Az egyetlen igazság

2019. május 22., címkék: zsinati tanács, Köntös László, köntös lászló

Mit tegyen Isten kiválasztott népe egy olyan korban, amikor a vallási relativizmus, a multikulturalizmus eszméje azt hirdeti, hogy minden hitnek igaza van? Hirdesse Istennek a Jézus Krisztusban megjelent üdvözítő szeretetét minden népnek, ugyanakkor tegyen hitet arról, hogy ez az egyetlen igazság, s ez az egyetlen evangélium! – Köntös László dunántúli lelkészi főjegyző gondolatai.

Hittan: létszámjelentést várnak június 11-ig

2019. május 20., címkék: hittan

Tájékoztató az állami iskolák 1-8. évfolyamán kötelezően választható hit- és erkölcstan 2019/20. tanévi becsült létszámának jelentéséhez.

Elment a lélekmentő

2019. május 21., címkék: in memoriam, In memoriam

Szörnyű bűntettekkel és sok „nehézfiúval" találkozott, mégsem rendült meg abban, hogy az ember szépnek és jónak születik. Szerette a bűnöst. Az elmúlt két évtizedben ideje döntő részét fogvatartottak között töltötte. Bár a börtönt félelmetesnek és idegennek tartotta, amikor belépett, mindig volt benne belső melegség az Igén keresztül. Elhunyt L. Molnár István lelkipásztor, a református börtönmisszió vezetője, a Pestszentlőrinc Erzsébet-Bélatelepi Református Egyházközség lelkipásztora. 63 évet élt.

Közösségünk, összetartozásunk, életünk

2019. május 21., címkék: egység10, egységnap

„Csak úgy lehetünk igazi reformátusok, ha valóban Krisztusra tekintünk és az életünkkel is hirdetjük, amire az evangélium tanít bennünket” – az egységnap résztvevőit arról kérdeztük, mi hozta el őket Debrecenbe és mit is jelent nekik reformátusságunk.

A találkozás kiváltsága

2019. május 20., címkék: egységnap, egység10

„Szól az ima azért, hogy ébredés legyen közöttünk, és azért is, hogy ez a nap valóban az öröm és a hálaadás alkalma legyen” – a szombati egységnapon mi is ellátogattunk az imaláncra, hogy másokkal együtt fohászkodjunk.

Meghívó - Talentum zárókonferencia

2019. május 20., címkék: Pályázat, Talentum, pályázat

Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2019. június 04-én (kedd) Nyíregyházán az EFOP-2.2.14-17-2017-00009 számú "Talentum - Tehetséggondozó Gyermekvédelem" című projektünk keretében megrendezésre kerülő záró konferenciára.

Valósítsuk meg Isten álmát!

2019. május 18., címkék: egységnap, egység10

Az egyház küldetésének lényege, hogy megossza a világgal a meghallott evangéliumot, a megváltás csodálatos  örömhírét – fogalmazott Fekete Károly tiszántúli püspök az egységnapi hálaadó istentisztelet igehirdetésében. Szombaton délután a debreceni Nagytemplom előtt több ezer magyar református vett részt az úrvacsorás alkalmon.

Egységéért ad hálát a Magyar Református Egyház

2019. május 18., címkék: egységnap, egység10

„Együtt kell várnunk Isten Szentlelkét, hogy fújja ki életünk völgyeiből, patthelyzeteink holtpontjaiból a reménytelenséget, és a középpont, Krisztus felé tereljen bennünket, akinél minden töredezettség egészséggé és éppé válik. Boldog az a nép, amely Isten kezében óhajt egy lenni. Legyünk mi ilyen nép!" – mondta Fekete Károly tiszántúli püspök, aki a szétszóratott és megelevenített csontokról szóló ezékieli próféciáról beszélt köszöntőjében a május 18-i egységünnepet megnyitó áhítatában.

Unokáink is ünnepeljenek!

2019. május 18., címkék: egységnap, egység10

A református nagycsalád egy segítőkész család, amelyik a mindennapokban is megéli egységét – hangsúlyozzák a magyar református egyházi vezetők. Május 18-án, szombaton ezrek ünneplik a Magyar Református Egység Napját Debrecenben.

Hálás szívvel

2019. május 18., címkék: egységnap, egység10

Tíz évvel ezelőtt Debrecenben erősítettük meg összetartozásunkat mi, magyar reformátusok. Hálát adunk Istennek, hogy az elmúlt évtizedben megtartott bennünket. Szabadságot kaptunk az evangélium hirdetésére és az egyház építésére. Hálásak vagyunk, hogy száz éves, kényszerű elszakítottságunk ellenére is megmaradhatott testvéri egységünk.

