„Besoroltuk az 1948-as énekanyagot a tervezett szerkezetbe. Ezt a munkálatot akkor zárhatjuk le, ha a készülő liturgiai példatár kialakulásával tisztázódik, hogy milyen kategóriák és liturgikus alkalmak kívánnak énekeket, esetleg további énekeket” – mondta el Fekete Csaba, az Énekeskönyvi Bizottság elnöke. Az új református énekgyűjteményt előkészítő testület – amely most már a Generális Konvent Liturgiai Bizottságával együtt, szintén Kárpát-medencei keretek között végzi a munkáját – tiszántúli vezetője hozzátette, a jelenleg 512 ének jelenti a törzsanyagot. Ahogy korábban eldőlt, az énekeskönyv szerkezete újra az egyházi év menetét fogja követni. 

A bizottsági elnök a Zsinat legutóbbi ülése előtt szerepelt beszámolót kiegészítve rámutatott, a jelenlegi énekeskönyv énekeiből biztosan nem hagynak el tömegesen. Arról már a Zsinat is határozott, hogy a százötven genfi zsoltárnak csorbítatlanul helye van az új énekeskönyvben is. A zsoltárok esetleges csonkításait is helyreállítják.

Fekete Csaba a Zsinat előtt számol be a bizottság munkájáról, fotó: Kalocsai Richárd

Készül A. Molnár Ferenc (és tanítványa, doctorandus Oszlánszki Éva) nyelvészeti szempontú tanulmánykötete, amely Szenci Molnár Albert zsoltárainak összes kihagyását és változtatását felöleli. Megjelenése még ebben az évben várható, ez a bizottsági munkában eddig nélkülözött segítség lesz. Ez a munka összeveti az eredeti zsoltárszövegeket a 48-as változtatások után kialakult szövegekkel. Kiderült, hogy több és más és változtatás történt, mint amennyit bejelentett az 1948-as énekeskönyv előszava. Az összevetés már készen van, a hozzájuk fűzött nyelvészeti kommentár és javaslat eddig harminc zsoltárhoz befejeződött.  

A bizottság irodalmi szekciója november elején ülésezett, és a zsoltárok, illetve régi magyar énekek, és egyéb istenes énekek költészeti és szövegkérdéseivel foglalkozott. Arra a megállapításra jutottak, hogy az 1948-ban megjelent énekeskönyv szerkesztése során eszközölt változtatások 70-80 százaléka nem magyarázható. Kijelenthető, hogy a változtatások legfőbb indoka ízlésbeli volt. Ráadásul ezek a módosítások hibrid jellegűek, tehát hol szórendi, hol szemantikai, hol szóalaki, hol teológiai, hol prozódiai, hol értelmezési; ha ezeket találomra további változtatásokkal szaporítjuk, egyre messzebb távozunk az eredeti zsoltárimádságtól a mai korhoz való alkalmazkodás ürügyén. A bizottsági elnök elmondta, történtek indokolatlannak tűnő rövidítések, így elhagyott strófák miatt több zsoltár sem tükrözi a bibliai tartalmat, amelyre Szenci Molnár Albertnek különös gondja volt. Több értékes istenes énekünkben is vannak jelöletlen változtatások és kihagyások.

Az esetleg elhagyható (főként 19. századi) énekek, elsősorban egystrófások vizsgálata is elkezdődött; főként azoknak az énekeknek pártolják a megtartását, amelyeket nálunk egyes gyülekezetek már elhagytak, de a határon túliak változatlanul kedvelnek.

„Nem lesz forradalmian más az új énekeskönyv, mint a mostani” – szögezte le a bizottsági elnök, ugyanis véleménye szerint nem látszik a hatalmas, új és jó énekanyag, amelynek beemelése elengedhetetlen lenne. A lehetséges okok között többet is említett. Az egyik, talán legfontosabb, generációs probléma az, hogy az éneklés szokása folyamatosan kiveszőben van, ezért új és valóban mai gyülekezeti énekek alig keletkeznek, de jobb új dalok sem keletkeznek már a kívánatos mértékben és minőségben. Fekete Csaba azt is hozzátette, nincs meg az énekköltészet helye az irodalmon belül, a magyar református oktatásban, irodalomelméletben és szakirodalomi érdeklődésben sincs meg. Elmondta, nem a modern formák vagy mai stílusok (amelyek általában nem közösségiek, még kevésbé biblikusak, hitvallók és gyülekezetiek) kizárása a cél, de az is egyértelmű, hogy az új, ifjúsági dalok nem voltak, és nem is lesznek valódi gyülekezeti énekek, hanem bizonyos alkalmakhoz kötődnek csupán.

Az énekekkel való foglalkozást azzal is segítenék, hogy a bizottság szorgalmazza a Zsinatnál református énekeink adatbázisának létrehozását, fenntartását és fejlesztését. Ebben először a jelenlegi, majd a teljes számba vehető énekanyagot tárolnák, később részben nyilvánossá tennék, hogy egyházunk bármely tagja használhassa, hozzászólhasson. Majd pedig a leendő énekeskönyv nyomdakéziratának megalkotása alapjául is szolgálhatna ez az adatbázis. A minél egyszerűbben és kevesebb költséggel létrehozható adatbázis tervezése elindult az egyházi könyvtárak szakértőinek segítségével.

A bizottság a munka során azzal is szembesült, hogy nem rögzíthetők előre olyan elvek, amelyek a gyakorlati válogatás és szerkesztés közben vitathatatlanul és minden énektípusra érvényesíthetők. Ezért az általánosságban helyeselt (és már a Zsinat által jóvá is hagyott) elvek folyamatos finomítása állandóan napirenden marad. A DC irodalmi szekció arra is felhívta a figyelmet, hogy a textológia még akkor is komoly szakmai feladat (központozástól nyelvhelyességig), ha nincsenek gondok rapszódikus változtatásokkal és átdolgozásokkal, ezért a munkába szakértőket kell megnyernie a bizottságnak. A zsoltárszövegek véglegesítése ennek első lépése, az adatbázis ebben is nagy segítség.  

A munka menetéről szólva a bizottsági elnök elmondta, 2013-14-re szeretnének eljutni oda, hogy meglegyen az összerendezett, minden szempontból átnézett, át- és összefésült énekanyag. Fekete Csaba szerint az lenne a kívánatos, hogy ezt a kész énekanyagot már addig is, de még jobban ekkor énekeltetni kezdjék a gyülekezetekkel, mint mondta, addig, hogy "már a könyökükön jöjjön ki", vagyis az énekek megszokottá váljanak, ugyanis így lehet megtalálni az énekek hangsúlyait, rejtett megoldatlanságait és értékeit. Példaként említette az evangélikus egyház liturgiai megújulásának folyamatát: amikor elkészült az új liturgia, onnantól még három éven át tanulmányozták, forgatták, a bizottságban újra és újra olvasták evangélikus testvéreink. Énekeinket nekünk is énekelnünk kell, nem csak a megszokott harmincat, hanem sokkal inkább a többi öt- vagy hatszázat.

Csepregi Botond