Az írónő nemrég ünnepelte volna 95. születésnapját és tavaly év végén volt öt éve, hogy elhunyt. Most a Magyar Kultúra Napja kapcsán emlékezünk meg róla. Igaz, ő a világirodalomban is helyet kapott: Az ajtó című regényét több mint negyven nyelvre lefordították, hatvannégy országban kiadták.

Hit öröksége

Szabó Magda 1917-ben született Debrecenben, Szabó Elek városi tanácsos és Jablonczay Lenke tanítónő gyermekeként. Boldog gyerekkora volt. „Tudtam, hogy sok a gondunk, de nem éreztem (... ), nálunk sose panaszkodott senki, tulajdonképpen mindig csak nevettünk." De nemcsak a jég hátán való megélés képességét kapta útravalóul, hanem kálvinizmusát is. „Amikor Luther és Kálvin a világtörténelem színpadára lépett, a haladást képviselték. Reformáltak. Protestáltak minden ellen, ami hazug volt, ami meghamisítása volt valaminek. Szeretnék én is protestálni. Ennyit a kálvinista makacsságomról"— nyilatkozta az írónő.

Ebben a debreceni házban tölötte Szabó Magda gyerekkorát. Mára lebontották.

Sokat jelentett számára Kálvin személye, erősíti meg Tasi Géza, Szabó Magda keresztfia, aki azt is elárulja, őt bizony katolikusként tartotta keresztvíz alá. „De Magda mintája, és ahogy elmagyarázta a különbségeket, rávilágított arra, miért is volt a reformáció. Szép lassan áttérített. Tetszett a református vallás egyszerűsége és az, ahogy a magyarságot képviseli" – vallja meg.

Bölcskei Gusztáv püspök (képünkön) olyan reformátusként jellemezi az írónőt, aki saját maga akart és tudott hinni Istenben. „Nem elégedett meg az átöröklött hitigazságokkal, és nem azért követte azokat, mert az egyház úgy tanította számára. Szabadon gondolkodó volt – emlékezik vissza a Zsinat lelkészi elnöke. – Ugyanúgy tudta értékelni a katolicizmusban lévő erényeket, mint azokat, amik a reformátusságban találhatóak meg, ugyanakkor nyitott volt a zsidóság megbecsülésére is."

Szabó Magda erről a nyitottságáról tett tanúbizonyságot tiszántúli főgondnoki beiktatásakor is. „Isten, szilárdul hiszem, nemcsak a mi toronydíszeink jogosultságát ismeri el végtelen kegyelmében, hanem a keresztet, a Dávid csillagot is" – hangzott el beszédében a debreceni Nagytemplomban. Ezen az ökumenikus nézőponton tulajdonképpen nincs is mit csodálkozni, hiszen anyja katolikus volt, aki esküvőjén reverzálist adott férjének, hogy gyermeküket reformátusként neveljék. Innen, az apai oldalról származott a sziklaszilárd, elkötelezett református örökség, nagyapja református esperes volt.

Elfogadta, hogy író lesz

A hit mellett a betűvetés hagyománya is felmenőitől származott. „Nem ment volna ez így, ha családom tagjai számára nem abszolút természetes tény, hogy valaki ír, komponál" – nyilatkozta. Apja még halála évében is, 79 évesen, szonettet írt.

Szabó Magda fiatalkorában egyenesen rémesnek vélte, hogy írásból éljen meg. „Nem vágytam író lenni, de elfogadtam, hogy az is leszek. IS!" – hangsúlyozta többször.

Eredetileg tanárnak készült, 1940-ben a debreceni egyetemen szerzett latin-magyar szakos tanári diplomát. Ha nem is hivatásszerűen, de tanított. Egész életében, szinte észrevétlenül.„Azt szerette volna, ha én is ugyanolyan jól beszélek latinul, mint ő – idézi fel Tasi Géza. – Az egyik módszere az volt, hogy amíg én aludtam rátett egy táblát a kilincsemre, amire ráírta, vide. Ez volt az első, amin megakadt a szemem reggel. Egy életre megjegyeztem."

Szabó Magda maga is sokat tanult, érdeklődő ember volt. Megkapta a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktori és a Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktori címét is.
„Kiváló klasszika-filológus volt, görögül beszélt, ógörög műveltsége is volt – mutatja be Bölcskei Gusztáv. – A lelkészi vizsgákon nem csak főgondnoki tisztsége miatt akart ott lenni. Bele-bele is kérdezett az anyagba, kíváncsi volt, hogy a lelkészjelöltek mennyire sajátították el, értik azt, amit a vizsgán éppen elő kell adniuk."

Holtig haza

„A kötődés, az elkötelezettség nálam majdnem fizikai jelekkel jár: külföldön valójában mindig mindenütt idegen maradok, de igazán gyerekmódra aludni nem tudok másutt, csak Debrecenben" – így beszélt az írónő holtig hazájáról, amihez soha nem lett hűtlen, bár 1942-től Hódmezővásárhelyen tanított (képünkön tanárnőként, a 40-es évekből), majd három évvel később a fővárosba költözött.

Számtalanszor felsorolta azt a négy ajándékot, amelyet hőn szeretett otthonának köszönhetett: a Gályarabok Oszlopának nevelőerejét, Csokonai sírját, az anyanyelvét és a Nagytemplomot, amit így láttatott: „Ötezren férnek be, ez hazánk legnagyobb protestáns egyházi épülete. Ha meglátom, mégsem az jut eszembe róla, hogy kálvinista vagyok, hanem hogy magyar." Az épület egyik tornyát édesanyjának, a másikat édesapjának nevezte. Nagyon ragaszkodott hozzá, a templom felújítását is támogatta.

A debreceni Nagytemplom kilincsének másolata

A nyolcvanötödik születésnapjára elkészítették számára a bejárati kilincs másolatát, ami Bölcskei Gusztáv szerint Szabó Magda hitébe való kapaszkodását jelképezte. „Emlékszem arra a hihetetlen mozdulatra, ahogy megfogta, és megsimogatta a kilincset. Nagyon megbecsülte a református örökséget, tradíciót, még akkor is, ha ez nem volt széles körben divatos. Ez adott neki mindig erőt, tartást ahhoz, hogy ne álljon be a politika kiszolgálói közé, hogy soha ne veszítse el az egyéniségét. Még akkor sem adta be a derekát, amikor eltiltották az írástól" – mondja a tiszántúli püspök, Tasi Géza pedig hozzáteszi, ekkor csak az asztalfióknak írt, de írt. Ebben az időben vált költőből íróvá.

Szabó Magda íróvá is szülővárosában vált, méghozzá a híres református Leánynevelő Gimnáziumban, a Dóczyban. Itt indították el a pályán, amiben két tanárának volt különösen nagy szerepe. Egykori énektanára, Horváth tanár úr a még csak alsós diákjára lektorálást bízott, máskor egy német kórusműből kért műfordítást.
Még ennél is nagyobb köszönettel tartozott Szondy tanár úrnak. Szabó Magda mindössze tizennégy éves volt, mikor megnyert egy hajdúsági magyar pályázatot. Erre figyelt fel magyartanára is. „Egy halmaz könyvet rakott a karomba. Közölte, tévhit, hogy az író azzal kezdődik, hogy ír, az író azzal kezdődik, hogy olvas" – mesélte többször az írónő az anekdotát.

A Dóczyban töltött éveket, annak szigorúságát, vasfegyelmét számos alkalommal papírra vetette, de mindez a nagyközönség számára leginkább az Abigélből ismerhető. A Termékeny sivatag című esszében „puritán College a hajdúsági Oxfordban" névvel illette, és ekként mutatta be: „Az intézet kálvinista lányokat nevelt, genfi mesterünk igényének megfelelően öltöztet, kitiltotta nyakunkból a láncot, ruhánkról a csecsebecsét. (...) A tanulás nemcsak az előírt tananyag, de bizonyos viselkedésbeli normák, magatartás, az élethez való viszonyulás, önfegyelem, állóképesség elsajátítására is irányult. A Dócziba járni azt jelentette, hogy a tanuló elfogadta: idegesség, fegyelmezetlen reakciók, bármi kibúvó, a felnőttek zavaros világából becsempészett szavak nem léteznek. Napjaink imával, zsoltárénekléssel, bibliaolvasással kezdődtek, zsoltárral, imával és a magyar hiszekeggyel végződtek, ez utóbbit és a miatyánkot németül, latinul és franciául is tudnunk kellett, s a változó órák kívánta nyelven adtuk elő. (...) Aki mindezt elolvassa, méltán hihetné: mélyen, sötéten és lázadva boldogtalanok voltunk, és mekkorát tévedne."

„Mindig azt mondta, áldja meg az Isten azokat, akik őt ilyenné nevelték. Hálás volt nekik, mert szigorúságuk nélkül nem lett volna azzá, aki. Ettől tudta elviselni akkor is az életet, amikor nagyon nehéz volt" – mondja Tasi Géza. (képünkön)

Szabó Magda keresztfia, Tasi Géza

Szabó Magda, sosem ment úgy Debrecenbe, hogy ne látogatott volna el régi iskolájához. A rendszerváltozás utáni újraindításban sokat segített. Az intézmény az írónő halála után emlékszobát rendezett be és minden évben megtartja az Abigélből közismert Matula-napokat, amelyek keretében adják át a Szabó Magdáról és a szintén író férjéről, Szobotka Tiborról elnevezett díjakat.

Főgondnokként

A Magyarországi Református Egyház zsinata 1983-ban változtatta meg azt a törvényét, hogy nő nem választható sem lelkészi, sem presbiteri tisztségre. „Hogy mennyire megérett a helyzet a változásra, hogy egyházunkban a nő minden tisztségre választható, mutatja az a tény, hogy Szabó Magdát 1985-ben egyhangúlag és nagy örömmel választották meg az egyházkerület gyülekezetei a főgondnoki tisztségbe. Szabó Magda megválasztása egyháztörténeti esemény volt. Ő ennek a történelmi eseménynek nem szenvedő alanya, hanem aktív részese volt. (...) Ha semmi mást nem tett volna, mint a 'Jog, jogrend, karcolatlan igazság' című székfoglaló beszédét elmondja, már ezzel is egyháztörténeti alakká magasodott volna. De ő nem formálisan veszi ezt a küldetését" – olvasható Kocsis Elemér egykori tiszántúli püspöktől.

„Januári hideg nap volt, rettentően fáztunk a Nagytemplomban, de nagy figyelemmel hallgattuk meg a főgondnoki székfoglalót – idézi fel a beiktatás napját Bölcskei Gusztáv püspök. – Hallom, ahogy mondja, remélem, nem fogja megbánni az egyházkerület közössége, hogy őt választotta meg."

Főgondnoki beiktatásakor 1985-ben

„Szabálytan főgondnokot választottak testvéreim" – hangozott el a beszédben. „Szabó Magda számtalanszor nevezte magát szabálytalan keresztyénnek. A régimódi történetet is így dedikálta nekem – említi meg Bölcskei Gusztáv, majd így folytatja. – Szabálytalanságát az jelenthette, hogy nem tűrte jól a formaságokat, a kereteket, szabadon gondolkodott. Nem akart főngondnokként sem sematikus, reprezentatív lenni, hanem tevékenyen akart részt venni az egyház életében. Ami akkoriban szokatlan volt. Ezzel újfajta szerepfelfogást honosított meg."

„Magda, kapcsolatait kihasználva igen sokat tett az egyházkerületért. Kocsis Elemérrel közösen végigkoldulták a világot. Később örökös főgondnoki címet is kapott" – idézte fel Tasi Géza.

„Amikor Debrecenben járt, de már nem volt főgondnok, akkor is mindig megkérdezte, miben tud segíteni. Ekkor már nem akart reflektorfényben lenni, de tanácsaival, világlátásával, tapasztalataival nagyon sokat segített" – mondja róla a püspök.

Szabó Magda 2007 novemberében hunyt el. Bölcskei Gusztáv püspök ekként búcsúzott tőle: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?"

Kováts Annamária, Fotók: Sereg Krisztián, archív képek Tasi Géza gyűjteményéből

Jelentősebb, híresebb művei

Bárány (versek, 1947), Mondják meg Zsófikának (ifjúsági regény, 1958), Freskó (regény, 1958),
Az őz (regény, 1959), Pilátus (regény, 1963), Tündér Lala (meseregény, 1965),
Mózes egy, huszonkettő (regény, 1967), Katalin utca (regény, 1969), Abigél (ifjúsági regény, 1970),
Ókút (regény, 1970), Az a szép, fényes nap (színmű, 1976) Régimódi történet (regény, 1977),
Megmaradt Szobotkának (emlékezések, 1983), Az ajtó (regény, 1987),
Záróvizsga (esszék, tanulmányok, 1987), Merszi, Möszjő (publicisztikai írások, 2000),
Für Elise (regény, 2002), A macskák szerdája (dráma, 2005), Liber Mortis (2011)