Hazatérő gyermekeink

2019. május 17., címkék: egység10

„Ma a Kálvin Egyházkerület hazatalált, ennek pecsétje Isten és emberek előtt csatlakozásunk aláírása" – mondta Krasznai Csaba, az Amerikai Egyesült Államokban található Kálvin Egyházkerület püspöke. A tengerentúli református közösség a május 17-i ünnepi zsinaton csatlakozott a Magyar Református Egyházhoz.

Bővüléssel ünnepeljük az egységet

2019. május 17., címkék: egység10

Az amerikai Kálvin Egyházkerület is csatlakozott a tizedik születésnapját ünneplő Magyar Református Egyházhoz a május 17-i debreceni ünnepi zsinati ülésen. A debreceni Nagytemplomban visszatekintettek a magyar református egység elmúlt évszázadaira és hálát adtak az egyre szorosabb testvéri kötelék áldásaiért.

Krisztusra mutató élet

2019. május 17., címkék: egység10, amerikai reformátusok (kálvin egyházkerület), bütösi jános

Az amerikai magyar református gyülekezeteket egy részét összefogó és a Krisztus Egyesült Egyházához tartozó Kálvin Egyházkerület a május 17-i ünnepi zsinaton csatlakozott a Magyar Református Egyházhoz. Az egyház korábbi püspöke, a nyírségi származású Bütösi János személye különleges kapcsolódási pont egyházaink között.

A reformátusok legyenek béketeremtők!

2019. május 17., címkék: református világközösség (rev)

Legyünk béketeremtők! – hívta a református közösséget Najla Kassab, a Református Egyházak Világközösségének (REV) elnöke a szervezet végrehajtó bizottságának svájci ülésén. Az egyhetes tanácskozás végén, május 15-én a REV végrehajtó bizottsága záróüzenet fogalmazott meg.

Hirdesse egységünket!

2019. május 17., címkék: debreceni teológia (drhe), egység10

Az eltelt évtized megmutatta, hogy a magyar reformátusok egysége él és élni akar – ahogy egy fa is. Ezért faültetéssel kezdődött református egységünk hálaadóünnepe a Magyar Református Egyház Zsinatának május 17-i ülése előtt. Egyházunk püspökei és a Kárpát-medencei egyházmegyék képviselői közösen ültettek el egy tölgyfát a Debreceni Református Kollégium Díszudvarán, ezzel is kifejezve összetartozásunkat.

Korokon átívelő egységünk

2019. május 16., címkék: egység10

„Őrizzen meg az Úr Isten, ki legyen néktek is, kedves hittestvér utódaink gondviselő jó Atyátok…” – szól az üzenet nekünk, ma élő reformátusoknak hat évtizeddel korábbról. A Magyar Református Egység Napjára készülve riportsorozatunk legújabb részében annak jártunk utána, ki írta a fenti sorokat és hogyan változik egy gyülekezet élete, ha hosszú évek után végre újra saját lelkipásztora lesz.

Meghívó - MRE KIMM szakmai nap

2019. május 15., címkék: Reformed Thrown Youth Rescue Mission (KIMM)

Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2019. május 28-án az EFOP-2.2.3-17-2017-00036 számú "MRE KIMM Drogterápiás Otthona Infrastrukturális és szakmai fejlesztése” című projektünk keretében megrendezésre kerülő szakmai napra, melynek témája a szenvedélybetegek részére nyújtott támogatott lakhatás bemutatása és a rehabilitációs intézmény munkájának megismerése.

Pápai református helyszínek a nemzeti emlékhelyek között

2019. május 14., címkék: nemzeti emlékezet bizottsága, pannonia reformata, Pannonia Reformata, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, dunántúli egyházkerület

A Pápai Református Kollégiumot és az Ótemplomot is felvették a történelmi emlékhelyek sorába. Az ezt jelképező sztélét május 11-én, szombaton, az Emlékhelyek napján avatták fel a Pannonia Reformata Múzeum bejárata előtt.

Új rektor a Károli élén

2019. május 13., címkék: károli egyetem (kre), zsengellér józsef

Zsengellér József váltja a Károli Gáspár Református Egyetem rektori székében Balla Pétert.

Újjáépítik a Ráday Kollégiumot

2019. május 13., címkék: ráday kollégium, tűzkár

Kormányzati támogatással új épületet emelnek a január 23-án helyrehozhatatlan tűzkárt szenvedett és lebontásra ítélt Ráday Kollégium helyére. Az építkezés ütemezéséről még folynak a tárgyalások – tájékoztatott Bogárdi Szabó István püspök a Dunamelléki Református Egyházkerület május 13-i közgyűlésén.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió