A bizalom helyreállítása, rendszeres kapcsolat és folyamatos párbeszéd kialakítása, konszenzuskeresés – az új kormány egyházi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint ez a következő hetek, hónapok legfontosabb feladata. Szászfalvi Lászlóval, aki politikusi pályafutásának megkezdése előtt a dunántúli Csurgón szolgált református lelkipásztorként, a munka megkezdése után néhány héttel egyházpolitikai elképzeléseiről beszélgettünk.

Az utóbbi években nagyon megromlott a viszony az állam és az egyházak között. A dunántúli reformátusok nagy nyári találkozóján tartott előadásában úgy fogalmazott, mély bizalmi deficit alakult ki. Másfél hónap alatt mit sikerült tenni ennek felszámolása érdekében?

Az átállás elején járunk, egyelőre napi szintű logisztikai, szervezési feladataink vannak, például csak nemrég kapta meg az államtitkárság a végleges, berendezett irodahelyiségeit, és még hetekre lesz szükség ahhoz, hogy kialakuljon a rendes ügymenet. Ugyanakkor nagyon sok találkozásra sor került már az elmúlt hetekben. Az a célunk, hogy a történelmi egyházak vezetőit a lehető leggyorsabban végiglátogassuk szerte a Kárpát-medencében, egyrészt hogy az új kormány egyházpolitikai célkitűzéseiről tájékoztassuk őket, másrészt hogy megteremtsük a kölcsönös bizalom új alapjait. Ezzel párhuzamosan az egyházi szakértői munkacsoport is újra elkezdte a munkáját, és a parlament elé is több, azóta elfogadott törvénymódosítást benyújtottunk már.

Mi lesz a kapcsolattartás menete, struktúrája a következő években?

Háromszintű kapcsolattartás lesz: az egyházak Orbán Viktor miniszterelnök úrral is igénylik a rendszeres találkozást, ami reálisan évente néhány alkalmat jelenthet. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrnak a kormány egyházdiplomáciáját és egyházpolitikai stratégiáját érintő feladatai vannak. Az egyházügyi államtitkárság pedig a hétköznapok szakmai előkészítő munkáját és a gyakorlati végrehajtást, a kapcsolattartást intézi. 

Balog Zoltán azt nyilatkozta év elején a reformatus.hu-nak, hogy a FIDESZ választási győzelme esetén a lehető legmagasabb kormányzati szintre emelik az egyházi kapcsolatokat. 

Az elmúlt években az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyik főosztályán belül az Egyházügyi Kapcsolatok Titkárságának vezetője irányította ezt a területet. Most egy államtitkárság foglalkozik vele, tehát szerintem sokkal magasabb szintre került az egyházi kapcsolattartás.

Az elmúlt nyolc évhez képest mindenképpen. A Horn-kormány idején azonban a Miniszterelnöki Hivatalban voltak ezek az ügyek.

Új kormányzati struktúrát vezettünk be. Az egykori Miniszterelnöki Hivatal helyett most a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium koordinálja a kormányzati munkát, és ide tartozik az egyházi kapcsolatokért felelős államtitkárság. Ráadásul amint mondtam: a kormány egyházdiplomáciai tevékenységét és egyházpolitikai stratégiáját az egyik miniszterelnök-helyettes felügyeli. De nem is biztos, hogy ez a lényeg. A kérdés sokkal inkább az, hogyan fogjuk megtölteni ezeket a kereteket bizalommal, együttműködéssel, munkával, jövőépítéssel.

Mik az új kormány egyházpolitikai célkitűzései?

Fontos megemlíteni néhány olyan intézkedést is, amit az elmúlt másfél hónapban hoztunk, és amelyek a legégetőbb problémákat orvosolták. A közoktatási törvényből kivettük az úgynevezett ötéves büntetőpénzt, ami korábban azt célozta, hogy az önkormányzatok ne adják át iskoláikat egyházi fenntartónak. Ezzel lehetőséget teremtettünk arra, hogy ahol a helyi közösség szereplői, az egyház, az önkormányzat és a civil szervezetek szeretnének együttműködni az iskola megmentése, a jövő érdekében, ott ezt megtehessék. A másik ilyen fontos intézkedés a 2009. évi zárszámadási törvény előkészítése, amelynek során az egyházi szakértőkkel történt egyeztetést követően konszenzus látszik kibontakozni – az elmúlt nyolc év szocialista-liberális kormányzati időszakától gyökeresen eltérő módon –, amely jelzi az állam-egyház kapcsolat paradigmaváltását. De említhetnénk az egyházi árvíz- és viharkárok adatainak gyors összegyűjtését is, mellyel célunk, hogy a kormány által az Európai Unióhoz benyújtandó pályázat elnyerése esetén 881 millió forint támogatást nyújtsunk az egyházi épületek helyreállításához.

A zárszámadási törvény kapcsán nyilván az államnak az előző kormány által hátrahagyott, négymilliárdos, az egyházi oktatási intézmények felé fennálló tartozására utal. Ehhez mikor juthatnak hozzá az érintettek?

Ez a magyar gazdaság állapotától függ. A rossz helyzetet figyelembe véve várhatóan nem egyszerre, hanem több éves ütemezésben tudjuk majd rendezni ezt az elmaradást.

Ukrajna tavaly ősztől megvonta a kárpátaljai egyházi iskolák állami támogatását. Ez is sürgető probléma, hiszen a református egyházat különösen érzékenyen érintette az intézkedés.

A kárpátaljai egyházi vezetéssel folytatott egyeztetés után az előző kormány által tett vállalások kifizetése folyamatban van mind az egyházpolitikai, mind a nemzetpolitikai előirányzatok területén.

Milyen lépések várhatók a következő hónapokban és években?

Szeptemberre előkészítünk egy úgynevezett salátatörvényt, amely az elmúlt években történt diszkriminációs jelenségeket fogja megszüntetni. Egyelőre a problématérkép összeállítása zajlik, és annak felmérése, mi az, ami törvénymódosítást igényel, és mi az, ami kormányhatározattal, kormányrendelettel is megoldható. Az év végére szeretnénk elvégezni az egyházakról szóló 1990. évi IV-es törvény felülvizsgálatát is, amit a következő év első félévéig elkészülő új alkotmánnyal is összhangba kell hozni. Úgy tervezzük, hogy az ősz folyamán újraindítjuk a Vatikáni-Magyar Vegyes Bizottságot, és ezzel párhuzamosan megkezdjük az egyházfinanszírozás problémakörének újragondolását, ami magában foglalja az egyszázalékos felajánlásoktól kezdve az intézmények finanszírozásán át az egyházak kártalanításának kérdéskörét is. Utóbbival kapcsolatban azt szoktam mondani, hogy az egyházi kártalanítás első üteme, az első húsz év lezárul 2011-ben, de a továbbiakban úgy kell gondolkodnunk a kártalanítás kérdéséről, hogy azzal segítsünk megteremteni az egyházak és intézményeik hosszú távú, stabil és kiszámítható finanszírozásának alapjait. 

Az 1990. évi IV. törvény felülvizsgálata elsősorban nyilván az egyházalapítás mikéntjét érinti majd.

A felülvizsgálat lényege, hogy egy olyan új jogszabály jöjjön létre, amely a valóban hitéleti tevékenységet folytató közösségek szolgálatát segíti, és azokat, amelyek pusztán az egyházaknak járó kedvezmények miatt jönnek létre, kiszűrje a rendszerből. E tekintetben is rendkívül fontos az egyeztetés és a konszenzus.

Hogyan lehet az egyházak tudását, tapasztalatait úgy kanalizálni a törvényhozási folyamatba, hogy már a kezdetekkor meg tudják tenni észrevételeiket?

Paradigmaváltást szeretnénk ebben az előző korszakhoz képest. Az elmúlt nyolc évben jegelték az egyházakkal való kapcsolattartást és együttműködést, mi viszont az összes őket és intézményeiket érintő jogszabály megalkotásába bevonjuk őket. 

Az elmúlt másfél hónap feszített törvénykezési tempója ellenére is sikerült egyeztetniük az egyházakkal?

Az őket érintő ügyekben minden esetben kértük a véleményüket. Az viszont tény, hogy sok előterjesztést nem a kormány nyújtott be, hanem képviselői indítványként került az Országgyűlés elé, és ezek esetében nem kötelező a társadalmi egyeztetés. Megjegyzem: amikor Semjén Zsolttal a közoktatási törvény módosítását képviselőként kezdeményeztük, komoly háttéregyeztetések előzték meg az indítványunkat.

A Trianon-emléktörvény preambulumában Isten neve is szerepel. Több lelkipásztorral is beszélgettem, akik nem feltétlenül tartották jó ötletnek ezt, attól tartva, hogy Isten nevét így politikai célokra használhatják fel. Önnek teológusként és politikusként mi a véleménye?

Úgy gondolom, hogy Isten nevét nemcsak az egyházaknak lehet kimondaniuk, hanem egy hívő ember vagy egy hívő törvényalkotó is hivatkozhat rá. Ez az első olyan törvény, amelyben Isten neve szerepel, ezért történelmi jelentőségűnek tartom ezt a jogszabályt. Ráadásul a nyugat-európai demokráciákban is jellemző az, hogy történelmi jelentőségű, a parlament jelentős többségének egyetértésével megszületett jogszabályoknál hivatkozás történik Istenre, mint a történelem Urára. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden második törvényben szerepelnie kellene Isten nevének, hiszen akkor elcsépelt fordulattá válna. De ilyen jelentős, szimbolikus erejű törvényeknél miért ne lehetne hivatkozni rá, főleg ha olyan toleráns módon történik ez, mint most is? Ugyanis azokat is megemlíti a preambulum, akik nem így határozzák meg a világképüket.

Utaltunk már arra, hogy a szocialista-liberális egyházpolitikának köszönhetően bizalmi deficit alakult ki az egyházak és az állam között. Hogyan érintené hívő emberként és kormányzati szereplőként, ha az egyházak és az új kormány között is így elmérgesedne a viszony?

Az természetes, ha bizonyos kérdéseket esetleg másképpen látunk, ha kialakulnak szakmai viták, de a viszony nem fog elmérgesedni. Az új kormány számít az egyházak közösség-, társadalom- és nemzetépítő szolgálatára, és jól látja, ezért elismeri az egyházaknak az elmúlt évszázadok során ezen a területen kifejtett tevékenységét. Tehát nem a konfrontáció, nem az érvek önmagukért való ütköztetése, hanem az együttműködés, az együtt gondolkodás és a problémák közös legyőzése a cél. Ennek megfelelően most nincs olyan téma, amelyről ne tudnánk beszélni, amit ne akarnánk közösen megoldani. Az együttműködésnek jelenleg csak egyetlen korlátja van, ez a költségvetési-gazdasági korlát. Ezt azonban az egész nemzetgazdaság és az egész nemzet együttműködése tudja csak megszüntetni.

Az elmúlt időszakban nem csak költségvetési korlátok voltak az ön megítélése szerint?

Megítélésem szerint nem csak költségvetési korlátai voltak az állam és az egyházak jó viszonyának, hanem kifejezetten egyház- és keresztyénellenes ideológiáknak is teret engedett a szocialista-liberális kormányok sora. 

Hogy látja, példa lehet az ökumenikus együttműködés a nemzeti együttműködés számára, vagy azért a keresztyének egymáshoz közeledésének is lennének még lehetőségei?

Akkor lesz igazi ökumené – szoktam mondani keresztyén emberként –, amikor együtt tudunk majd úrvacsorázni. Meggyőződésem, hogy ebbe az irányba haladunk. Gyakorló lelkipásztorként és polgármesterként is pozitív élmény volt számomra az ökumenikus együttműködés, ami értékes gyümölcsöket termett közösségeinkben. Ezért meggyőződésem, hogy a nemzeti együttműködés erősítésében, a Kárpát-medencei magyar egység és jövő alakításában is rendkívüli jelentősége van az ökumenének. 

Kiss Sándor

(A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2010. augusztus 8-i számában.)