Egyszerre csak megpillantjuk a hihetetlen káoszt, ami már addig is körülvett minket: az elpiszkolt vizű folyókat, a szennyezett lelkeket, a terméketlenné tett, kémiai szennyező anyagokkal megfertőzött földet és életeket… És a káoszban is megjelenő Nagy Rendezőt. Hirtelen megnyílnak füleink, s meghalljuk a tömegek sóhajtozását és nyögését: azokét, akiket valamilyen hatalmi játék hallgatásra és léleksorvasztó munkanélküliségre ítélt, meg azok tiltakozását is, akik akkor is dolgoznak, amikor egyesek mozgásérzékelő kamerával és magas támfallal védik luxusmagányukat. És megnyílnak füleink a szelíd és halk Hang előtt is. Isten Lelkének jelenlétében kezdjük érzékelni magunkban a köveket, amiket szívünk helyén hordozunk, s beleszédülünk életünk ellentmondásaiba. Jöjj, Szentlélek Isten, jöjj! – énekeljük, imádkozzuk pünkösdkor. Méltán és okkal. S imánk egyúttal zavarba ejtő kérés is, mert ha valóban megjön hozzánk a Lélek, akár leheletfinom érintéssel, akár lelkünkön átzúgó, felkavaró Szélként, nagy hirtelenséggel rájövünk, hogy ezredév után is idegen földön járunk, ahol Pártfogó, Szószóló nélkül biztosan eltévedünk. Megtéveszt minket a rafinált konzum, a gazdagság hivalkodása, a reklámok rászedő tolakodása, a gyűlölet kimódolt csomagolása vagy nyílt támadása, s megérezzük a félrevezetettek félelmét, s a cinikusok arcégető bizalmatlanságát. És rájövünk, hogy hazánkban is gyakran idegen földön járunk. Hogy’ tudnánk hát akkor mi itt öröméneket énekelni? Legyünk tisztában vele: csak annak a Léleknek az erejével és hatására, aki megelevenítette Ezékiel látomásában a kiszáradt csontokat is (Ez 37,4–6). Ez a Lélek ma is felkínálja nekünk gyümölcseit a páli, nem csak a galatákat gazdagító mértékben: a szeretetet, az örömet, a békességet, a türelmet, a szívességet, a jóságot, a hűséget, a szelídséget, az önmegtartóztatást. Lehet ennél fontosabb, szükségesebb útravaló? És mit viszünk ebből magunkkal – ünnepről a hétköznapokba, az Üzenetből szívünkbe? Vagy szakadt lélekkel, felajzott vadászösztönnel, zsákmányra lesve állunk majd egymás mellett továbbra is – ünneptelen hiányokkal? Isten próbálkozása velünk látható módon még nem ért véget. Erről szól ez az újabb pünkösdi ünnep. Hogy az emberek idegenné vált földjén belépjünk a Lélek laboratóriumába. Itt vár még ránk néhány áldott felfedezés, találkozás, vállalkozás. Higgyük, mert mást és másként hinni lehetetlen: a jövő csak Lélek által, Krisztusban ígéretes.

Évszázadok visszhangozzák a Lélek hívását
9. század: Jöjj, Teremtő Lélek – Veni, Creator, Spiritus! (Hrabanus Maurus, 776-856). Ezredévek betűzgetik titkát a Léleknek, aki halk szellő, majd zúgó szél formájában érzékeltette magát az emberi tapasztalat számára, de mégsem volt semmivel sem azonosítható. Róla és Hozzá énekelt Hrabanus.

16. század: „A Szentlélek az a kötelék, amellyel Krisztus hathatósan magához köt.” (Kálvin: Inst III. 1,1) – „Valahányszor tehát világi írók akadnak kezünkbe, az igazságnak bennük tündöklő csodálatos fénye arra figyelmeztessen minket, hogy az emberi értelem, bár eredeti tiszta állapotából kiesett s megromlott, mindazonáltal Isten kiváló ajándékaival van felruházva és ékesítve jelenleg is. Ha elgondoljuk, hogy az igazság egyedüli forrása Isten Lelke, magát az igazságot nem fogjuk visszautasítani, sem megvetni, akárhol tündököljék is felénk, ha nem akarunk lázadók lenni Isten Lelke ellen.” (Kálvin: Inst II. 2,15) – „Isten Igéje ugyan mindazok előtt, kiknek hirdettetik, olyan, mint a ragyogó Nap, a vakok között azonban semmi gyümölcsöt sem hoz. Mi pedig e tekintetben a természettől fogva vakok vagyunk mindannyian, ezért nem tud elménkbe hatolni, hacsak a Lélek, a benső tanító, utat nem csinál neki megvilágosításával.” (Kálvin: Inst III. 2,34) – „Az Antikrisztus csak a Lelket akarja kiszorítani az egyházból, a keretet meg akarja tartani. Igy akarja lelketlenül, Lélek-telenül megtartani az egyházat a maga szolgálatában.” (Melanchthon) – „Mit hiszel a Szentlélekről? Hiszem először, hogy Ő az Atyával és a Fiúval egyenlőképpen örök Isten. Másodszor, hogy Ő nekem is adatott, engem igaz hit által Krisztusnak és minden ő jótéteményének részesévé tesz, vigasztal, és velem marad mindörökké.” (Heidelbergi Káté 53. kérdés)

