Lelkésztovábbképzés után, pünkösd előtt

2015. május 19., címkék: lelkésztovábbképzés, pünkösd, áldozócsütörtök

2015. május 11-13. között Mályiban egy kanadai professzor, Michael Goheen tartott lelkésztovábbképzést. Hogyan tekinthetünk egyházunkra, annak szerepére, és benne elfoglalt helyünkre? Hogyan élhetjük meg mai társadalmunkban a gyülekezeti közösséget? Egy jó előadó inkább gondolkodásunkat formálja, mintsem az lenne az elsődleges célja, hogy gyakorlati tanácsokkal lássa el hallgatóit. A címben megnevezett keretek között, a továbbképzésen hallottak szerint én most így válaszolok ezekre a kérdésekre.

A tiszántúli egyházkerület elnökségével is találkozott Orbán Viktor

2015. május 19., címkék: Fekete Károly, adorján gusztáv, orbán viktor, tiszántúli egyházkerület, fekete károly

Egész napos látogatást tett május 18-án, Debrecenben Orbán Viktor. Magyarország miniszterelnöke nem csak a város vezetésével, hanem a Tiszántúli Református Egyházkerület új elnökségével is találkozott. A kormányfőt és a kíséretében jelenlévő minisztereket, képviselőket Fekete Károly püspök és Adorján Gusztáv főgondnok fogadta a Püspöki Hivatalban.

Kapuk, táruljatok!

2015. május 19., címkék: ifi

Csupa víz volt minden körülöttem, mikor szombat reggel leszálltam a vonatról Kecskemét– Máriavárosnál. Ahogy róttam a kunsági megyeszékhely városszéli útjait, arra gondoltam, hogy napfényre nem érdemes számítanom ilyen hideg, borús reggelen. De éltetett valami jókedv és lelkesedés, hiszen tudtam, hogy az a nap hitről, lendületről, mozgásról, fiatalos pezsgésről fog szólni.

Tudatosan a környezetért

2015. május 19., címkék: ifi

Herman Ottó munkássága, a Bükki Nemzeti Park és a globális felmelegedés is szerepeltek feladatként a Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola 17. Országos Környezetismereti Versenyének döntőjén. A cél az ismeretek bővítésén túl az volt, hogy tudatos környezetvédelemre neveljék a fiatalokat.

Matematika-fizika-informatika-testnevelés szakos tanárokat keresnek a Benkőbe

2015. május 19., címkék: pályázat, Pályázat

Matematika-fizika-informatika-testnevelés szakos tanárokat keres egyetemi végzettséggel, bármely párosításban a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium.

Tűzkár a református iskolában

2015. május 18., címkék: enying

Május 15-én kora reggel tűz ütött ki az enyingi református általános iskola épületében. A korai riasztásnak hála a tűzoltóknak sikerült megfékezni a lángokat, de az anyagi kár így is jelentős.

Kitüntették a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dékánját

2015. május 18., címkék: Református kitüntetettek

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át május 15-én Adorjáni Zoltán teológiai tanár, református lelkipásztor. Az indoklás szerint az egyetemi docens „oktatói-nevelői munkájával nagyban hozzájárult az új teológus- és lelkésznemzedékek képzéséhez, kutatói munkájával pedig az intertestamentális kor 21. századi értelmezéséhez".

Érzékeny kérdések a skót zsinaton

2015. május 18., címkék: skót egyház, szabó istván

Május 16-án kezdetét vette a Skót Egyház évenkénti egyhetes zsinati ülésszaka, ahová Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) lelkészi elnöke is meghívást kapott. A püspök május 22-ig tartó edinburgh-i látogatása során egyházvezetőkkel és bizottsági elnökökkel is konzultál.

Újabb akadálymentes gyülekezetek

2015. május 16., címkék: akadálymentes gyülekezet, mrsz

A Magyar Református Szeretetszolgálat 2014-ben kilenc gyülekezettel indította el akadálymentesítő programját: Budapest-Csepel, Kőröshegy, Legyesbénye, Mezőcsát, Miskolc-Tetemvár, Öcsöd, Solt, Székesfehérvár, Tornyospálca. 2015-ben újabb hat gyülekezet csatlakozott a projekthez: Bekecs, Kisvarsány, Pákozd, Szerecseny, Szikszó, Tiszakerecseny. Számukra tartott pályázatindító napot áprilisban a Szeretetszolgálat. A már programban lévő gyülekezetek is találkoztak ezen a napon, hogy tapasztalatot cseréljenek, megosszák örömeiket, nehézségeiket, hatással lehessenek egymásra is.

Az épített örökséget és a közösségépítést támogatja az állam

2015. május 15., címkék: emberi erőforrások minisztériuma (emmi)

Megszülettek a 2015. évre vonatkozó egyházi célú egyedi támogatások eredményei.

Ne féljünk „bemocskolni a kezünket” az igazságosság munkálása közben

2015. május 15., címkék: református világközösség (rev), jerry pillay

Május 9-től Libanonban ülésezik a Református Egyházak Világközösségének (REV) Végrehajtó Bizottsága. A találkozót a fenti mondattal nyitotta meg Jerry Pillay elnök.

Adomány és önkéntes munka a hajléktalanokért

2015. május 15., címkék: adomány, hajléktalanmisszió

Adománnyal és önkéntes munkával segítették a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség „Reménysugár" Hajléktalanok Nappali Melegedőjét az IT Services Hungary Kft. debreceni telephelyének munkatársai.

Hogyan legyünk karakteresebbek?

2015. május 15., címkék: karakter magazin, lapajánló

Válságban a házasság „intézménye"? Miért búsong a magyar? Milyen a jó hittanóra? Hogyan és mire használja az egyház az internetet? Miért nincs kedvünk a Biblia olvasásához? – csak néhány kérdés azok közül, amelyeket a Karakter magazin legfrissebb száma feszeget. A szerkesztők ezúttal is a Parókia portál legjobb írásaiból válogattak.

Kárpátaljai rászorulóknak gyűjtött turnéján a holland Shirchadasj&band

2015. május 14., címkék: kárpátalja, Kárpátalja, Shirchadasj

Csaknem kétmillió forint gyűlt össze a holland Shirchadasj&band Kárpát-medencei jótékonysági turnéján. A gospelkórus már harminc éve jár rendszeresen Magyarországra, néhány év kihagyás után ismét ellátogattak hazánkba új produkciójukkal, melynek bevételét a Magyar Református Szeretetszolgálatnak ajánlották fel.

Nagymama virágoskertje

2015. május 14., címkék: diakónia, idősgondozás, Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény, baja

A Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény Baja város két pontján várja azoknak az időseknek a jelentkezését, akik szívesen töltik idejüket közösségben, akik örömmel kapcsolódnak be különböző programokba, foglalkozásokba, színesebbé, tartalmassá téve ezáltal mindennapjaikat. Az intézmény dolgozóinak célja, hogy az idősek nappali ellátása is figyelmes, törődő gondozásban és értéket közvetítő–teremtő foglalkozásokban öltsön testet. Beszámoló.

Vallás és művészet kapcsolata

2015. május 13., címkék: károli egyetem (kre)

Május 8. és 9. között Vallás és művészet címmel kétnapos konferenciát tartottak a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Bölcsészettudományi Karán.

A Heidelbergi Káté a mennybemenetelről

2015. május 13., címkék: áldozócsütörtök

Jézus mennybemenetelének az ünnepe egészen erre a világra irányítja vissza a figyelmünket: arra figyelmeztet, hogy jó erősen álljunk meg ezen a földön, gyakorlati módon, józanul! – Joó Sándor áldozócsütörtöki ige- és kátémagyarázata 1963-ból.

Soltész Miklós méltatta a református cigánymissziós lelkésztovábbképzést

2015. május 13., címkék: cigánymisszió, dani eszter, lelkésztovábbképzés, soltész miklós

„A Magyarországon élő nemzetiségek és a hazai egyházak történelmi viszonya, jelenlegi kapcsolatai és a közös jövőkép" címmel rendezett konferenciát május 6–án az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

Globális fórum a jövő keresztyénségéről Dél-Koreában

2015. május 13., címkék: koreai presbiteriánus egyház (pck), egyházak világtanácsa (evt), dél-korea

A két Korea közötti demilitarizált övezetben található Jeju szigetén gyűltek össze a világkeresztyénség képviselői, köztük Bölcskei Gusztáv, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.

Jubilál a Theologiai Szemle

2015. május 13., címkék: reformátusok lapja, bóna zoltán, interjú, Theologiai Szemle, theologiai szemle

Kilencvenéves a Theologiai Szemle. Ez alkalomból konferenciát szerveznek a migráció témakörében. Bóna Zoltán református lelkésszel, a folyóirat főszerkesztőjével beszélgettünk.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió