Isten hűsége a szekularizált világban

2018. október 18., címkék: hollandia, holland protestáns egyház, missziói bizottság (zsinat)

„Bizony, mi elhagyjuk Istent, de Isten nem hagy el minket. Ezt az örömteli tényt tapasztaltuk meg Hollandiában" – összegzi benyomásait Krajczár János lelkipásztor, a tizenegy egyházmegyei missziói előadó egyike, akik október elején nyolcnapos tanulmányi úton vehettek részt a Zsinati Missziói Iroda szervezésében, Dani Eszter irodavezető és Gonda László missziológus, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem oktatójának vezetésével. Céljuk a hollandiai egyházi élet megismerése volt, különös tekintettel a gyülekezetek megújulási törekvéseire és a missziói munkára.

Holland-magyar együttműködési megállapodás a református felsőoktatásban

2018. szeptember 28., címkék: debreceni teológia (drhe), hollandia

Vendégoktatók küldéséről és fogadásáról, hallgatói csereprogramról és közös kutatási projektekről írt alá együttműködési megállapodást szeptember 27-én a Kampeni Református Teológia és a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.

Holland keresztyének nyilatkozata a menekültválságról

2016. február 03., címkék: menekültmisszió, hollandia

Holland egyházak, alapítványok, nemzetközi missziós szervezetek és keresztyén pártok közös nyilatkozatukban kilenc pontban próbálták meg összefoglalni, hogy mi a biblikus hozzáállás ebben a helyzetben.

Hídverés, nyitás, közösségteremtés

2014. május 28., címkék: egyházreform, hollandia

Az MRE nyolcfős küldöttséggel vett részt május 21 és 23 között azon a háromoldalú tanácskozáson, amely a Holland Protestáns Egyházzal (PKN) és Cseh Testvérekkel közös hároméves partnerség kezdő lépéseként az egyház missziói szolgálatának új formáit keresi a szekularizált környezetben. E találkozón a résztvevők megtapasztalhatták az egyház új létformáit Amszterdamban.

Missziói felfedező túra hollandokkal és csehekkel

2014. május 28., címkék: egyházreform, hollandia

Az MRE nyolcfős küldöttséggel vett részt május 21 és 23 között azon a háromoldalú tanácskozáson, amely a Holland Protestáns Egyházzal (PKN) és Cseh Testvérekkel közös hároméves partnerség kezdő lépéseként az egyház missziói szolgálatának új formáit keresi a szekularizált környezetben.

Az egyházreform holland útja

2014. május 28., címkék: hollandia, ejb, egyházreform

A cseh és magyar egyházak tanulmányútja a vallásszociológus szemével.

Egyetemi vezetők találkozója

2013. június 21., címkék: református oktatás, balla péter, hollandia, konferencia, károli egyetem (kre)

Protestáns, többségében református egyetemek vezetői gyűltek össze június 12. és 15. között a hollandiai Ede városában. A tanácskozás főként azzal a kihívással foglalkozott, miként lehet a keresztyén jelleget megőrizni – akár missziói bizonyságtétellel is vállalni – egy olyan helyzetben, amikor az egyetemek közötti verseny és az akkreditációs feladatok gyakran abba az irányba terelnék az egyházi egyetemeket, hogy csak a világi elvárásoknak feleljenek meg.

Május 9.: Keresztyén segítség Hollandiából

2012. május 10., címkék: reformátusság, hollandia, abraham kuyper, ruyter admirális, évfordulók

Holland estet tartottak 75 éve, 1937. május 9-én a holland-magyar barátság jegyében a Budapest-Kálvin téri Református Egyházközségben. A holland-magyar kapcsolatok egészen a reformáció koráig nyúlnak vissza.

Michiel de Ruyter emlékezete

2012. március 25., címkék: hollandia, történelem, megemlékezés, ruyters, gályarabok, Történelem

405 éve, 1607. március 24-én, Vlissingenben született a magyar protestáns gályarabokat kiszabadító hős admirális. A reformátusok évszázadok óta tisztelettel emlékeznek a holland tengerészre.

