Velünk az Isten

2012. december 21., péntek

Számos feladat hárul Dani Eszterre, a Zsinati Missziói Iroda idén augusztusban kinevezett vezetőjére. A lelkipásztorral az adventről, a romamissziós stratégia felállításáról, valamint karácsony és a misszió kapcsolatáról beszélgettünk.

A Missziói Iroda vezetőjeként sokat utazik adventben.

A Zsinat évekkel ezelőtt megbízást adott egy országos cigánymissziós stratégia kidolgozására. Most ennek megalapozásaként felmérést készítek a lelkészértekezleteken. Beszélünk a gyülekezetek területén élő cigányokról, a velük kapcsolatban felmerülő lehetőségekről, problémákról, nehézségekről, a cigányok közötti szolgálat lehetőségeiről, erre vonatkozó elhívásunkról, amiben igyekszünk segítséget nyújtani. A kérdőíveket még nem értékeltük ki, a személyes beszélgetések alapján nagyon összetett a kép. Vannak, akik szeretnének újabb alkalmakra is meghívni, hogy szervezzünk szakmai napokat és beszélgessünk például a cigánygyerekek hitoktatásának kérdéseiről lelkészkörökben vagy gyülekezeti alkalmakon is. Ezen a héten is öt lelkészértekezleten jártam, több száz kilométer van mögöttem.

Meg tudja élni ebben a szaladásban az adventet?

Az advent lényege számomra mélyebben van. Azt, hogy Isten Jézusban a Földre jött és velünk van, megélem ezekben a találkozásokban. A mindennapok sodrásában sokszor nem látjuk a körülöttünk történő csodákat. Külső szemmel nézve nagyon sok szép gyümölcsét látom a lelkészek szolgálatának a gyülekezetekben, ezért sem terhesek, hanem örömteliek nekem ezek a találkozások. A lelkészértekezlet-látogatások mellett vannak igei szolgálataim is: volt egy adventi sorozatom a debreceni Kistemplomban, és a zuglói gyülekezetnek tartottam adventi hétvégét Mátraházán. Az adventi készülésben engem is megszólít az Ige. Nem tipikus az adventem, de a sok feladat ellenére azt érzem, békesség van bennem.

Karácsonykor megtelnek a templomok. Mit tehetnek azért a közösségek, hogy az alkalmi betérők otthonra találjanak a gyülekezetekben?

Nem gondolom, hogy a karácsonyra direkt missziói alkalomként kell tekinteni. A gyülekezetek létének, életének kell misszióinak lennie. Fontos, hogy megéljék az abból fakadó örömöt és szabadságot, hogy Isten Jézusban közénk jött, testet öltött benne szeretete, és Jézus Krisztus, aki él és uralkodik, végigjárta a megváltásunk útját. Ha a karácsonyi gyülekezet reménységgel teli közösség, az már önmagában megérintő lehet az aggodalommal, panasszal, félelemmel és ítélkezéssel teli világban. Emellett ugyanakkor fontos, hogy a gyülekezet őszintén leboruljon Isten előtt, hiszen a mai világtól nagyon távol áll az imádat, a hódolat. Új színt hoz, ha le tudunk Isten előtt borulni, ahogyan Jézus előtt is leborultak a pásztorok és a bölcsek is. A cél, hogy a csak alkalmanként templomba járók megérezzék: van valami több, amiből kimaradnak. Ha a gyülekezetek megélik azt a küldetést, hogy Isten országának részei, annak sugárzó missziói ereje van.

Dani Eszter református lelkipásztor kilenc éven át szolgált a Kárpátaljai Református Egyházban (Munkács, Beregrákos és Kajdanó gyülekezeteiben), majd a Budapest-Gazdagréti és Budapest-Rákoskeresztúri Egyházközségekben volt beosztott és missziós lelkész. 2009-től a Dunamelléki Egyházkerület cigánymissziós lelkésze. 2012. január 17-én Raoul Wallenberg-díjat kapott munkája elismeréseként. Augusztus óta a Zsinati Missziói Iroda vezetője.

Bagdán Zsuzsanna
Fotó: Sereg Krisztián
A cikk a Reformátusok Lapja karácsonyi dupla számában jelent meg.

 


Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.