Fazekas László értékelte püspökségének első évét

2010. február 12., címkék: Határon túl, szlovákiai reformátusok (szrke), fazekas lászló

Az egyház anyagi függetlenségére irányuló párbeszéd indul el Szlovákiában az egyház és az állam között – mondta Fazekas László felvidéki püspök. Pénzügyi alap létrehozásán dolgoznak, amely biztosítaná, hogy az állam „kivonulása“ után is zavartalanul működhessen az egyház. A Szlovákiai Református Keresztyén egyház püspökét, akit éppen egy éve – 2009. február 14-én – iktattak be tisztségébe, az elmúlt esztendő legfontosabb történéseiről kérdezte az egyház honlapja.

USA presbiteriánusok: A mennyben van hely nem-keresztyéneknek is

2010. február 12., címkék: Nagyvilág, amerikai presbiteriánusok (pcusa)



Ugyan a hit dolgaiban nem a poll-felmérések vagy a szavazás dönt, mégis időről-időre jelennek meg olyan felmérési eredmények, melyek a hit tartalmára vonatkoznak. Most az amerikai presbiteriánusok megkérdezése utáni értékelést tette közzé az egyik intézet.

Református sajtóbotrány Svájcban – "A Teremtő Istenről szóló eddigi elképzelések tarthatatlanok"

2010. február 12., címkék: st. gallen, Hírek, valláspedagógus

Nagy vihart kavart az a cikksorozat, ami a Kirchenbote című st. galleni református lapban jelent meg az utóbbi számokban. A téma: a Teremtő Istenről szóló egyházi tanítás tarthatatlansága. Hubertus Halbfas valláspedagógus azt állítja, hogy az "Isten, aki az emberen kívül is létezne és a teret-időt összetartaná, egyszerűen nincsen."

Elhunyt Szűz Károly köveskáli lelkipásztor

2010. február 12., címkék: köveskál, Gyülekezeti hírek, temetés

Fájdalmas szívvel, de Isten végtelen akaratában megnyugodva jelentjük, hogy Nagytiszteletű Szűz Károly, köveskáli lelkipásztort Mennyei Atyánk életének 75. esztendejében hazarendelte. Temetése febuár 13-án, szombaton délután 14 órai kezdettel lesz a köveskáli templomban tartott istentiszteleten.

Istenben hiszünk, az ördögben nem

2010. február 12., címkék: felmérés, Hit, Háttér, charles darwin, hit, ördög

Békésen megfér egymás mellett Isten és a tudomány. Többen hisznek a megnyugató dolgokban, különösen a halál utáni életben és a mennyországban. Az Index interntetes portál felmérése szerint a legtöbben még mindig a  Darwin-féle evolúció elmélet mellett teszik le a voksukat, a teremtéstörténetben viszont kevesebben hisznek. Az Index nem reprezentatív felmérését érdekességként tesszük közzé honlapunkon.

"Az embernek rendelt helye és hivatása van" – beszélgetés Oroszi Pállal, a Kárpátaljai Református Egyházkerület volt főgondnokával

2010. február 12., címkék: Határon túl, keresztény egészségügyi központ, munkács

Nem a személyek szerepe fontos a történésekben – véli Oroszi Pál onkológus, a munkácsi Keresztény Egészségügyi Központ egyik alapítója, aki a napokban ünnepelte 50. születésnapját. Vallja, hogy az embernek rendelt helye és hivatása van az életben.

Új elnöke van a Lepramisszónak

2010. február 12., címkék: Ökumené, bölcskei gusztáv, ökumené, lepramisszió, riskóné fazekas mária, kapi zoltán

A Lepramisszió legutóbbi közgyűlésén Kapi Zoltán pusztavámi evangélikus lelkészt választották a szervezet elnökévé, hároméves időtartamra. A korábbi elnököt Riskóné Fazekas Márta református lelkészt február 1-től a Lepramisszió igazgatójává nevezte ki Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, ezzel is elismerve 35 éve tartó önkéntes szolgálatát.

Megtérésre és hűségre van szüksége magyar népünknek - egyházmegyei közgyűlés Bereg megyében

2010. február 12., címkék: balazsér, Határon túl, béthel konferencia-központ, beregszászi egyházmegye

A negatív demográfiai mutatók egyházra gyakorolt hatása, a kijevi reformátusok státusza és az egyház elnevezésének változása is szóba került egyebek mellett a Beregi Egyházmegye közgyűlésén, amit február 7-én a balazséri Béthel Konferencia-központban tartottak.

Elengedik a haiti államadósságot

2010. február 12., címkék: Ökumené, haiti, egyházak világtanácsa (wcc), ökumené

Üdvözli az Egyházak Világtanácsa (EVT) a vezető ipari nagyhatalmak, a G7 országok döntését, miszerint elengedik a haiti államadósságot. Erre korábban már kérte az EVT főtitkára a vezető államokat. Most ugyanezt kéri a Nemzetközi Valuta Alaptól (IWF) is.