Európa: a becstelenség kifejezése?

2011. november 14., címkék: hollandia

E súlyos kérdést Jan - Geerd Heetderks, holland református lelkész, a Hollandiai Protestáns Egyház szóvívője, a Református Egyházak Világközösségének európai elnöke teszi fel, aki nemrég nyilatkozott Európa jelenéről.

Holland reformátusok magyar állami elismerése

2011. május 04., címkék: hollandia, schmitt pál, kitüntetés

Különböző egyházi háttérrel rendelkező négy református személyiség kapott hétfőn Hágában Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést a magyaroknak nyújtott segítő munkájuk elismeréseként – adta hírül a Nederlands Dagblad című hollandiai napilap.

Mobil gyülekezetkeresőt indított a Funky Fish

2011. január 12., címkék: Nagyvilág, hollandia, honlap

A Funky Fish hollandiai keresztyén portál keresőszolgáltatást  indított protestáns templomok és gyülekezetek, valamint katolikus plébániák számára.

Ortodox teológiai központ Amszterdamban

2010. október 31., címkék: ökumené, Ökumené, hollandia, Hírek, ortodox egyházak

Az Amszterdami Szabadegyetem Teológiai karának keretében létrehozott Ortodox Teológiai Központ épületét október 21-én szentelték fel.

Tüski István emlékére

2010. augusztus 16., címkék: hollandia, in memoriam, tüski istván, Háttér, In memoriam

Tüski István saját magának soha senkitől nem kért. Amije volt, azt mindig osztotta. Örült, ha adhatott, mint József a testvéreinek. Előrelátóan mindíg jövőt tervezett, de tudatosan a napokért adott hálát. Istent mint a történelem Urát látta s hálás volt mindennapi ajándékaiért. Ö maga ezt írja: "Egész életutam kairosz-ok sorozata, felfűzve a történelem kronosz láncfonalára."

Elhunyt Tüski István Lajos

2010. augusztus 08., címkék: hollandia, in memoriam, tüski istván, Hírek, In memoriam

Életének 86. évében elhunyt Tüski István Lajos nyugalmazott református lelkipásztor, a Hollandiai Magyar Protestáns Keresztyén Lelkigondozói Szolgálat lelkipásztora.

Holland szimpózium a református egyháztípusról

2010. május 31., címkék: Nagyvilág, misszió, hollandia

Az elmúlt hétvégén a Református Missziói Szövetség a doorni Hydeparkban tartotta szimpóziumát, melyen több előadás is foglalkozott a református egyháztípussal.

Rotterdam új református templomot kap

2010. május 26., címkék: templomfelújítás, hollandia, Nagyvilág, drogmisszió

A város központjában található Pál templom helyén 2012-ben új templomnak kell állnia. Ennek alapkövét nemrég helyezték el a holland városban.

Református-zsidó párbeszéd Hollandiában

2010. május 15., címkék: Nagyvilág, hollandia, keresztyén-zsidó párbeszéd

A szigorú holland reformátusok és a hollandiai ortodox zsidók között nagy jelentőségű, példaértékű párbeszéd, megbeszélés indult meg.

Református bibliaiskola nőknek

2010. május 05., címkék: Nagyvilág, hollandia, biblia

Fiatal nőknek indít bibliaiskolát a Heart Cry (Kiáltó szív) Alapítvány, s még a nyári vakációk előtt több kurzusára lehet jelentkezni Hollandiában.

A Kálvinista Párt nőknek is engedi a politikai szerepvállalást

2010. április 15., címkék: Nagyvilág, állam-egyház kapcsolatok, hollandia

A hollandiai Szigorú Kálvinista Protestáns Pártnak, az SGP-nek is engedélyeznie kell, hogy nők is gyakorolhassanak politikai tisztséget – olvasható a Főtanács, az ország Legfelsőbb Bíróságának döntésében, amit április 10-én hozott nyilvánosságra a taláros testület Den Haagban.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.