Mindezek ellenére a honvédség értékeli, és igényli az egyházi szolgálatokat. Hogy milyen lehetőségeik vannak a lelkipásztoroknak a változások révén - ezekről is kérdeztük húsvéti interjúnkban Oláh Emil alezredes-esperest, a Székesfehérvári Összhaderőnemi Parancsokság református tábori lelkészét...

Nyolcadik osztályos koromban, mint minden hasonló korú gyermek, konfirmációi előkészítőre jártam. Az alkalmakon megtetszett, ahogyan a lelkész foglalkozott velünk, s amint magyarázta a bibliai igéket. Már akkor úgy gondoltam, én is ezt szeretném csinálni – mondta interjúnk kezdetén Oláh Emil alezredes- esperes, a Székesfehérvári Összhaderőnemi Parancsnokság tábori lelkésze. Mai napig is vallom, hogy egy ember magatartása meghatározza egy egész közösségnek, gyülekezetnek, és falunak a lelki dogokhoz való hozzáállását. Később a szüleimnek is említettem, hogy teológiára szeretnék menni. Ennek megfelelően választottunk humán beállítottságú iskolát, ahol  az érettségimet megszereztem.
1994-ben végeztem el a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi karán a teológiát, majd Veszprémbe kerültem, egy évig egyetemi lelkész voltam és a veszprémi, keszthelyi, szombathelyi és győri egyetemekre jártam. Átéltem sikereket és kudarcokat egyaránt. Sikernek nevezem, amikor Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskolán bekerült az indexembe az egyetemi bibliaóra, mint fakultatív tantárgy. Jelzi ez is, hogy az ottani iskolai vezetők komolyan vették a képzést. Máshol, mint például Győrben, már nem vették ennyire komolyan, volt olyan alkalom, hogy senki sem jött el, máshol pedig 10-15 fő is egybegyűlt. Ez a szolgálat sajnos csak egy évig működhetett. Amint megüresedett a püspöki titkári állás Veszprémben, felvettek és hét évet töltöttem el ott.

„Az egyenruha kezdetben nem volt rám jó hatással”

Mikor következett be a „fordulat” a tábori lelkészi szolgálat iránt?

Egy év egyetemi lelkészi és hét év püspöki hivatali szolgálatot követően úgy gondoltam, szeretnék gyülekezeti lelkész lenni.
Ismertem tábori lelkészi szolgálatot végző kollégákat, egyiket Tapolcán, másikat Székesfehérváron, akik hívtak, jöjjek, s meg fogom szeretni. Azt is mondták, egy tábori lelkész ugyan azon feladatokat végzi, mint civil kollégái, a különbség csak annyi, hogy katona családok gyermekeinek kell keresztelőt szervezni, valamint esküvői, temetési szolgálatot és lelkigondozást végezni. Másfél esztendeig vívódtam a döntés előtt. Az egyenruha kezdetben nem volt rám jó hatással. Én még 18 hónapot töltöttem el a katonaságnál, így nem sok kedvem volt ahhoz, hogy újból beöltözzem.
Most már azt mondhatom, Istennek hála, hogy az Úr így irányította az utamat, s 2002-ben mind ez valóra válhatott. Később már bántam, miért nem tettem meg előbb ezt a lépést.

A Székesfehérvári Összhaderőnemi Parancsnokság állományában hány helyszínen teljesít szolgálatot?

Mi szervezetileg a Magyar Honvédség háttérintézményének számítunk, s ezért az ÖHP-nak nem vagyunk alárendelve, de mint kiemelt tábori lelkipásztorként ellátom az egész Dunántúl teljes területét. Veszprémben, Pápán és Tatán szolgáló kollégáimat „felügyelem”. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy meglátogatom őket, elbeszélgetünk velük, s ha szükséges, könyvekkel, Bibliákkal látom el őket. Ugyanakkor a Dunántúl térségben, az egykori alakulatoknál, mint például Szombathelyen, Tapolcán, Nagykanizsán, Zalaegerszegen a mai napig is zajlanak katonai temetések, s ahol a tábori lelkészi szolgálatot kérik, oda én utazom el - ez is faladata a dunántúli esperesnek. Az esperesi szolgálatot ketten látjuk el, a másik társam Budapesten van. Megosztottuk a térséget nyugat és kelet magyarországi területre. A püspökség szintén a fővárosban található.

