Református nyilatkozat a kapzsiság és a túlfogyasztás ellen

2012. október 12., péntek

Ígéretükhöz híven, az Református Egyházak Világközössége (REV) által szervezett és Brazíliában megrendezésre került Új Nemzetközi Pénzügyi és Gazdasági Struktúra megteremtéséről szóló Globális Ökumenikus Konferencia résztvevői, teológusok és közgazdászok, nyilatkozatot fogalmaztak meg. Ebben kijelentették, hogy a túlfogyasztás és a kapzsiság áll a világ forrásainak igazságosabb elosztásának útjában.

A résztvevők hangsúlyozták továbbá a szociális szempontok, a nemek közötti pártatlanság, a környezettel való törődés, valamint a konkrét cselekedek fontosságát, hiszen ezek a tényezők figyelembevétele mind-mind elengedhetetlenek egy új gazdasági és pénzügyi rendszer megalkotása érdekében. Ahogy a dokumentumban is megfogalmazták: a „Kormányok, nemzetközi szervezetek a GDP növekedést, mint a gazdasági fejlődés elsődleges szempontját, egyéb mutatókkal kell, hogy helyettesítsék, úgy mint a megfelelő, tisztességes munka elősegítése, a minőségi mutatók fejlesztése az oktatás és egészségügy terén, valamint a szükséges intézkedések meghozatala a környezeti fenntarthatóság érdekében".

Omega Bula, a Kanadai Egyesült Egyház képviselője szerint a nyilatkozat jelentősége abban rejlik, hogy tiszta, átlátható, világos alternatívákat nyújt a jelenleg bevett modellek végrehajtásához. „Gyakran megtorpanunk, amikor csupán kritizálunk, és szembesítenek a kérdéssel, hogy szerintünk mit is kellene tenni. Így tehát az összejövetel fő célja az volt, hogy ezeket alternatívákat megfogalmazzuk." – mondja.

Számos lehetőséget felsoroltak az elméleti szempontok gyakorlatba ültetése céljából. A nyilatkozatban lefektetettek szerint szorgalmazzák az ökumenikus kormányzati iskolák alapítását, a közgazdaságtan tudományában való jártasságot, valamint egy az ökumenikus mozgalom által kezdeményezett globális bizottság felállítását, igazgatását annak érdekében, hogy a Joseph Stiglitz által elnökölt Reformok a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Rendszer Szakértői Bizottság munkájának eredményeit nemzetközi szinten is továbbíthassák, kommunikálják a külvilág felé. A javaslatok között szerepelt továbbá a közösségek azon jogának megerősítése is, hogy nagyobb beleszólással rendelkezhessenek a pénzügyi és gazdasági problémákkal kapcsolatos alternatív megoldások kidolgozásában.

„Az egyik legkiemelkedőbb kezdeményezés, melyet az ökumenikus fórumnak figyelemmel kell kísérnie: a Nemzetközi Valutaalap helyett egy új, demokratikus Nemzetközi Pénzügyi Szervezetet (IMO) kell létrehozni egy alternatív tartalék valutával" – nyilatkozta Rogate Mshana az Egyházak Világtanácsa (EVT) Szegénység, Jólét és Ökológia programjának vezetője.

A konferencia, és annak eredményeképp elfogadott nyilatkozata tehát új kilátásokat teremtett meg a közös összefogás, együttműködés tényleges megvalósulása terén. Ez derült ki a konferencia több résztvevőjének visszajelzéséből. „Ezen konferencia végeredménye azt sugallja, hogy van elegendő jóakarat és bátorság közöttünk ahhoz, hogy részt vegyünk egy folyamatban, ami helyreállítja egy gazdasági és globális igazságtalanságba torkollt társadalom hiányosságait." – hangsúlyozta Colin Cowan, a Világmissziós Tanács (CWM) főtitkára. Az EVT Központi Bizottságának moderátora, Walter Altmann hozzátette: „Déltől haladva egészen Északig, az embereknek és a gyülekezeteknek érzékelhető közös alapja van, hiszen a pénzügyi válság a világ minden területén élő emberek életfeltételeire súlyos hatást gyakorolt."

Pamela Brubakert, az Egyesült Államokbeli Kaliforniai Lutheránus Egyetem nyugalmazott professzorát szintén megihlette a végső dokumentum elfogadása. „Egy olyan profetikus dokumentummal rendelkezünk, amely mélyen keresztyén hitünk ökumenikus megértésében gyökeredzik. Összesítettük az összes lehetőséget, amivel rendelkezhetünk közös gazdaságunk érdekében." – nyilatkozta Brubaker.

A Református Egyházak Világközösségének főtitkára, Steri Nyomi összegzésképpen így fogalmazott „Szeretném, ha erre a napra mindannyian a cselekvés új korszakának kezdeteként tekintenénk. Remélem, hogy ez az elkötelezettség, ez az odaszántság, amivel most mi mindannyian felléptünk, egy lépés lesz egy olyan gazdaság felé, amely az életet szolgálja ellenben azzal, amire eddig a világ a gazdaság erejét fordította."

Fordította: Szádvári Lilla
Forrás: www.wcrc.ch

A nyilatkozat angol fordítása itt érhető el.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.