„Ravasz László Homiletikája átfogó mű, mely a magyar református teológiának jellemző jelensége – kezdte előadását Kozma Zsolt nyugalmazott teológiaprofesszor. – Számolva a művelők szűk körével és a nyugat-európai protestáns teológiatudománynál szerényebb munkafeltételekkel, tudósaink nagy átfogó műveket igyekeztek adni, elsősorban az igehirdető egyháznak."

Ravasz László nemcsak lelkipásztor és dunamelléki püspök, hanem teológiai tanár is volt, már 1907-től gyakorlati teológiát oktatott Kolozsváron. 1905-ös berlini tanulmányútján alkalma nyílt elmélyedni a nyugat-európai teológiai irodalomban, összevetve azt a hazaival. A homiletikai előadásaiból és a diákokkal folytatott beszélgetésekből született egyetemi jegyzet lett az alapja az 1915-ben megjelent, A gyülekezeti igehirdetés elmélete című művének. Az ötszáz oldalas kötet rendszerező igényű áttekintése a homiletikának, a prédikációt a tudományosság szintjére emeli, ezzel kiemelkedik korának gyakorlatias, technikai fogásokat tartalmazó egyházi szónoklattan tankönyvei közül. Mindezt áttekinthető, olvasmányos, humoros és tanulható stílusban.

„Fél mű, de nem fél munka" – utalt Szabó István püspök arra, hogy Ravasz László nem írt hasonló tudományos szintézist a gyülekezeti igehirdetés gyakorlatáról. A dunamelléki püspök dicsérte elődje higgadt, az örökkévaló dolgokra fókuszáló teológiai látását, munkájának biblikus megalapozottságát s igyekezetét, hogy felhívja a figyelmet az igehirdetés alkalmi jellegére, s az élőbeszéd fontosságára. „Érdemes attól tanulni prédikálni, aki tudott" – mondta a Zsinat lelkészi elnöke, aki saját bevallása szerint nyaranta alaposan áttanulmányozza a könyv egy-egy nagyobb fejezetét. „Fontos és tiszta megállapításai minden gyakorló igehirdető elé tükröt tartanak" – tette hozzá.

Fekete Károly tiszántúli püspök méltatta a szerző pedagógiai tudatosságát, didaktikai apparátusát, tudományos kritikai szemléletmódját, gyakorlatias logikáját, emellett a könyv pszichológiai, valamint teológiai-filozófiai ismeretelméleti megalapozottságát, rendszertani beágyazottságát és nyelvi tisztaságát. Ugyanakkor megjegyezte: „Nem hibátlan a félezer oldalas mű, korának egyoldalú antropológiai meghatározottságából nem tudott kitörni. De példaértékű, hogy szerzője – már püspökként – milyen alázattal fogadta a nála fiatalabb Czeglédy Sándor kritikáját."

Az unoka, Bibó István és az egykori tanítvány, Boros Gézáné visszaemlékezései mellett az előadások a száz éve megjelent, s máig ható könyv egy-egy részletét boncolgatták. Kun Mária összevetette Ravasz László elméleti megállapításait és prédikációit, Kádár Ferenc a prófétaságról, mint a keresztyén igehirdetés normájáról beszélt, Steinbach József dunántúli püspök Ravasz Lászlónak a stílusról alkotott felfogását ismertette, Literáty Zoltán pedig az igehirdetés céljáról, mint a prédikáció hatására a hallgatóságban végbemenő változásról beszélt.

A Homiletika alcímet viselő könyv a mai napig meghatározza a magyar nyelvű prédikációtan oktatását, megállapításainak érvényessége száz év alatt sem koptak meg. A sikertörténetet beárnyékolja, hogy ahogy változott Ravasz László egyházpolitikai megítélése, úgy ingadozott olvasottsága. A kommunizmus idején nem volt kötelező olvasmány, csak kivonatokat tanítottak belőle. A Dunamelléki Református Egyházkerület, Károli Hittudományi Kara és a Doktorok Kollégiumának Teológiai Szekciója azzal a nem titkolt céllal szervezte konferenciáját, hogy kedvet csináljon a teológushallgatóknak a könyv elolvasásához.

Feke György