„A BORUM egy kiemelkedő találkozó, nemcsak megtisztelő az ott elért győzelem, hanem építő is: az elmúlt évben több református gyülekezetből is ellátogattak hozzánk és rendeltek is bort közösségeiknek” – számol be Mészáros Pál a Kárpát-medencei református szőlészek és borászok találkozóján szerzett tapasztalatokról. Ez alkalommal a 2016-os évjáratú Ohmerops Cuvée-vel győzött, az ital nevét a gyurgyalag és a természet iránti tiszteletből kapta, mert ennek a madárnak hála kevesebb rovar pusztítja a szőlőt.  A borász azt vallja, minden borverseny más, van egyfajta szubjektivitás a döntésekben, de az egyetlen kérdés mindig az: finom-e az adott bor? „Ez a vörösbor nem fanyar és savas, nincs benne cukor sem, de a tannin édesség mégis azt az érzetet adja, mintha lenne – mondja az Ohmerops-ról.

Mészáros Pál mögött négy évtizedes tapasztalat áll, 16 éves korában kóstolta először a környéken élő, országos versenyeken is aranyérmet szerző Koltai Lajos borát: „A mai napig a számban érzem az ízét. Amikor hasonló ízű bort sikerül készítenünk, általában az is aranyérmes lesz.” Ilyen élményekből és a felmenők borászat iránti odaadásából származik mai napig sem lankadó borszeretete. „Nagyapám és édesapám is készítettek bort, de azt még nem éreztem magaménak. A szőlőben nőttem fel és bár a munka kemény volt, mégis el akartam végezni – emlékszik vissza. – Végül belenőttem a borászatba és teljesen a részemmé vált. Azt hiszem, Isten terelt engem ebbe az irányba.”

A BORUM 2013-ban indult útjára, eddig mindegyik találkozót más-más történelmi borvidéken rendezték meg. A programra ellátogató borászok idén is szakmai előadások segítségével ismerkedhettek meg a legújabb borászati trendekkel, lehetőségekkel és egymással. Néhány éve a Magyarországi Református Egyház borversenyének is otthont ad a rendezvény.

Meghálálja az odafigyelést

„Az az igazán jó bor, ami hosszú ideig jó ízt hagy a szájban, erre használjuk azt a beszédes kifejezésünket, hogy »hosszúnyeletű«” – magyarázza a borász. Különleges kapcsolatot ápol a szőlővel, mint mondja, a nehezebb időszakokban mindig új erőre kapott a dűlőkben. Felidézi egy emlékét arról, hogy a lánya születésével egy időben telepített saját szőlőt, ezért akkoriban hasonló lelkesedéssel beszélt a meghatározó eseményekről: „Azzal ugrattak, hogy többet gondolok a szőlőre, de ez természetesen nem így volt. Az azonban igaz, hogy az új szőlő telepítése hasonló, mint egy gyermek nevelése – ha elhanyagolják, sose lesz belőle jó szőlő, fiatalon nagyon kell pátyolgatni.”

A borász a rendszerváltozás óta él kizárólag a borkészítésből, akkor mert venni 10 hektár szőlőt, amikor mások még csak két-három hektárral próbálkoztak. „Kihívás volt önállósodni, de akkor nem éreztem annak, valahogy ment minden a maga útján. Ennek ellenére sosem szerencsésnek tartottam magam, sokkal inkább áldottnak – hangsúlyozza. – Jó hatással vagyunk egymásra a szőlővel, számomra mindig öröm kint lenni a gyümölcsök között, azok pedig meghálálják az odafigyelést.”

Kapcsolatra szükség van

„Ezt nem lehet megunni. Ha egyszer beleszeret az ember, az már nem változik többé” – vallja Mészáros Pál. Azt is hozzáteszi, nem válik mindenkinek ennyire meghatározó élménnyé a borászat, és nem is kell mindenkinek értenie a borokhoz, de jó kezdet a borkóstolás és a bor melletti beszélgetés. „A feleségem és a szülei is inkább sörösek voltak, ahogy a lányom férjének családja is. De aztán egyre jobban megismerték és megszerették a bort” – meséli.

