A tehetség nem érdem, ajándék: de kötelez

2014. szeptember 01., hétfő

Több szempontból is rendhagyó tanévnyitón vehettek részt a meghívottak és az érdeklődők augusztus 30-án, a kecskeméti református templomban. A zsinati ciklus lezárultával az összegzés és a hálaadás gondolatai voltak a meghatározóak, ugyanakkor új kezdetet is jelent az idei alkalom: immár a Kárpát-medencei és magyarországi iskolák egy, közös rendezvényen kezdhették meg a tanévet. Az ünnepség részeként idén is átadták a Makkai Sándor-díjakat, és az őszi tisztújítás miatt rendhagyó módon az Imre Sándor-díjat is.

Először a házigazda gyülekezet képviseletében Varga Nándor köszöntötte a megjelenteket, majd a 25. zsoltár verseinek éneklése után Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdette Isten igéjét a Zsidókhoz írt levél 9. részének válogatott versei alapján.

„Vannak dolgok, melyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az Isten népe bármihez hozzákezdjen. Ilyen az istentisztelet is: az Anyaszentegyház életének szíve, központja, lényege. De ilyen a Frigyláda is, az Isten és az ember szövetségének megjelenítője. Ezt a szövetséget testesítik meg a ládában őrzött tárgyak: a mannával telt edény, Áron kihajtott vesszeje és a szövetség táblái. Ha ezek a nélkülözhetetlen dolgok megvannak, Isten népe számára sok minden egyszerűbbé válik. Annak, hogy egyház vagyunk, hogy egyházi intézményeink vannak, csupán egyetlen előfeltétele van, de számosan vannak következményei. Az egyetlen feltétel az, hogy választ adjunk a kérdésre: >>Én az Úr, a te istened vagyok...<< – kell ez neked? Mert ha kell, ennek vannak következményei. Akkor mindaz, ami a kőtáblákon ezután következik – természetessé, belső törvénnyé válik."

Bölcskei Gusztáv végül Révész Imre püspöki székfoglalójából idézett. A hitvallásos iskola, a hitvallásos bizonyságtétel elengedhetetlen fontosságáról szóltak a nagy előd szavai – szembeállítva azt a szakmailag akár kiváló, de a hitbéli bizonytalanság miatt lényegében céltalan, Krisztus népe ellenségeinek kiszolgáltatott embertömeget képző világias oktatás veszélyeivel.

Az áldásvételt követően az ünnepségnek otthont adó gyülekezet, és az idén 450 éves jubileumát ünneplő Kecskeméti Református Kollégium nevében köszöntötte a résztvevőket Varga Nándor. Felidézte az ötödfélszáz éves iskola történetének fontosabb állomásait – a majd' háromszáz főt foglalkoztató iskolarendszer kiépülését, az ezt követő történelmi csapásokat, és a rendszerváltozást követő újjászületést. A megjelentek szíves figyelmébe ajánlotta a nevezetes alkalomra megjelentetett, a közös történelmet személyes visszaemlékezések mozaikján keresztül bemutató jubileumi kiadványt, melyet a testvérintézmények ajándékként meg is kaptak. „Mindeddig megsegített minket az Úr."

Ezt követően a Kecskeméti Református Általános Iskola kórusának előadásában Gárdonyi Zoltán: Ki Istenének átad mindent című kórusművét hallgathatták meg a résztvevők.

„Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az Eget és a Földet" – kezdte köszöntőjét Huszár Pál főgondnok, a Zsinat világi elnöke. Ennek a tanévnek is meglesznek a maga kihívásai, mondta, de nyilvánvalóan jelentős tudásbeli, neveltségbeli gyarapodást is hoz majd. Krisztus Urunk tálentomokról szóló példázata a sáfárkodás felelősségére irányítja figyelmünket: igen nemes tanári, nevelői feladat annak felismerése, hogy neveltjeink mire kaptak tálentomot. A Pápai Református Kollégium diákjai naponta találkoznak a mondattal a lépcsőfordulóban: „A tehetség nem érdem, ajándék: de kötelez". Kötelez a becsületes munkára, tisztességes tanulásra, igényességre. De nem csak a tehetség jár felelősséggel – a megszerzett tudás esetében sem közömbös, mihez kezdünk vele. „A ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt." Azért van szükség református iskolákra napjainkban is, mert ezek neveltségben többet kínálnak, többet nyújtanak, és többet adhatnak – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a dunántúli főgondnok a 2014-15-ös tanévet.

A kormány részéről Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár asszony köszöntötte a megjelenteket. „Szükség van a református köznevelésre, hiszen minden esztendőben ad elég gyermeket az Úristen, hogy ezekben az intézményekben megkezdődhessen az a munka, melynek során a tudást, és a tudáshoz való hitvallásos viszonyt is megkaphatják a tanulók."

Magyarságtudatra, nemzettudatra, a tudás tiszteletére nevelnek itt, hangsúlyozta. Már önmagában a tény, hogy istentisztelet keretében kezdjük a tanévet, annyit jelent: tudunk kérni, áldást kérni a következő év munkájára. De istentisztelettel is zárjuk: mert hálát adni is tudunk, tudjuk: az eredményeket nem tulajdoníthatjuk a saját érdemünknek. Ezek azok az alapvetések, melyek mentén a kormányzat 25 év után a rendszer átalakítása mellett döntött, maga a „köznevelés" szó bevezetése is ezeket a szándékokat tükrözi. Őrállók, határon kívül, de határon belül is az egyházi, és református iskolák. Megtalálták a helyüket az elmúlt 25 évben, és most irányt tudnak mutatni – zárta le gondolatait, Isten áldását kérve az államtitkár.

Reményik Sándor: Akarom című versének meghallgatása után Ábrám Tibor főgondnok, a Zsinat világi alelnöke a 90. zsoltárból idézve kezdte meg köszöntőjét: „Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon, és méltóságod fiaikon". A nagyvilág, és a Kárpát-medence reformátusságát is köszöntve jelezte: ez az Isten és egymás előtti megállás alkalma is, amikor számot adunk a közösségről, mikor megerősíthetjük összetartozásunkat. Visszaemlékezett a korábbi, Kárpátalján, Felvidéken és Erdélyben rendezett tanévnyitókra, és hálát adott ezekért az alkalmakért. Kérte: váljanak markánsan láthatóvá azok a különbségek, amelyek miatt ezek az intézmények világító fáklyaként léteznek a hazában. Örömmel és hálaadással számolt be a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap 2013. évi adománygyűjtésről, melynek eredményeképpen több mint huszonötmillió forint áll rendelkezésre a rászoruló intézmények támogatására.

A MRE Zsinata az oktatási intézményekben tevékenykedő kiváló pedagógusok tevékenységének elismerésére két rangos díjat alapított. A tavaszi ülésszakon Makkai Sándor díjat ítéltek oda, a református nevelés eszméinek gyakorlatba átültetésének területén elévülhetetlen érdemeket szerzett pedagógusok számára. A díjazottak: Cs. Kiss Andrásné Mészáros Lujza – Debrecenből, Háriné Kun Éva – Kecskemétről és Hajdú Árpád Érsekkétyről. Az Imre Sándor-díjat Hörcsök Imre nyugalmazott igazgató – a Kecskeméti Református Egyházközség főgondnoka, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye gondnoka, a Dunamelléki Református Egyházkerület Oktatási Bizottságának elnöke, a Zsinat Oktatási Bizottságának elnöke kapta. A díjakat a Zsinat elnöksége adta át.

Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára a biblia-adományozási program keretében néhány köszöntő szó után jelképesen átadta az új kiadású Biblia példányait a felvidéki intézményeket képviselő oktatási tanácsosnak. Pál Sándor pedig a Református Szeretetszolgálat nevében adott át iskolakezdést segítő ajándékcsomagokat a rászoruló iskolák képviselőinek.

Az MRE Oktatásügyi Irodájának vezetője, Papp Kornél a Zsinat egész ciklusára visszatekintve értékelte a református iskolaügy helyzetét. Jelenleg 263 oktatási feladatot lát el egyházunk, 162 intézmény keretei között – ezen szám közel egyharmada az elmúlt hat éves időszakban alapított vagy átvett intézmény. Méltatta azokat az erőfeszítéseket, melyek lehetővé tették, hogy mind a ciklus első felét meghatározó, bizonytalan és romló külső feltételek között, mind a jelenlegi, sokkal átláthatóbb környezetben is működhessen, gyarapodhasson iskolahálózatunk.

Mivel az iskolafenntartás törvényi háttere a múlt tanévben is változott, hangsúlyozta, hogy ahogyan eddig is, ezután is csupán annyit várunk el a törvényalkotótól, hogy az egyházi iskolák finanszírozása sem jobb, sem rosszabb nem legyen az állami fenntartásúakénál. Megemlítette az országosan bevezetett, kötelezően választható református hittan, valamint a hit- és erkölcstanoktatás területén adódó feladatokat. A szükséges kiadványok elkészültek, és az érintett évfolyamok ingyenesen hozzájuthatnak a tankönyvekhez. Papp Kornél végezetül a Zsinat elnöksége számára munkájukat megköszönő oklevelet nyújtott át, melyen az elmúlt időszakban elindult 162 oktatási-nevelési intézmény nevét sorolták fel.
Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét város alpolgármestere köszöntötte utolsó megszólalóként a megjelenteket, és nagy szeretettel és megbecsüléssel méltatta a református felekezet intézményeinek hozzájárulását a város sikeres, és gyorsan fejlődő iskolahálózatához.

Az évnyitó ünnepély a Himnusz eléneklésével zárult, a résztvevők pedig a vendéglátó által szervezett programokon, valamint fenntartói értekezleten folytatták a tartalmas együttlétet.

Dr. Váradi Ferenc, fotók: Varga Gábor Vargosz

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.