Svájci-magyar református együttműködés született

2013. szeptember 05., csütörtök

Ünnepi keretek között írta alá a HEKS, a Svájci Református Egyházak Segélyszervezete és a Magyarországi Református Egyház partnerségi megállapodását szeptember 5-én a zsinati székházban.

Lukács evangéliumából olvasott fel Balogh Róbert, a Salétrom utcai gyülekezet segédlelkésze, a Roma Szakkollégium egykori diákja az ünnepség kezdeteként szeptember 5-én a zsinati székházban. Cigányok és nem cigányok közösségéért szóló hálaadó imája után Baranyi Zsanett, a Bernben tanult és jelenleg Szentendrén tanító fuvolista, szintén egykori kollégista adott koncertet. Az egybegyűlteket Ódor Balázs, a Külügyi Iroda vezetője köszöntötte.

„Nagyon fontos mérföldkövet jelent ez a megállapodás, melyről túlzás nélkül állítható, hogy évszázadok óta kialakult református kapcsolatokra vezethető vissza. Több száz, ezer református tanult egykor Zürichben vagy Genfben, a történelem olyan korszakában is, amikor az emberek nem jó szándékukból hagyták el hazájukat. Ha jóval kevesebben is, de Svájcból is jöttek hozzánk diákok " – mondta Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. A HEKS és az MRE közötti kapcsolat is hosszú időre és útra vezethető vissza – tette hozzá, kifejezve köszönetét a svájci szervezet képviselőinek, „akik mindig megkérdezték, hogy miben és hogyan tudnak nekünk segíteni".

Mint ismeretes, a Svájci Református Egyházak Segélyszervezete, a HEKS több évtizede támogatja szaktudásával és jelentős anyagi erőforrással az MRE diakóniai és missziói szolgálatait, gyülekezeti és regionális kezdeményezéseit. Matthias Herren, a svájci segélyszervezet közép-és kelet-európai referense több látogatást is tett hazánkban az elmúlt években, szakértőkkel és egyházvezetőkkel találkozott, hogy előkészítse a HEKS stratégiai újjászervezése részként megvalósuló, a támogatott területek szakmai testületeivel és az egyházvezetéssel folytatott egyeztetésen alapuló együttműködés új alapjait. Ennek részeként került sor annak az úgynevezett ország-programnak a kidolgozására. A program két együttműködési területre, a cigánymisszióra és a fogyatékkal élőket célzó kezdeményezésekre összpontosít. A HEKS ezeken a területeken alapvetően gyülekezeti kezdeményezéseket, illetve az ezeket szakmailag támogató eseményeket és képzéseket támogat majd pályázati rendszerben.

„Később fog kiderülni, hogy történelmi pillanatról vagy mérföldkőről van-e szó. Megállapodásunk kapcsán két fogalom jut eszembe: 'maradandó' és 'vándorlás'" – mondta Ueli Locher, a svájci szervezet igazgatója. „A magyar és svájci gyülekezetek közötti kapcsolat mindig meg fog maradni, maradandó értéket képvisel, a partnerség ugyanakkor eddig sem maradt ugyanolyan; a világ, a politika változásaival az elmúlt évtizedekben ez is átalakult. Nagyon boldog vagyok, hogy együttműködésünk követte a változásokat és gyümölcsöző megállapodásokat alapozhatott meg" – fejezte ki. A közös munkában kiemelkedő az új terület, a magyarországi cigányok támogatása, a közösségek életének fejlesztése. A HEKS más országokban már tapasztalatot szerzett ezen a területen és képviselői remélik, hogy ezt a tudást Magyarországon is kamatoztatni tudja. „Csak egy papírt írunk alá, de a lényeg, hogy a papír életre keljen" – mondta Ueli Locher.

Az ünnepélyes aláírás után Dani Eszter, az MRE Missziói Irodája és Czibere Károly, a Szeretetszolgálati Iroda vezetője a négy éves ország-program két kiemelt területéről informálta a svájci küldöttséget. Czibere Károly a fogyatékkal élők segítésének magyarországi hagyományát, illetve az MRE diakóniai szolgálatát mutatta be. Előadásában a program konkrét lépéseit, anyagi hátterét ismertette.

Dani Eszter képes beszámolót tartott a református cigánymisszió munkájáról: megváltozott sorsokra, életutakra hívta fel a figyelmet. Ismertette az 2012. december – 2013. február közötti időszakban végzett, a Missziói Iroda által rendelt szociológiai kutatást. Az országos kérdőíves adatfelvétel a Magyarországi Református Egyház gyülekezetei körében történt és azt firtatta, mit gondolnak a református lelkészek a cigányokról, mennyire ismerik őket. Eddig mintegy 700 gyülekezet adatai állnak rendelkezésre.

Az ország-program keretében a HEKS és az MRE korábban külön megállapodást kötött a cigánymisszió területének egyik konkrét célját illetően, ahol egy munkatárs bevonásával erősíti meg az MRE gyülekezeteinek cigánygyermekek és fiatalok között végzett szolgálatát oktatási és készségfejlesztési projektek támogatásával. Az említett új munkatárs, Dienes Petra részletesen bemutatta a projekteket, azok finanszírozását és a módszereket.

Az ünnepi esemény Huszár Pál, a Zsinat világi elnökének szavaival zárult. „Történelmi pillanat és mérföldkő is ez az alkalom. A cigányok helyzete egész Európában aggodalmat kelt. Úgy gondoljuk, hogy ma egy fontos lépést tettünk" – mondta.

reformatus.hu
Fotó: Sereg Krisztián

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.