A Sárga Rózsától Betlehem csillagáig

2012. szeptember 07., címkék: évfordulók, hangverseny, illés lajos

Illés Lajos zenészt, zeneszerzőt, gyülekezete csak Kossuth-díjas kántornak nevezte. A legendás Illés együttes alapítója idén lenne hetven éves. Ebből az alkalomból nagyszabású koncerttel emlékeznek rá a Papp László Budapest Sportarénában szeptember 22-én.

MONAMO jótékonysági koncert a párizsi magyar ajkú gyülekezet javára

2012. április 05., címkék: hangverseny, párizs, monamo

2012. március végén jótékonysági koncert turnéra indult a MONAMO jazz-együttes. A háromtagú formációt Nagy János zongoraművész, zeneszerző és református kántor hívta életre, hogy a népzene és a klasszikus zene közötti űrt betöltve, kortárs írók szövegeit megzenésítve örvendeztessék a hallgatóságot.

Az amerikai csengettyűkórus közép-európai turnéra indul - Gyülekezetek jelentkezését várjuk

2012. január 24., címkék: hangverseny, amerikai presbiteriánusok (pcusa)

Az amerikai Pittsburgh-i Presbiteriánus Gyülekezet „Southminster Ringers” elnevezésű csengettyű együttes 2012 nyarán közép - európai turnéra indul. A 19 fiatalból és 5 felnőtt kísérőből álló kórus Bécsben, Csehországban, Szlovákiában, Ukrajnában és Szlovákiában zenél különböző intézményekben. 2012. június 29 és július 1 között örömmel lépnének fel magyarországi református gyülekezetekben.

Koncert a Sárospataki Református Teológiai Akadémián

2011. november 12., címkék: hangverseny, sárospataki teológia (srta)

A Sárospataki Református Teológiai Akadémia koncertet szervez november 17-én, délután 18 órától a sárospataki Teológia Imatermében.

Köszönjük, hogy a reformációt választották

2011. október 17., címkék: 2011, Reformáció hónapja, reformáció, reformáció hónapja, hangverseny

A zene és az irodalom legszebb gyöngyszemeivel emlékeztek meg a reformációról az Október a reformáció hónapja keretében október 16-án Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az immáron tizennyolcadik Reformációi Gálaesten a protestáns kulturális kincs legjavát ismert előadók, valamint tehetséges fiatalok, a Baár-Madas Református Gimnázium tizenkettedik osztályos tanulói mutatták be.

Zenés est a Magdaléneumban

2011. október 14., címkék: hangverseny, nyíregyháza, misszió

A nyíregyházi Magdaléneumban csak lány gondozottak élnek. Nagy örömet szerzett a református fogyatékosotthon munkatársainak és lakóinak, amikor Nagy Sándor és Vágó Bernadett énekesek ellátogattak hozzájuk, s egy megható délutánt varázsoltak a sérülteknek. Az intézmény egyik munkatársának beszámolóját olvashatják.

A németországi Collegium Cantorum Lobaviense hangversenye a Hold utcai templomban

2011. október 05., címkék: reformáció hónapja, hangverseny, 2011, Reformáció hónapja

A Reformáció Hónapja programsorozat keretében budapesti  Hold utcai Református templomban a németországi „Collegium Cantorum Lobaviense” ad hangversenyt október 22-én 19 órától.

Jótékonysági hangverseny a Deák téren

2011. szeptember 15., címkék: deák téri evangélikus templom, adománygyűjtés, Ökumené, ökumene, ökumené, hangverseny

Bach műveit adják elő 2011. szeptember 24-én este hatkor a Deák téri evangélikus templomban. A hangversennyel a Deák téri Kisdeák Óvodát támogatják.

Tizedszer hangzottak el a református énekek a Művészetek Palotájában

2011. június 27., címkék: művészet, református énekek, hangverseny

Szombaton ismét a színpadra állhatott a több mint háromszáz fős Kárpát-medencei egyesített református kórus. A magyarországi és határon túli énekkarok közös hangversenyét Pálúr János kísérte orgonán, vezényelt Arany János, Beidek Adrien, Berkesi Sándor és Cseri Zsófia. Az eseményről készült képriport mellett a részvevőkhöz intézett körkérdést olvashatják el.

Istentisztelet és hangverseny: Református Énekek X. a Művészetek Palotájában

2011. június 23., címkék: 2011, református énekek, Háttér, hangverseny

„Koncertre, hangversenyre számítottam, és azt láttam, hogy az államtitkár zsoltárokat olvas, a közönség énekel, a roppant méretű kórus pedig a színpadon imádkozik” – írta a tavalyi Református Énekek hangversenyről Kocsis Fülöp, görögkatolikus püspök. Sokaknak idén is hasonló élményben lehet részük, hiszen június 25-ére, a Művészetek Palotájának nagytermébe szervezett Református Énekek X. hangversenyre már minden jegy elővételben elkelt.