"Ajtónyitás vajon kinek?" – Hitetések a világban

2010. február 12., címkék: zsámbék, Gyülekezeti hírek

„Vigyázzatok!” címmel előadássorozatot szervez, a Zsámbéki Református Missziói Egyházközség melyre szeretettel hívogatnak minden érdeklődőt.

Brutálisan megvertek egy református lelkésznőt - a tettes az istentisztelet után támadta meg a lelkipásztort

2010. február 11., címkék: mezőberény, brutális támadás, lelkésznő, Hírek

Megtámadtak egy református lelkésznőt Mezőberényben, aki a vasárnapi istentisztelet után éppen hazafelé tartott a gyülekezeti házból. A brutális támadás következtében a 33 éves nő súlyos sérüléseket szenvedett - kitört két foga, szétrepedt a szája, megsérült az arca és a keze, valamint súlyos fejsebei keletkeztek - napokig kórházban ápolták. A támadót még nem találta meg a rendőrség.

Kiállítás Magyarország Tanítójáról

2010. február 11., címkék: melanchthon, gáborjáni szabó botond, Hírek, debreceni kollégium, bölcskei gusztáv, tiszántúli egyházkerület, protestantizmus

"Melanchthon és a magyarok" címmel kiállítás nyílik a Debreceni Református Kollégiumban február 16-án délután három órától. A tárlat Melanchthonnak, a protestantizmus kiemelkedő alakjának a jelentőségét és magyarországi hatását mutatja be.

Vissza a gyerekszobába a Közös(s)Éggel

2010. február 11., címkék: közösség magazin, bogárdi szabó istván, Hírek, miklya luzsányi mónika

  Övék a jövő- szoktuk mondani. A gyermekeké. De ha a szülők munkaidejét, vagy az iskolák hozzáállását tekintjük, nem látjuk, hogy tényleg kiemelten fontos helyet szánnánk nekik a felnőttek által alakított világban.

Jótékonysági Farsangi Est a Református Általános Iskoláért

2010. február 11., címkék: székesfehérvár, Gyülekezeti hírek, jótékonysági bál

  Ebben az esztendőben is megrendezik a Farsangi Jótékonysági Estet, melynek bevételét a Székesfehérvári Református Általános Iskola javára ajánlják fel. Az eseménynek február 12-én, pénteken este hat órai kezdettel a Széchenyi utcai református templom ad otthont.

Szociáletikai konzultáció Rómában

2010. február 11., címkék: Háttér, európai protestáns egyházak közössége (geke/cpce), olasz protestánsok, eutanázia, fazakas sándor, homoszexualitás

Az eutanázia kérdéséről, a homoszexuálisok élettársi kapcsolatának megáldásáról és a női püspöki tisztségről is tárgyaltak az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE/CPCE) Etikai Szakbizottságának idei első ülésén. Az tanácskozást az Olaszországi Protestáns Egyházak Szövetségének meghívására február 8-9-én tartották.

Miről ír a Reform?

2010. február 11., címkék: Nagyvilág, nagy-britannia, reform folyóirat

  A kifejezés művészete. Ez a központi témája az angol reformátusok havilapja februári számának.

Egyház – Zene – Egyházzene

2010. február 11., címkék: pápai teológia, Hírek

Beszélgetés-sorozat indul a Pápai Református Teológiai Akadémián. Az első alkalom február 17-én, szerdán délután öt órakor kezdődik. A vendég Varnus Xavér orgonaművész lesz.

"Követem a pásztor lábnyomát" – hiánypótló lemez gyermekeknek

2010. február 11., címkék: Határon túl, écsi gyöngyi, szlovákiai reformátusok (szrke), hetény

December végén Követem a pásztor lábnyomát címmel jelent meg a hetényi gyermekek imádságos énekeket tartalmazó hanghordozója a hetényi református gyülekezet kiadásában. A kiadvány hiánypótlónak nevezhető, hiszen a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházban még nem jelent meg ehhez hasonló tartalmú, gyermekek számára készített lemez.

Bod Péter Napok Marosvásárhelyen

2010. február 11., címkék: Határon túl, diakónia, bod péter

  Névadójuk emlékére rendezi meg a Bod Péter Diakóniai Központ minden év február közepén a Bod Péter Napokat. A 2010. február 12-18. között sorra kerülő rendezvénnyel a marosvásárhelyi magyar közsség identitástudatát próbálják erősíteni. Mint meghívójukban írják, kultúrális, tudományos programjaik válatozatosságával kisgyerekeket és felnőtteket egyaránt igyekeznek megszólítani.

„Vándorfecske hazatalál?” – A Lévay vendégei a szerbiai magyarok

2010. február 11., címkék: Hírek

"Délvidéki napokat" rendez, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon "Szólj, ötágú síp"elnevezésű magyar kultúra- és kapcsolatmegőrző rendezvénysorozata keretében.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió