A Magyar Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetsége (SDG, Egyedül Istené a Dicsőség) 1928-ban megfogalmazott elvi programjában határozottan vallja, hogy mi a célja: „küzd azért, hogy Isten szuverenitása jusson diadalra minden magyar diák életében, családi közösségben, annak a nemzetnek életében, amelynek Isten kegyelme mindannyiónkat tagjává tett... egész gazdasági, társadalmi életünkben... a gazdasági életben is Isten törvényeinek kell uralkodniok... mindenkinek joga van a munkához és becsületes munkája után a tisztességes megélhetéshez... az irodalomnak és a művészetnek is az Isten dicsőségét kell szolgálnia."

1928-ban vette meg az SDG szárszói üdülőtelepét. Nyaranta az SDG-tagoknak szerveztek fiú- és lánykonferenciákat, vezetőképzőket, majd később egy adott téma határozta meg egy hét programját. A központban mindig ott állt az „ifjak ifjak általi misszionálása".

A fogalommá lett 1943-as konferencia előzményei: Soos Géza az SDG alelnöke, majd 1940-től elnöke Szárszón 1935–36-ban megszervezte a Magyar Út Társas Napokat, amelyeket a következő esztendőkben a Faluvezetők (1938) és a Magyar Testvériség Konferenciák (1939) követtek Szárszón és Szilicén, amelyek elérték a nem diák ifjúságot is. Az SDG kiadványai foglalkoztak a magyar társadalom problémáival. Az SDG-ben 1940-től működött a Kabay Márton Kör, amely 1942 februárjában szervezte meg az országban először a munkás-paraszt-értelmiségi találkozót az SDG székházában Budapesten, amelynek mintegy 150 résztvevője volt.

Ifjúság az új magyar szellemért

Az SDG programjába illeszkedett az 1942-es népi írók Ifjúság az új magyar szellemért címmel rendezett tábora, amelyen 300 fő vett részt, majd az 1943-as Magyar Élet Tábor 600 fő – értelmiségi, munkás, paraszt, református, római katolikus, ateista, marxista – részvételével. Ez a tábor az SDG és a Magyar Élet Könyvkiadó (Püski Sándor) közös szervezésében jött létre. Püski Sándor már 1943 előtt jelen volt az SDG konferenciáin, és kiadója könyveit az SDG-tagok ismerték és terjesztették. Soos személye, aki ekkor külügyminisztériumi tisztviselő és a tervezett kiugrás egyik szervezője, volt a biztosíték a konferencia megszervezésére.

Az 1943-as, augusztus 23–29-ig tartott konferencia programját meghatározta a politikai helyzet, a kiútkeresés, különböző politikai nézetek ütköztetése, amely mögött ott volt az SDG addigi munkája, szemlélete, a Püski Sándor által meghívott előadók és az SDG-tábor mint helyszín. Többen tartottak előadást a szárszói konferenciákon 1943 előtt és más SDG-s rendezvényeken is. Így Kodolányi János, aki ismerte a konferencia előadóit, a bevezető előadásában felhívta az ifjúság figyelmét arra a veszélyre, hogy „a szavak inflációjának idején mérhetetlen tömegű szót zúdítanak rád, hogy így, vagy úgy gondolkozz, vagy ne gondolkozz... ennek vagy annak tudd magad, vagy ne tudd magad semminek".

Őt követte Erdei Ferenc, aki a magyar földről, társadalomról és a társadalmi fejlődésről, a szocializmusról szólt. Utána Németh László tartott előadást, amelyben magyarázatát adta annak, hogy mit ért ő azon, hogy a magyarság kisebbségként él hazájában. E magyarázat lett a harmadik út, amelyet éles vita követett, főleg Erdei Ferenc részéről. A háború idején hangozhattak el a magyar nemzeti tudatot erősítő előadások: László Gyula a magyar őstörténetről, Muharay Elemér a népi kultúráról, Balla Péter a népdalról és a műzenéről, Karácsony Sándor pedig akit sokan a konferencia legkiválóbb előadójának tartottak a magyar nevelésről három órán át beszélt.

Ateista érdeklődők

Az 1943-as szárszói konferencia fogalommá lett. Az esemény után a reformátusok részéről Soos Gézát és az SDG vezetését nem sok dicséret érte, inkább vádaskodás, hogy nemcsak reformátusok, de más hitbéliek, sőt ateisták is jelen voltak Szárszón.

Történelmi tény, hogy a nem református és a nem keresztyén előadók és résztvevők is ott ültek a konferencia során megtartott bibliakörökben. Ezen a konferencián sem lehetett elhagyni az áhítatokat, a bibliaköröket, az esti tábortüzeket, amelyeken még nem publikált írások is elhangzottak az írók tolmácsolásában, így Sinka István versei, az erdélyi Szabédi László költő, író, Bözödi György, Asztalos István és Nagy István írók írásai. Balla Péter és Kálmán Lajos vezették a zsoltárt és a népdaléneklést, amelyek mindenkor Szárszóhoz kötődtek, ami napjainkig így van. A konferencia történelmi jelentőségűvé lett, és valós képet adott, ki miként képzeli el hazája jövőjét.

Horváth Erzsébet
A szerző egyetemi tanszékvezető, a Zsinati Levéltár igazgatója
A cikk megjelenik a Reformátusok Lapja augusztus 25-ei számában.