Eljött karácsony ideje, amikor a gyermeket ünnepeljük, akinek születése minden ember számára hatalmas örömüzenetet hozott.

Mégis, a várva várt örömmel együtt, az a környezet, ami a gyermek Jézus születését körülvette, nem tűnik éppen örömtelinek. Hogyan érkezhetne öröm a világba egy gyermeken keresztül, aki ilyen nehéz körülmények között született? Szülei hiába kopogtattak fogadók ajtajain, hogy helyet találjanak a születendő csecsemőnek. Az anya pedig egy istállóban adott életet első gyermekének, mert másutt nem volt számukra hely. Hogyan származhatna öröm egy ilyen helyzetből?

Legutóbbi iraki látogatásom alkalmával, amikor a helyi egyházzal közösen felkerestünk egy női börtönt Kirkuk városában, meglepve vettem észre a cella közepén öt gyereket: valamennyien a börtönben születtek olyan anyáktól, akik szexuális erőszak áldozatai voltak. A kicsik önfeledten játszottak ezen a rendhagyó „játszótéren”. A börtönben tapintható volt a szenvedés, mégis jelen volt az öröm is: a gyerekek boldogsága, akik hálásan fogadták az édességet a gyülekezeti tagoktól és az egyház igyekezetét, hogy mosolyt csaljon az anyák és gyermekek arcára a börtönben. Pedig az egyház maga is sokat szenved a háború fájdalmától.

Ebben az időszakban az öröm és a fájdalom kéz a kézben jár. Gondoljunk csak Simeon szavaira, amit Mária annak idején értetlenül fogadott:

„Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.” (Lukács 2,34-35).

Mária átélte a gyerekáldás örömét, de ott volt lelkében a fájdalom is. Valójában ő lett a példája annak, hogyan munkálkodik Isten a nők személyén keresztül. Jézus életének kezdete és vége is asszonyokhoz kötődik. Karácsonykor arra figyelünk, hogyan munkálkodik Isten a legváratlanabb módon és legnehezebb helyzeteken keresztük, ahol az öröm és a fájdalom összeölelkeznek.    

A Református Egyházak Világközösségeként ezekben a napokban a karácsony örömüzenetét ünnepeljük; ugyanakkor az egyházainkból érkező hírek, a közösségünkben és a világszerte elszenvedett küzdelemről szóló történetek áthangolják karácsonyi énekünket. Együtt emlékszünk a pusztító árvízre az indiai Kerala városában, az indonéziai szökőárra Szulavézi szigetén, a kameruni zavargásokra, a megbékélésért folytatott küzdelemre Koreában, a Közel-Keleten és Kolumbiában, a szíriai és gázai háborúra és a társadalomból kirekesztett emberek tömegeire egyházainkban.      

Nemrégiben ünnepélyes keretek között kapta meg két ember a béke Nobel-békedíjat. Denis Mukwege a Kongói Demokratikus Köztársaságból és az iraki Nadia Murad azért kapták a díjat, amit a szexuális erőszak fegyverként való bevetése ellen tettek háborúkban és fegyveres konfliktusok során. Nadia Murad, akit az iszlám állam szexrabszolgaságba kényszerített, az iraki kormányhoz intézett beszédében úgy fogalmazott, hogy „a világ minden díját elvihetik, csak méltóságomat és népem méltóságát adják vissza”. Murad egyszerre fejezte ki örömét Nobel-díjasként és fájdalmát a szexuális erőszak áldozataként abban a reményben, hogy az öröm és fájdalom e találkozásából új kezdet és reményteli jövő nyílik meg az erőszaknak kitett nők számára.

Így ünnepeljük a karácsonyt ott, ahol a világszerte elszenvedett fájdalom történetei a reménység új távlatát nyitják meg előttünk. Anélkül, hogy hagynánk, hogy a Szentlélek munkálkodjon általunk, és felfedje a fájdalmat közöttünk, nem ragadhatjuk meg a reménységet és nem fedezhetjük fel a közöttünk megjelenő Immánuélt.

Mindenkit, akinek ezen a napon is küzdelmes az élete, a karácsonyi történet megerősít afelől, hogy az Immánuél velünk van akkor is, amikor szenvedünk. Arra hív, hogy még akkor is őrizzük meg a remény és öröm szikráját, ha mindaz, ami körülvesz, minden, csak nem örömteli. Jézus születésében az öröm és fájdalom egymásra talál. De a reménységé lesz az utolsó szó, és az emberek méltósága bizonnyal megőriztetik. Jézus története közösségként is arra ösztönöz minket, hogy akkor se bátortalanodjunk el, ha a fájdalom vesz körül minket a világban; sokkal inkább maradjunk meg a reménység lelkületében, mint akik közösségre hívattak és elkötelezettek az igazságosság mellett.      

Külügyi Iroda

Forrás: www.wcrc.ch