Szabadon!

2010. július 27., kedd

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el…”  Ennek az Igének a valóságát tette teljesen nyilvánvalóvá az a nap, melyet a Magyar Kékkereszt Egyesület Rakamazi Utógondozó Csoportja szervezett július 17-én.

„De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el…”  Ennek az Igének a valóságát tette teljesen nyilvánvalóvá az a nap, melyet a Magyar Kékkereszt Egyesület Rakamazi Utógondozó Csoportja szervezett július 17-én.

Körzeti találkozón vehettek részt a meghívottak, akik közül mintegy százötvenen engedtek a szeretetteljes hívásnak. A helyszínt Rakamaz városa biztosította, a Művelődési Ház impozáns Színháztermében – minden résztvevő megelégedésére. A program levezetését Pótor László, tokaji lelkipásztor és Lipécz Zoltán, a helyi utógondozó csoport vezetője végezték.

Nyitó áhítattal kezdődött a nap, melyet Sipos Brigitta, gávai lelkipásztor tartott. Ezt csupán az érkezők regisztrációja és Pályi Zoltán, helyi képviselő úr köszöntése előzte meg. Az áhítatot követően Némethné Balog Kata, a Református Iszákosmentő Misszió vezetője egy rövid előadást mondott el „Az alkoholszenvedély és a szabadulás lehetősége” címmel, melyet a segítő munkában nyert tapasztalataival tett nagyon színessé.

A nap folyamán többen is vállalkoztak arra, hogy bepillantást engedjenek személyes terükbe, ismertetve múltjukat és megváltozott életüket. Ezek voltak leginkább azok a percek, melyekben minden résztvevő érezte: Isten szava – melyet mottójául választottak a szervezők a találkozónak – hit által valósággá lehet a mai kor emberének életében – még azokéban is, akikről talán már sokan lemondanak!

Minden résztvevő küldöttség képviselőjének jutott néhány mondatnyi idő, hogy ismertessék csoportjukat. Tizenhárom utógondozó csoport tagja vett részt az egész napos rendezvényen, melynek kiemelkedő pillanata volt, amikor megkapták saját Kékkeresztjüket azok a személyek, akik már több mint fél éve hűséggel élnek abban a megújítani képes erőben, melyet az Úrba, s nem másba vetett bizalom ad számukra.

Az együttlétet Isten Igéje melletti elcsendesedéssel zártuk, melyen Nagy József, a Nyírségi Református Egyházmegye missziói lelkésze szolgált.

A találkozó megszervezését, lebonyolítását, és az ellátás biztosítását a helyi utógondozó csoport tagjai vállalták, s végezték el nagyszerűen – őket illesse köszönet áldozatos szolgálatukért! Mindenért pedig Istennek adunk hálát, Akié minden dicsőség!

Lipécz Zoltán

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.