Szlovákiában vendégszerepel a holland Chantdante kórus

2011. június 09., címkék: Határon túl, hangverseny

  A Felsőpatonyi Református Egyházközség szervezésében az idei pünkösdi ünnepkörben újra a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház gyülekezeteiben vendégszerepel a holland Chantdante kórus.

Adventi hangverseny az erdélyi magyar gyermekekért

2010. november 23., címkék: hangverseny, Gyülekezeti hírek, advent

Adventi hangversenyt tartanak december 4-én, szombaton 17 órától a hévízi protestáns templomban.

Hit, látás, varázslat – kiállítás és hangverseny az Alsóörsi Református Templomban

2010. augusztus 02., címkék: kiállítás, Gyülekezeti hírek, hangverseny, alsóörs

Két rangos eseménynek adott otthont július 24-én, szombaton Alsóörs gyönyörű református műemléktemploma: ezen a napon nyílt meg a nagyszerű fotóművész, Kovács Endre Hit és látás című fotókiállítása, és ezen az estén a résztvevők élvezhették – mint már oly sokszor – a Magyar Állami Operaház kitűnő szólócsellistája, Kiss-Domonkos Judit koncertjét.

Continental Singers koncert a Művészetek Palotájában

2010. július 29., címkék: jubileum, hangverseny, Hírek

Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a magyar Continental Singers. Az évforduló alkalmából egy jubileumi koncertet szerveznek szeptember 14-én a Művészetek Palotájában.

Reneszánsztól a Barokkig és Európától Pannóniáig

2010. július 27., címkék: miskolctapolca, hangverseny, Hírek

Augusztus 21-én szombaton este hat órakor a Miskolctapolcai Református Templomban koncertet rendeznek Reneszánsztól a Barokkig és Európától Pannóniáig címmel.

„A zene mindenkié!”

2010. június 09., címkék: hangverseny, alternatív egyházi alkalmak, Hírek

  Szörényi Levente és Bródy János ismert alkotását az István, a király című rockoperát értelmileg sérült diákok és a velük foglalkozó felnőttek mutatják be a Pozsonyi úti református templomban.

Ismét Magyarországon a Shirchadasj & band

2010. április 22., címkék: nevelőszülői hálózat, hangverseny, Hírek, szeretetszolgálat (mrsz)

Idén 25. alkalommal jön több mint egy hetes turnéval Magyarországra a hatvanfős ének- és zenekar. Koncertsorozatuknak, mellyel Kolozsvárra és Zilahra is ellátogatnak, a Grace  ’kegyelem' címet adták.

A virágvasárnapi evangélium: az Úrnak szüksége van rám!

2010. március 30., címkék: tábori lelkészség, Háttér, igehirdetés, székesfehérvár, húsvét, hangverseny, steinbach józsef

Az az igazi keresztyén ember, aki Jézus Krisztust Megváltójának és Urának tartja. De a fordítottjának is igaznak kell lennie az életünkben, amikor ráébredünk, hogy Jézus számít rám, használni akar a világban, vagyis Neki is szüksége van rám – ezeket a gondolatokat osztotta meg a hívekkel virágvasárnapi áhítatában Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke Székesfehérváron.

Jobbak vagyunk Madonnánál?!

2010. március 28., címkék: református énekek, református énekek cd, Háttér, reformátusok lapja, világtalálkozó, hangverseny

Bár csak június 25-én kerül rá sor, már most kaphatók a jegyek a Zeneakadémián, majd az utóbbi években a Művészetek Palotájában évről évre megrendezett Református Énekek elnevezésű koncertsorozat legújabb, egyben kilencedik hangversenyére. Az esemény majd egy évtized alatt gyakorlatilag a református zene ünnepévé vált, de a sikert nemcsak ez jelzi, hanem az is, hogy a koncertek hangfelvételeiből készült kiadványok évek óta előkelő helyet foglalnak el a toplistákon.

Virágvasárnapi zenés áhítat Székesfehérváron a Budai úti református gyülekezetben

2010. március 24., címkék: székesfehérvár, Gyülekezeti hírek, zenekar, húsvét, hangverseny, steinbach józsef

Székesfehérváron több éves hagyománya van a református egyházközségben annak, hogy virágvasárnapon az igei üzenet mellett a vendégek a Helyőrségi Zenekar előadásában lélekemelő muzsikát is hallgathatnak. A nemes hagyomány idén is folytatódik.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.