A kilencvenes években hallhattuk: a honvédség az a hely, ahol a fiatalembereket, mint „utolsó lépcsőfokként” a nagybetűs életbe történő belépés előtt nagy számban el lehet érni. Ezt a gondolatot főként egészségügyi prevenciós feladtatok ellátása kapcsán fogalmazták meg szakemberek. Interjúnkban hadd kérdezzem meg, hogy húszon évesen a fiatalok a laktanyában, bakaruhában talán először hallhattak akkoriban a Bibliáról, Isten igéjéről?

Az utolsó években jöttem tábori lelkészi szolgálatba, 2002- ben és a sorkatonai szolgálat felfüggesztését 2004-ben rendelték el. A legszebb két évem volt akkor a honvédségben, szolgálatomat Szentkirályszabadján, a Helikopteres Ezrednél kezdtem. Mentálhigiénés órákat tarthattam, órára pontosan meghatározva, minden nap más  századnál. El lehet képzelni a folyamatot: ötven fiatalembert betereltek az előadótermbe, én pedig húsz percben egy-egy témáról mondtam el nekik a legfontosabb tudnivalókat. Tizenhat tételt jelöltem meg, amelyekben a szexuális felkészítéstől kezdve az etikai problémák megvitatásán át sok minden szerepelt. Beszéltem nekik az eutanázia, az abortusz, a párválasztás kérdéséről, de a hazaszeretet, tisztelet, becsület kérdésköre is előkerült. Ezután interaktív beszélgetés kezdődött. Az ötven fiatalból 20-30 fő nem érdeklődött, de a többiek igen. Akit nem érdekelt a fórum, azt el is engedtem. Így 10-15 emberrel mindig át tudtuk beszélni a legrázósabb kérdéseket is. Történt olyan, hogy megkeresett egy fiatalember, aki elmondta, nincs megkeresztelve, nem is hisz Istenben, viszont szeretne valakivel normálisan beszélgetni, mert megunta, hogy a körletében csak a lakodalmas rock bömböl a magnóból, a nőkről beszélgetnek, és nem a legtisztelettudóbb stílusban. Olyan jó beszélgetés alakult ki később, hogy ez az ember megkeresztelkedett. Csütörtöki napokon átjártam Várpalotára, mert ott olyan kis helyőrség működött, hogy önálló tábori lelkésze nem volt. Itt hetenként felváltva szolgáltunk egy görög katolikus lelkipásztorral. Kedves emlék számomra, hogy amikor az utolsó sorállományú fiúk leszereléskor búcsúztak, és a nemzeti színű zászlót aláíratták egymással, egyedüli tisztként engem kértek meg, hogy én is írjam oda a nevemet. Akkor úgy gondoltam, az a 15-16 mentálhigiénés foglalkozás még sem volt hiábavaló a számukra.

Őszinte kérdésekhez kell a baráti kapcsolat is

Mára nagyot változott a világ, s benne a Magyar Honvédég szerkezete, működése is. Jelentős változást eredményezett, hogy amikor 2004-ban eltörölték a sorkatonai szolgálatot, és elindult a folyamat egy professzionális hadsereg kialakítására. A laktanyákban, bázisokon létrejött a hivatásos állomány, amely olyan katonákból áll, akik már nem „kötelességből”, hanem elhivatottságból, önként vállalják a katonaéletet.
Hogyan látja, napjaink magyar professzionális hadseregében van-e arra idő, hogy a keresztyénség üzenetét meghallgassák a katonák?