Ehhez képest fia már a borászatba nőtt bele, az iskola alatt is dolgozott a szőlőben, aztán ő maga is elkezdett borokat készíteni. „Szeret újítani, de ez természetes, magam is így vagyok. Ha valami nem sikerül, úgyis észreveszi” – mondja. Egy új bor szerinte mindig válasz a piac igényeire, ezért érdemes kísérletezni, amihez nagy segítségnek tartja a technológia fejlődését. Mészáros Pál dolgozott azokban az időkben, amikor még lovaskocsin útra kelve, kézzel szüreteltek és gyertyafénynél fejtették a bort. „Láttuk, ahogy a csapra vert hordóból fasajtárba folyik a vörösbor és ahogy töltötték az üres hordón lévő a tődiklőbe. abba belekortyolni csodálatos érzés volt – emlékszik vissza a borász. – Ma már ezt különböző kapcsolókkal oldják meg, de javult is a bor minősége, egy mai bor jobb, mint egy száz évvel ezelőtti.”

Ennek köszönhetően megnőtt a kereslet a jó borok iránt, ugyanakkor nagyon kell figyelni a szőlőre, mert a környezeti változások, például a növekvő UV sugárzás, nem kímélik a gyümölcsöket sem. „Érdekes módon Szekszárd környékén szerencsésen alakult a klímaváltozás, a száraz meleg és a talaj jó vízgazdálkodása két-három cukorfokkal is édesebbé tette a szőlőt. Ezt is áldásnak tekintem” – hangsúlyozza. Mészáros Pál jelenleg 120 hektáron termeszt szőlőt, ami komoly kihívásokkal jár, ugyanakkor előnyökkel is: nem sújt minden területet egyszerre a fagy. „Hiába fejlődött a technológia és van segítségem, akkor is ki kell mennem időről időre a szőlőbe. Az a különleges érzés, amikor meglátom, hogy kezdenek hajtani a tőkék, soha sem változik” – fogalmaz.

Az összetartozás ünnepe

Hasonló, változatlan érzés a borász számára, hogy születése óta a helyi református közösség tagja. „Az őseim is reformátusok voltak, az itteni gyülekezetben pedig mindenki tudja azt is, milyen a szőlővel foglalkozni, szinte mindenkinek van néhány sora.” Mint mondja, Szekszárdon és környékén természetesen mindig vörösborral folyik az úrvacsora, el sem tudják képzelni máshogy. Mindig a gyülekezeti tagok ajánlják fel az úrvacsorai bort, mert „más mélysége van így a közösségi élménynek”.

Mészáros Pál jól ismeri ezt az érzést, ezért nem is volt számára kérdés, hogy a Magyar Református Egység napjára is felajánlja az úrvacsorához szükséges bort. „Büszke vagyok rá, hogy a világ minden tájáról csatlakoznak reformátusok az ünnepséghez. Valójában ez természetes is, mindig így kellene lennünk, egy közösségben” – teszi hozzá. „Összetartozunk minden keresztyénnel a világon, fontos dolog, hogy mi, reformátusok ennyire figyelünk egymásra” – vélekedik.

Az egységnap és a közösség középpontjában is az istentisztelet és az úrvacsora áll majd, ami valóban erősíti az összetartozást. „Az úrvacsora egyszerre közösségi és személyes élmény is. Mély ünnep, amikor az ember felkészül, kimegy az úrasztalához és magához veszi a kenyeret, majd a bort. Ezt nem is lehet szavakkal kifejezni, meg kell élni. Ha ezt bármennyire is segíthetem a borral, már van értelme a munkánknak” – vallja Mészáros Pál.

Farkas Zsuzsanna, fotó: Némedi-Varga Dávid