Június 1-jén lesz a két évforduló ünnepi alkalma. Mivel készülnek erre?

Nagy öröm számunkra, hogy egy kicsit megállhatunk és ünnepelhetünk. Három része lesz az ünnepségnek a budapesti felsőcsatári úti református templomban: Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdet Igét. Meghívtuk a református lelkészeket foglalkoztató börtönparancsnokokat, hogy beszéljenek az elmúlt tíz év tapasztalatairól. Az országos parancsnok is elfogadta a meghívást. Ezen kívül lesznek ott korábbi és mostani fogvatartottak is. 

Mi a Börtönmisszió és a börtönlelkészi szolgálat közötti különbség?

A Börtönmisszió 1990-ben indult. Egy rendeletben megengedték, hogy missziósok járjanak be a börtönökbe. Az egyházak támogatásával tehát bemehettek oda olyan emberek, akik az evangéliumot juttatták el a fogvatartottakhoz, és bibliaórákat, istentiszteleteket vezettek. Általában az esperes igazolta, hogy a lelkész egyszeri alkalommal, meghatározott időtartamban bemehet a börtönbe. Ezt az igazolást minden alkalommal újra kellett kérni. Én a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió által majd’ minden intézetbe bejutottam. A missziósokon keresztül könnyebb dolgom volt, mert ők megállapodást kötöttek a börtönökkel. 2000-ben az akkori igazságügyi miniszter létrehozta a börtönlelkészi szolgálatot. Ez már a négy történelmi egyház keretén belül valósult meg. A 31 börtönt felosztották a felekezetek között. A cél az volt, hogy állandóan legyen bent lelkész a börtönben. Tehát a börtönlelkész nem bejár, mint a missziósok, hanem a börtön alkalmazottja. Részt vesz az értekezleteken, programot ad le a sátoros ünnepeken, saját alkalmakat tart és segíti a Börtönmisszió munkáját. 

Milyen alkalmakat tartanak?

A börtönben bibliaiskolákat, bibliaórákat, imaközösségeket, zenés alkalmakat szervezünk, amelyeken keresztül krisztusi válaszokat próbálunk adni a fogvatartottak életének kérdéseire. Részt veszünk a nagy egyházi rendezvényeken, például a női imanapon és az egyetemes imahéten. Másik nagyon fontos tevékenységünk a börtönön kívüli munka, aminek egyik eleme a kapcsolattartó hét. Szabadulás előtt a családi kapcsolatok egyre jobban elhidegülnek, ahogyan fogy az idő, otthon úgy nő a feszültség. Tíz család a református egyház támogatásával egy hétig együtt lehet egy csendeshéten. Emellett arra is lehetőség nyílik, hogy a fogvatartottak gyülekezetbe mehessenek az ünnepi istentiszteletekre. De csatlakoztunk a Szeretethídhoz is, voltunk a Csillagponton, a Szeretetszolgálat minden karácsonykor cipődobozokat juttat el hozzánk, a közelmúltban a fogvatartottak gyűjtöttek konzerveket a Szeretetszolgálatnak, és nagyon sok segítséget kapunk a Református Missziói Központtól.

Most saját irodájában beszélgetünk. A folyosói találkozásokból is kiderült, hogy elismerik a munkáját. Amikor tíz évvel ezelőtt az intézmény lelkésze lett, hogyan fogadták?

Már ismertek, hiszen missziósként korábban is bejártam. Volt egy mentorom, aki megmutatta nekem az intézetet. Megismertette velem a hierarchiát és az abban elfoglalt helyemet. Ő alezredesként mindenhol bemutatott az itteni köröknek, így viszonylag magasabb támogatási szintet kaptam. Sokat tanultam tőle, de akár most is jöhetnek másodpercek alatt új szituációk, amikor éles helyzetben kell döntenem.

Került már nehéz helyzetbe?

Igen. Az ember ilyenkor két gondolatot fogalmaz meg: az „Uram, könyörülj rajtam” az egyik, és a „most mit csináljak” a másik. Az egyik gyülekezeti alkalmon ketten összeverekedtek. Hirtelen táborok alakultak ki, de sikerült értesítenem az őrséget. Az eltelt nem több mint fél perc mindenkire nézve nagyon veszélyes volt. Az őrök kiemelték a két embert, majd újra folytatódhatott az alkalom.

Hogyan lesz valakiből börtönlelkész ilyen nehézségek mellett?