20. század: „Megújulást csak Isten adhat Jézus Krisztus egyházának Igéje és Szentlelke által, amikor és ahogy Ő akarja. A de-formáció akkor áll elő, amikor az egyházon az isteni Lélek helyett az emberi szellem kezd el uralkodni a maga terveivel és akaratával.” (Niesel) – „Márpedig mi Urunk megújító csodáiból, nem pedig az emberi manipulációkból élünk – a Szentlélek által.” (Bohren)

21. század: a Szentlélek által épített, fenntartott közösség (egyház, gyülekezet) elsődleges a nyugati szellem rombolásával szemben, mert pontosan ez a szellem idézte elő a globális önpusztításhoz vezető fejlődést, s az ezt szolgáló egyéni önzést. Ennek a sajátosan nyugat-európai szellemnek „egyéni testetöltése, megtestesülése” a cinizmus, „közösségi megtestesülése” a piac. Ezekkel szemben Isten Lelkének közelsége nem puszta eszme, nem is vágykép, vagy morális alternatíva, hanem a legvalóságosabb valóság. Ebben a közösségben annak tagjai Krisztus Lelke által megélik az igazság, a szeretet és a békesség valóságát, s ez az, ami a megüresedett, cinizmus-, és piacorientált nyugati szellemmel szembeszegezhető. A szentek közösségében, a gyülekezetben és az egyházban az így veszélyeztetett emberek szabadítást élnek át a konzumkényszertől, a tömegtájékoztatás kábító hatásától és legfőképpen mindenkitől elforduló önzésüktől. A Szentlélekről szóló valósághű tanítás lehetővé teszi, hogy azt az isteni Lelket, aki soha nem önmagáról beszél, soha nem önmagáról tesz bizonyságot, hanem önmagát visszafogva mindig a Keresztrefeszítettre mutat, Őt állítja előtérbe, megkülönböztessük attól az emberi szellemtől, amelyik mind egyéni, mind közösségi tekintetben terjeszkedni akar önzése, önteltsége, önérvényesítése révén. Az egyik oldalon Isten Lelke van, Aki „kitöltve”, a lehető legkülönfélébb élet-összefüggésekben segíti az emberek kölcsönösen előnyös kapcsolatainak építését, a másik oldalon az emberi szellem működik a maga hatalmi törekvéseivel, romboló, közösségbomlasztó tendenciáival. Isten Lelke az emberi szellem ilyen tendenciáival szembeállítja a tudatos szolidaritás közösségét, a tudatos felelősségvállalás közösségét és a szeretet-közösséget. Az ezekben élő emberek félelem nélkül fogadják el végességüket és mulandóságukat, szorongás nélkül és világosan látják „kis” világuk és a nagyvilág viszonylagosságát, mert hiszik és tudják: eközben részesednek a mindezeket végtelenül meghaladó isteni közösségből, s ennek szolgálatában élik le földi életüket. Ők azok, akik szabadon és emberi méltóságukból következően készek teremtésbeli társaik javára önmagukat visszafogni és korlátozni. Ők maguk is létrehoznak ezáltal egy lelki (pneumatikus) erőteret, amiből boldogan és készségesen részesítenek másokat is. Ez a lelki erőtér készteti őket szenvedő embertársaik segítésére is. (Michael Welker református teológiai professzor, Heidelberg).

Kelyhed szeretnék lenni

ó, Szentlélek,
a békesség gondolatait hadd  fogjam fel  belőled.
Üres kezeimet nyújtom Feléd,
áraszd rá az élet patakzó gazdagságát.
Szívemet nyújtom Feléd,
Töltsd be azt szereteted erejével.
Jó földed szeretnék lenni, ó Lélek,
hulljon belém sok magvacskája
Az igazságnak.
Folyómeder szeretnék lenni  számodra, ó, Lélek,
jóságod tiszta forrásvize csörgedezzék bennem.
(Anton Rotzetter)

Írta, és az idézeteket fordította Dr. Békefy Lajos