Ugyan úgy megtalálhatóak vagyunk most is a katonák számára, mint korábban. Ha valakinek kérdése van, tudja, hová, kihez forduljon. Az tény, hogy jelentős létszám csökkenés történt, s ebből az következik, hogy ugyan azokat a feladatokat kell elvégezni, lényegesen kevesebb emberrel, a tennivaló tehát megszaporodott. Kevesebb az idejük, ezt magam is látom. Nem vagyok egy irodában ülő típus. A pályafutásomat is úgy kezdtem a hadseregben, hogy megismerkedtem az emberekkel, bekopogtam irodákba, elbeszélgettünk az ott dolgozókkal, s előbb-utóbb kialakultak baráti kapcsolatok. Valljuk be őszintén, senki sem kérdez tőlem úgy például lelki problémákkal kapcsolatosan, amíg meg nem ismer személyesen. Ezt tudomásul kell venni. Egy- másfél évnek legalább el kellett telnie az ÖHP-nál is, mire megismertek. A tapasztalatom az, hogy ha bemegyek valahová, örömmel fogadnak, de néhány perc múlva már látszik, hogy szeretnék a munkájukat – amiből sok van – tovább folytatni. A honvédség is munkahellyé vált. Az elmúlt évben tízen kerestek meg keresztelőt kérve, közülük hat a gyermek és négy a felnőtt. A családok ilyen módon is megtalálják a lelkészt. Esküvőt tavaly négyet rendeztünk, s ebben az évben már két pár jelentkezett. Tavaly négy alkalommal hívtak katonai temetésre, idén áprilisig már öt búcsúztatás történt. Korábban több lehetőség nyílt hétvégi istentiszteleti alkalmakat szervezni a laktanyákon belül, napjainkban az a legnagyobb gond, hogy nincsenek, akik számára megtarthatnánk. Korábban létezett egy  állomány, a sorkatonák és a tisztek személyében. Most, a munkaidő leteltével az állomány eltávozik, vasárnap mindenki a saját gyülekezetébe megy vasárnapi istentiszteletre. Munkaidőben pedig nem lehet, hiszen nincs idő megtartani, kivéve a karácsonyi, húsvéti és pünkösdi nagy ünnepeket megelőző napokat.

A feltámadás legnagyobb bizonyítéka maga Jézus. 

Nagypéntek van, közeledik a keresztyén világ egyik legjelentősebb ünnepe, a húsvét. Azt hiszem, a karácsony mellett ez az ünnepkör az, amikor Istenről, Bibliáról a hétköznapok szürkeségéhez viszonyítva hangsúlyosabban lehet beszélni.

Sajnos nem tudunk minden egyes emberhez, minden irodához rendszeresen eljutni, emiatt használjuk a belső számítógépes összeköttetést. Ennek segítségével a rendszerben elhelyezett „Tábori Lelkészi Mappába” minden nap a munkatársaim felhelyeznek egy napi igét és a hozzá kapcsolódó magyarázatot, verset. Ehhez a mappához az állomány többi gépéről a belső hálózaton keresztül hozzá lehet férni és aki akarja, névtelenül is megnyithatja. Tudok olyan csoportról, ahol az igét kinyomtatják és kitűzik a faliújságra. Ennek segítségével még többen olvashatják. Az egy hónap alatt összegyűjtött anyagot bekötik, és elviszik nyugdíjas otthonba, ahol már nagyon várják a lelki üzeneteket. Ezekről a lehetőségekről én is csak idővel szereztem tudomást, kezdetben nem is nagyon kaptam visszajelzést. Megint csak azt mondtam, hogy igen, van értelme ennek a szolgálatnak.
A vezetőség sohasem zárkózik el, ha különféle kezdeményezéssel keresem fel, az istentiszteletek, áhítatok alkalmai a törzsfőnök tudtával zajlanak. A nagypénteki áhítat megszervezésére rábólintottak és örömüknek adtak hangot.
Sajnos az emberek jelentős része elferdítve, részigazságokat hall a nagy ünnepekről, karácsonyról, húsvétról, s ezért sokaknak csak a szaloncukor és a csokinyuszi jut eszükbe. Nagyon fontos, amikor felteszik a kérdést, mi is a valódi lényege a húsvétnak? Egy graffitiben olvastam korábban, hogy valaki azt írta fel egy falra: „Adjátok vissza Krisztust a karácsonynak!” A szerző is bizonyára érezte, hogy a karácsony lényegi üzente elsikkad. Sajnos ugyan ez a helyzet a húsvétunkkal is, a feltámadás üzenete sokaknak nem lényeges. Én lehetőség szerint szeretném visszavezetni a kérdező, érdeklődő az embereket a földre, és megmutatni számukra az igazi lényeget. Mindenkinek vannak halottai a családban. Milyen nagy reménység azt tudni, hogy az életünk nem zárul le a sírnál, hogy van feltámadás, és erre a legnagyobb bizonyíték maga Jézus.
Sok kételkedő embert látok, aki felkeres. Nem azért jön el, mert hisz, hanem azért, mert kereső ember.

