Tengerentúli imapartnerség

2014. május 09., péntek

Április végén az amerikai Ferry Memorial Református Gyülekezet 14 fős csoportja érkezett Magyarországra. Közel két hetes utazásuk során meglátogatták az MRE missziói kezdeményezéseit, és felkeresték a testvérgyülekezeteiket Sellyén és Makádon.

Hosszú évek óta ápol az MRE testvéregyházi kapcsolatokat az Amerikai Református Egyházzal (RCA). A két egyház együttműködés egyik területe a gyülekezetek közvetlen összekapcsolása által megvalósuló imapartnerség. 2008-ban került sor kapcsolatfelvételre a Michigan állambeli Ferry Memorial Református Gyülekezet vezetője, Dick Klaver és a makádi valamint sellyei gyülekezetek között. A lelkipásztorok rendszeres e-mail váltások során osztják meg egymással gyülekezetük imatémáit, így erősítve az egymástól több ezer kilométerre élő reformátusok lelki közösségét.

Április végén a Ferry Memorial Református Gyülekezet 14 fős csoportja látogatott Magyarországra Dick Klaver vezetésével, hogy megismerjék az MRE társadalmi jelenlétét, missziós kezdeményezéseit. A közel két hetes magyarországi látogatás során amerikai testvéreink megismerkedtek a Budapesti Menekültmisszió munkájával, a Váci utcai Központ által a hazájukat elhagyni kényszerülők számára biztosított programokkal. A fővárosi programok részeként a csoport tagjai előadást hallgattak meg a VIII. kerületi cigánymisszióról a Salétrom utcai gyülekezetben, majd Bacskai Bálint és Lakó István helyi lelkészek vezetésével megtekintették a józsefvárosi Tanoda programot. Emellett megismerkedtek a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon munkájával, valamint a Szigetszentmiklós- Újvárosi Református Gyülekezettel, ahol Harmathy Andrással beszélgettek a gyülekezet történetéről és annak missziói látásáról.

A vidéki látogatások állomásai között szerepelt Göncruszka és Vilmány. A Ferry Memorial Gyülekezet tagjai kötetlen beszélgetés keretében tehették felé kérdéseiket Barnóczki Anita egyházkerületi cigánymissziós koordinátornak és Sohajda Levente helyi lelkipásztornak. Tokajban Kis Gergely Márton vezetésével ismerkedhettek meg a vidék reformátusságának történetével és tekintették meg a város nevezetességeit. Debrecenben pedig az egyetemi gyülekezet lelkészei fogadták őket, ahol közelebbről is megismerkedhettek az MRE-RCA partnerkapcsolat legújabb projektjével. Arany Barbara és Püski Dániel egyetemi lelkészek meséltek a jelenlévőknek a hamarosan induló új gyülekezetekről. Az Amerikai Református Egyház támogatásának köszönhetően ugyanis idén szeptembertől a Debreceni Egyetem campusain két új gyülekezet elindítására kerül sor.

A tengerentúli reformátusok utazásának fő célja, a 2008 óta működő partnergyülekezetek meglátogatása volt. A közös istentisztelet, a gyülekezeti tagok személyes találkozása lehetőséget adott a kapcsolatok megerősítésére. A sellyei és a makádi gyülekezetben is eltöltött egy-egy vasárnapot a csoport. „Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, mert közösséget vállaltatok velem az evangélium hirdetésében az első naptól fogva mind a mai napig." /Filippi 1:3-6/ Ezzel az igével köszöntötte Dick Klaver, a Ferry Memorial Református Gyülekezet lelkésze testvérgyülekezeteit.

Sellyén Lovadi István lelkipásztor fogadta a csoportot, Makádon pedig Halassy Ferenc látta vendégül amerikai testvéreit. Mindkét gyülekezettel 2008-ban kezdődött a kapcsolatok. Akkor még Nagy Zoltán Csaba szolgált Sellyén a makádi gyülekezetben pedig Lakatos Enikő. Azóta mindketten már másik gyülekezetben végzik szolgálatukat, de a személyes kapcsolat az amerikai lelkésszel továbbra is fennmaradt. Így a csoport magyarországi utazása négy gyülekezet látogatását tette indokolttá; találkozni testvérgyülekezeteikkel és annak új lelkészeivel, valamint a régi lelkészbarátok új gyülekezeteivel.

A Pécs-Kertvárosi Református Gyülekezetnek köszönhetően megtapasztalhatták amerikai testéveink az igazi magyar vendégszeretetet, ugyanis a csoport tagjai három napon át a gyülekezet tagjainál vendégeskedtek. Nagy Zoltán Csaba szervezésében számos Pécsi és Pécs környéki látogatásra is sok kerülhetett. Hasonló meleg szeretettel fogadta őket Lakatos Enikő gyülekezete, a Budai Szilágyi Dezső téri Gyülekezet. A főváros legrégebbi református templomának látogatását egy közös ebéd zárta, mely során a gyülekezeti munka részleteibe avatták be érdeklődő vendégeiket. A Magyarországon töltött 12 nap találkozásai erősítették a többéves imakapcsolatokat és új kapcsolatok indítására ösztönözték a régi imapárok új gyülekezeteit.

Az Imapartnerség szíve a heti imádkozás egymásért. Minden héten a lelkészek emailt küldenek egymásnak, amiben többek között megosztják a személyes történeteiket, észrevételeiket vagy kérdéseiket, valamint egy imádságot. Egyet a lelkészért, egyet a gyülekezetért, és egyet a gyülekezet egy konkrét tagjáért, ügyéért.

Az Amerikai Református Egyház más gyülekezetei is szeretnének partnerkapcsolatot ápolni magyarországi református testvérekkel, így szeretettel várjuk azoknak a gyülekezeteknek a jelentkezését, akiket érdekel a lehetőség. A gyülekezeti partnerséggel kapcsolatos legfontosabb információk a kapcsolódó letöltések között érhetők el.

Külügyi Iroda
Fotó: RCA 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.