„A lelkipásztori palást egyszerűségében is gyönyörű, mesteri kezek nyomán lehet egyedi, de bármilyen könnyű anyagból készüljön is, mi lelkipásztorok tudjuk: a palástnak súlya van” – fogalmazott október 27-én Fekete Károly Debrecenben, a Kiss Árpádné Veres Katalin munkáit bemutató tárlat megnyitóján. A különleges palástkiállítás január 15-ig látható a debreceni Nagytemplomban.
„A református egyháznak még ma is adóssága van Ravasz László református püspökkel szemben, de talán még több a magyar szellemi és közéletnek" – fogalmazott Balog Zoltán pénteken Leányfalun. Az emberi erőforrások minisztere a Ravasz László születésének 135. és a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére rendezett kiállítás megnyitóján azt mondta, a református közéletiség része Magyarország politikatörténetének, de általános kultúrtörténetének és szellemi-lelki történetének is, amelyből nemcsak tanulni lehet, de „kötelességünk, hogy a magunk szerény képességeivel ezt folytatni tudjuk".
Napjaink egyik aktuális témáját dolgozza fel fotókon, tárgyakon, táblázatokon keresztül a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Kereszt-tűzben –Keresztényüldözés a Közel-Keleten címmel szeptember 19-én megnyílt kiállítása.
A protestantizmus előzményeit, kialakulásának körülményeit, egyháztörténeti jelentőségét, a magyar történelemben betöltött szerepét mutatja be molinókon a Soli Deo Gloria – A magyar reformáció öt évszázada című kiállítás, amely szerdán nyílt meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium aulájában.
Szabó Magda születésének közelgő századik évfordulója alkalmából emlékkiállítást nyitottak meg szeptember 20-án Debrecenben, a Méliusz Juhász Péter megyei könyvtárban. Az emlékkiállítással megkezdődött az a több hetes programsorozat, amellyel a város köszönti híres szülöttjét, díszpolgárát, a Tiszántúli Református Egyházkerület egykori főgondnokát.
Tíz éve, hogy már nincsen közöttünk, mégis különös érzés múlt időben beszélni róla. Századunk és a múlt század magyar irodalmának nagyasszonya, Szabó Magda mintha halhatatlan lenne. A róla szóló életmű-kiállításról csak éppen ő maga hiányzik, az, hogy megjelenjen az ajtóban, és végigkalauzolja a látogatót kedves tárgyai és az őt ábrázoló fotók között, sokat, de mégsem mindent elárulva önmagáról.
Szabó Magda író, költő és műfordító születésének közelgő 100. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt Annyi titkom maradt... címmel június 20-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) Budapesten. Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója hangsúlyozta: az alapvetően Szabó Magda szövegeire épülő, interaktív tárlat egy rendkívül gazdag és hosszú életpálya lenyomatát tárja a közönség elé.
Ige-idők címmel nyílt meg április 26-án a reformáció emlékévének központi kiállítása Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A protestantizmus elmúlt fél évezredét bemutató tárlatot mi is megtekintettük.
Az informatív tablókon képekkel, design-tipográfiával, valamint interaktív információs képernyőn ismerhetjük meg elhurcolások magyar református vonatkozásait.
„A reformáció az élethosszig tartó tanulásról beszél, ez a kiállítás pedig segítséget nyújt, hogy olyan követei lehessünk ezeknek az értékeknek, melyek valóban előre mutatnak” – mondta Hafenscher Károly miniszteri biztos a Protestáns Iskolatörténeti Vándorkiállítás pécsi megnyitóján. A Református Tehetséggondozó Alapítvány szervezésében indult útjára az az interaktív, az interneten is elérhető vándorkiállítás, mely az elmúlt ötszáz év protestáns iskoláinak, tanítóinak és diákjainak történetét mutatja be.
Németh Géza (1933-1995) református lelkész és felesége, Kriza Judit képzőművészeti gyűjteményéből látható válogatás Transzcendencia címmel március 30-tól április 20-ig Szentendrén, a MANK Galériában, ahol több mint félszáz kortárs magyar, keresztyén ihletésű mű tekinthető meg.
A Bethesda 150 éve címmel nyílt kiállítás a Samodai József Zuglói Helytörténeti Műhely rendezésében Budapesten, a Stefánia Palotában. A tárlat négy időszakra bontva mutatja be a Bethesda-kórház történetét, az 1866-os indulástól napjainkig, kiemelve a református intézmény életének fontosabb helyszíneit, vezetőit, támogatóit, megemlékezve annak máig élő diakonissza hagyományairól.
A népdaloktól a genfi zsoltárokig címmel nyílt kamarakiállítás Balla Péter népzenekutató halálának harmincadik évfordulóján a Néprajzi Múzeumban szeptember 23-án, a Szakrális Művészetek Hetében. A tárlat népzenei felvételein, kiadványain, gyűjtött néprajzi tárgyain keresztül szeretné megismertetni látogatóival ezt a méltatlanul kevéssé ismert kutatót, egyházzenészt, aki nemcsak kulturális kincseket, ősi dallamokat, hanem életeket is mentett a zsidóüldözés idején.
A szovjet utódállamokból Németországba áttelepülő zsidókról nyílt fotókiállítás a Külügyminisztériumban. Az ünnepélyes megnyitót március 5-én tartották, amelyre a történelmi felekezetek képviselőit is meghívták.
Lajtha László százhúsz éve született és jövőre lesz ötven éve, hogy elhunyt. A zeneszerző munkásságáról két kiállítás is nyílik szeptember 15-én, a Szakrális Művészetek Hete rendezvénysorozat keretein belül. A Néprajzi Múzemban "Az igaz hitben végig megmaradjunk..." - népénekkutatás az 1950-es években címmel lesz látható tárlat, míg a budapesti Kálvin téri református templomban Lajtha életének egyházzenei vonatkozásait mutatják be.
Iskolaigazgatók, pedagógusok, idegenvezetők és diákok nézték meg nyílt napon a megújult Debreceni Református Kollégium Múzeumát. A március elsejei nyitás előtt a Múzeum munkatársai megismertették az új kiállítást és a látogatóbarát fejlesztéseket.
Molnár Mária születésének 125. évfordulójára szervezett vándorkiállítás folytatja útját. A tárlat jelenleg Kecskeméten látható, majd február 25-től Cegléd-Nagytemplomi Gyülekezetben.
Molnár Mária életéről és szolgálatáról szóló vándorkiállítás Kecskemétre érkezett, a Református Egyházközség Tóth Endre Gyülekezeti termébe. A misszionáriusnő születésnek 125 évfordulójára szervezett tárlaton az egykori diakonissza életét és szolgálatát mutatják be.
Sok arc tömörül egy kompozícióba az IF kávézó JazZportré című kiállításán. A 111 bakeliten tálalt fotót Kalocsai Richárd, a Reformátusok Lapja és a reformatus.hu fotósa jegyzi, aki a jazz kávézó saját koncertjein kattogtatva örökítette meg a pillanatokat.
2012. január 17-én délelőtt 9 óra 45 perckor nyitják meg a Tatai Református Gimnáziumban a Feszty Árpád Kiállítást.