„A külszolgálatban éreztem igazán, hogy lelkész vagyok”

A világ számos pontján békemissziókban szolgálatot teljesítő magyar katona az, aki például háborús, konfliktusoktól terhelt övezetben gyakran szembesül élet- halál kérdésével, kudarc esetén átélhet szorongást, de örömet is egy-egy sikeres feladat végrehajtását követően.
A katonákban megfordul a kérdés, létezik-e valóban Isten és mi az élet értelme?

Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom a választ, akkor azt mondanám: itt érzi az ember, milyen jó lelkésznek lenni, és itt érzik a katonák, hogy milyen jó, hogy van lelkész. Fél évet töltöttem külmisszióban, Koszovóban. Életem egyik legszebb ideje volt. Az első- két három hónap úgy telt el, hogy a katonák hozták magukkal az otthoni gondolatokat. Ahogy telt-múlt az idő, és megérkeztek az otthoni problémák hírei, egyre több magába forduló embert lehetett észrevenni. A parancsnok eleinte nem tudott mit kezdeni egy tábori lelkésszel, ő maga is először töltötte szolgálatát külmisszióban parancsnokként. Később elmondta, hogy nagyon örült annak, hogy így alakult, sőt, újabb szolgálatra nem is vállalkozna már lelkipásztori szolgálat nélkül. Igyekeztem minél több gondot levenni a válláról. Egy parancsnoknak nem az a feladata, hogy a katonák otthoni gondjával-bajával foglalkozzon, vagy azokat igyekezzen megoldani. A tábori lelkészi szolgálatnak véleményem szerint egyik nagy előnye, hogy nem csak az adott emberrel, de szükség esetén a családjával is képes foglalkozni. Volt katona, aki problémái miatt az utolsó két hétben a vállamon sírta ki magát. Nem is gondolta volna az ember, hogy egy-egy kemény kötésű katona össze tud törni. Rendelkezésünkre állt egy kőből épült templom, ahová szép számmal jártak a katonák a vasárnaponkénti istentiszteletre. Tudták, hogy ha gondjuk adódik, bármikor felkereshetnek, hiszen huszonnégy órában együtt voltunk. A fél év alatt öten jutottak arra az elhatározásra, hogy szeretnének megkeresztelkedni, mert korábban ez kimaradt az életükből.
Sokan azzal vádolnak minket, hogy „ti tábori lelkészek mindenkit megkereszteltek, aki csak elétek kerül”. Nos, az említett fiatal katonák mind keresők voltak. Az egyik fiú elmondta, hogy neki valami hiányzik az életéből. Olvasgatta a Bibliáját, s részt vett alkalmaként több órás négyszemközti beszélgetéseken. Én ott éreztem igazán hogy lelkész vagyok. Azt hiszem, ezt a honvédség is értékeli, elismeri, hiszen gyakran halljuk: „amíg magyar katona külszolgálaton van, és igényli, addig a tábori lelkészi szolgáltra is szükség van.”

Szöveg és fotó:
Szűcs Gábor