Tart a nemzetközi Kálvin Kongresszus Dél-Afrikában

2010. augusztus 26., csütörtök

altA dél-afrikai Bloemfontein Szabad Állami Egyetemen augusztus 22–27. között tartják a 10. Nemzetközi Kongresszust a Kálvin-kutatásról. Korunk valamennyi ismert és jelentős Kálvin-kutatója jelen van és előadást tart a kongresszuson.

Az egyhetes nagyszabású programot a főszervező, dr. Herman Selderhuis holland Kálvin-kutató professzor nyitotta meg. A konferencia értékeli a 2009. évi nemzetközi Kálvin-év eredményeit, tanulságait. A fontos témák között ilyenek szerepelnek: Etika, politika és megbékélés Kálvin gondolkodásában (dr. M. Beintker professzor); Hívő értelem – értelmes hit Luthernél, Melnachthonnál és Kálvinnál (dr. G. Frank); Kálvin a katolicitásról (dr. T. Lane);  a leshotoi kirándulás során megismerkednek a résztvevők a Párizsi Protestáns Missziói Társaság és a Leshotoi Protestáns Egyház történetével és teológiájával. Az egyik előadás ott a genfi teológizálásról szól, ahogyan azt a Lelkészi Közösség Kálvin idején és utána végezte. A másik érdekes előadás Kálvin előfordulását mutatja be a 19. századi francia misszionáriusok prédikációiban. A konferencia folytatásában lesz szó még Kálvin szociáletikájáról és hatásáról a XVI. századi tudományosságra. Továbbá Bullinger és Kálvin kapcsolatáról az olasz református teológustól, dr. E. Campitól, és Kálvin megbékélés-teológiájáról, ahogyan ez prédikációiban megmutatkozik. A témát dr. I. Ahn koreai református teológus adja elő. A kongresszus érdekessége, hogy 25 további izgalmas témát a szerzők írásban nyújtanak be a résztvevőknek, amiket délutáni munkacsoportokban vitatnak meg. Kálvin iránt érdeklődő dél-afrikai egyetemistáknak is terveztek egy tanulmányi délutánt a nemzetközi kongresszuson. (refdag.nl – uovs.ac.za – 2010-08-26 – dr. békefy-röhrig klaudia – reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.