Nyilvánvalóan kell a belső elhívás. Sokan jöttek már be a börtönbe szolgálni, akik később elmaradtak. Ez nem hétköznapi dolog. A szolgálat nagyon összetett. Például előfordulhat olyan, hogy istentisztelet közben megjelenik egy őr, és szól, hogy fejezzük be. Akkor nincs kérdés, be kell fejezni. Ide szükséges a krisztusi lelkület. Fogoly voltam, és eljöttetek hozzám – mondja Jézus, aki szabadulást hirdetett a foglyoknak. Nem véletlenül említi a nehéz helyzeteket, amelyekből kialakultak a különböző missziói ágak. A börtön zárt terület, titok veszi körül. Olyan emberek laknak itt, akik bűnt követtek el. Nagy felkészültség, alázat szükséges a belépőnek, aki nem hihet csak a szemének. Úgy kell bánni a foglyok lelkével, mint a sebészkéssel: hamar kárt okozhatunk, de ugyanakkor gyógyíthatunk is.

Hogyan?

Az ember részt vesz az alkalmakon csoportban, közösségben. Van, amikor egy óra időtartamra meghirdetett bibliaórán három óráig vagyunk együtt. Itt nem kell az órát nézni. Imádkozunk, Bibliát olvasunk, bizonyságot tesznek, kérdéseket fogalmaznak meg. Meg kell őket szabadítani a rossz gondolatoktól és érzésektől, és helyette egy másik irányt kell adni nekik krisztusi lelkülettel. Ehhez odaszánt élet kell, hiszen ez nem sikeres, de csodálatos munka. Sikerrel legfeljebb akkor találkozunk, amikor összefutunk egy boldog családos emberrel az utcán, aki azt mondja, hogy „lelkész úr, köszönjük, amit értünk tett”. Abban kell nekik segíteni, hogy maguk jöjjenek rá: a jelen állapotuk jogilag elítélendő, de Isten szerint nem. Ebből az állapotból pedig kitörhetnek, vagyis van lehetőségük megváltozni.

A börtönben kialakul igazi közösség?

Itt is megjelenik a szakralitás. Például „áldás, békesség”-et köszönnek. Ha egyikük elkezd énekelni, vagy a kántor játszik, azt hallva a többiek is bejönnek az alkalomra. A börtön falain belül ugyanaz megjelenik, mint ami a templomban, hiszen a Szentlélek munkája itt is érvényes.

Minden fogvatartott részese lehet a gyülekezeti közösségnek?

Igen, ha ez nem mond ellent a biztonsági előírásoknak. De azokkal is foglalkozni kell, akiknek a közösségből ki kell maradniuk.

Milyen egy első találkozás lelkész és fogvatartott között a zárkában?

Vinni kell a krisztusi lelkületet. Ha azt látja, hogy én más ember vagyok, mint a felügyelője, akkor ő is másképpen fog viselkedni. Nekem kell krisztusi hatást gyakorolni rá, és ezután várni fogja a következő találkozást. Belém nem tud kapaszkodni, mert én kimegyek a zárkából, de a krisztusi lelkület ott marad vele. Van, hogy a fogvatartott elsírja magát, hiszen elindul benne a Lélek munkája. A könnyek tisztítják a lelket: ráébred arra, hogy nincs elveszve, mert van, aki számára fontos.

És a személyzet?

Sokszor felkeresnek, tanácsot kérnek, vannak, akik az istentiszteletre is eljárnak. Volt olyan felügyelő is, aki bejárt az istentiszteletekre, majd gyülekezetet keresett és börtönmissziós lett. Kötelességünk velük is foglalkozni. A lelkész mindig megoldást is kínál – nemcsak tényt tár fel, mint a mentálhigiénés lelkigondozó, hanem megoldáshoz is vezeti az embert. Ez a személyzetnek is fontos. Nagy az elvárás az alkalmazottakkal szemben, állandó idegi nehézséget jelent számukra a munka. Egy magas rangban lévő édesanya azzal keresett meg, hogy a tizennyolc éves lánya áldott állapotba került, nem ismerik az apát, és nem tudják, hogy megtartsák-e a gyermeket. Akkor azt mondtam neki, hogy tartsák meg, rengeteg örömük lesz vele. Nem mondott semmit, majd pár hónap múlva hozott egy fényképet az unokájáról.

Sólyom László a közelmúltban találkozott önökkel. Mi volt a köztársasági elnök legfontosabb üzenete a börtönlelkészeknek?

Több dolgot is említett. Támogatja javaslatunkat félutas házak létrehozására, ahol olyan szabadultak kaphatnának helyet, akiknek nincs hová menniük. Továbbá úgy fogalmazott, hogy mi, börtönlelkészek, többet teszünk, mint ami látszik, példaként említve a fogvatartottak gyászának feldolgozását. Kiemelte a lelkigondozás fontosságát, és szólt az általunk szervezett családi hét szerepéről. 

T. Németh László