– Trócsányi László igazságügyi miniszter a Kecskeméti Református Jogakadémia történetéről szóló könyv bemutatóján úgy fogalmazott: hiánypótló mű született. Miért fontos, hogy megismerjük a református jogakadémia történetét?

– Tekintsünk kicsit a közelmúltra! A Károli Gáspár Református Egyetem 1993-ban indult. Református egyházunk felmérte, hogy szüksége van világi képzést is nyújtó, több lábon álló felsőoktatási intézményre. Így jött létre a budapesti hittudományi és a nagykőrösi tanítóképző főiskolai kar mellett a bölcsészettudományi, valamint az állam- és jogtudományi kar. Az utóbbi 1998 szeptemberében indult, de a Károli-egyetemnek már ezt megelőzően, 1994-től volt jogászképzése a szegedi egyetemmel közösen Kecskeméten. Akkor még nem igazán domborodtak ki azok a jellegzetességek, amelyek egy önálló református jogi kart meghatározhatnak, és amelyekre napjainkban erősen törekszünk – a református felekezethez tartozás ma már fontos szempont. A könyv létrejöttének célja tehát a jelenkorban keresendő, hiszen folyamatosan kutatjuk, mi a múltunk, mihez kapcsolható a történetünk. Az elmúlt húsz évben végigkísérhettem a Károli jogi kara életének változásait. Nagyon jó benne lenni ebben a folyamatban, valamint látni azt, honnan hová jutottunk el.

– Jogelőd a könyvben bemutatott kecskeméti jogakadémia?

– Igen. Az alapító okiratunkat is bővítettük: beemeltük, hogy a jogi karon jogelődnek tekintjük a Kecskeméti Református Jogakadémiát. Ez jogfolytonosságot is jelent, és alátámasztja: a reformátusok számára nem a rendszerváltás után vált fontossá, hogy legyen jogászképzésük, hanem a több évszázados, ősi kollégiumok hagyományait követték.

– Hogyan zajlott a jogakadémiához kapcsolódó kutatás?

– A kötet törzsanyagát nagyrészt a kecskeméti levéltárban összeállított évkönyvek jelentették, azokból meg lehetett írni a történetet. A kecskeméti könyvtárnak is hálával tartozunk, sokat segítettek a munkában. A református egyházközségtől és Varga Nándor lelkipásztortól szintén jelentős támogatást kaptunk.

– Miért fontos, hogy van református jogászképzés?

– Úgy gondolom, egy komoly egyetemnek rendelkeznie kell jogi képzéssel. A jogi karunk ma már nemcsak jogászképzést folytat, hanem nyitott a gazdálkodás, a nemzetközi kapcsolatok és a társadalomtudományok felé is. Adottság, hogy eleink már a 19. században megfogalmazták: szükség van jogászképzésre. A képzés helyszínéül Kecskemétet választották, és ez nagyon jó lehetőséget adott a város és a református gyülekezet számára.

– Milyen tapasztalatokat lehet gyűjteni a 19. század végén indult és 1949-ben megszüntetett jogakadémia működéséből?

– Kecskeméten szorosan együttműködött a város, a református gyülekezet és a Dunamelléki Egyházkerület. Mindhárom kivette a részét az intézmény működtetéséből, és pontosan rögzítették, milyen módon támogatják azt. Ezt számos dokumentum igazolja – a nehézségek idején mindegyikük a megfelelő irányban tudott segíteni érdekérvényesítő képességével.

– Kiket képeztek a jogakadémiák?

– Az egyetemek elmélyültebb elméleti tudást nyújtottak és doktori címet adtak. A jogakadémiák sokkal inkább a mindennapok jogászait képezték, a gyakorlati ismeretekre helyezték a hangsúlyt, ezért lehettek sokszor vonzóbbak a jelentkezők számára, mint az egyetemek.

– Ez azt is jelentette, hogy olyan társadalmi csoportok is bekerülhettek az akadémiákra, amelyek az egyetemekre nem?

– A Kecskeméti Református Jogakadémia nyitott rendszerben működött, nem csak reformátusok járhattak oda. A kutatásunk során például az is kiderült, hogy az első női joghallgató is Kecskeméten tanult, valamint voltak nem magyar állampolgárságú diákjai is az intézménynek.

„Eleink már a 19. században megfogalmazták: szükség van jogászképzésre" – hangsúlyozza Homicskó Árpád Olivér. A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánhelyettesével a református jogászképzés múltjáról és jelenéről beszélgettünk a Kecskeméti Református Jogakadémia történetét bemutató, néhány héttel ezelőtt megjelent kötet kapcsán. A református jogászképzés 1994-ben, a Károli-egyetem keretei között szerveződött újjá Kecskeméten, 1998 óta pedig már Budapesten működik az egyetem egyik karaként – emeli ki az egyetemi docens.

– Mennyiben más a felekezeti jogászképzés a nem felekezetihez képest?

– Reformátusként azt tudom elmondani, hogy nekem miben adott többet. Már hallgatóként megtapasztaltam, hogy előkerülhetnek olyan kérdések is, amelyek meghatározzák egy-egy ember identitását. Ma sincs ez másképp: a képzésünkben és a kutatásainkban egyaránt igyekszünk megjeleníteni, hogy egy református egyetem jogi karaként működünk. Ugyanakkor ez soha nem jelentett és ma sem jelent kizárólagosságot. Hadd mondjak gyakorlati példát is: az természetes, hogy a kiemelkedő kari rendezvényeinket református templomban tartjuk. Világi karként működünk, hiszen egy-egy pert nem reformátusként vagy katolikusként nyerünk meg vagy veszítünk el, viszont karunk a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara.

– Fontos, hogy a jogászszakmában is keresztyén szakemberek dolgozzanak?

– A jogászság körében megjelenő református szellemiséget nagyon nehéz kimutatni. A jogakadémia kutatásánál is azt láttuk, hogy évtizedekkel korábban sem nyilvánultak meg a jogászok felekezeti alapon – amint arra az előző kérdésre adott válaszomban is utaltam. A törvények sem engedik az elfogultságot a döntések meghozatalánál. Nemcsak a jogalkalmazásban, hanem a jogalkotásban is mindig figyeltek arra, hogy a felekezeti hovatartozás ne kerüljön domináns helyzetbe, ne lehessen megkérdőjelezni a függetlenséget. A keresztyén jelző tehát nem szakmailag fontos, hanem emberileg.

– Mégis, a keresztyén értékrend megjelenhet a mindennapi jogi munkában?

– Azt gondolom, igen. Azonban nem közvetlenül, hanem közvetetten: például az egymáshoz való hozzáállásban, a segítőkészségben.

– Említette, hogy tanulmányait az 1998-ban indult jogi kar első évfolyamán kezdte, majd oktatóként is az egyetemen maradt. Mint mondta, volt lehetősége látni, honnan indult és hová jutott el a Károli jogi kara.

– A Viola utcai épület az induláskor egyetlen nagy előadóteremmel működött, ahol az oktatók váltották egymást. Akkoriban elég elveszettnek éreztük magunkat a nagy épületben. Az induláskor egy évfolyamban, néhány oktatóval folyt a nappali jogászképzés. Ma már öt évfolyamon nappali és levelezős képzéseink vannak, a jogászképzés mellett egyéb területeken is. A karon működik továbbképzési központ, idén szeptemberben pedig megkezdjük az ügyvédi továbbképzést is. Azt gondolom, hogy az ország egyetlen református egyetemének jogi karaként egyenrangú félként veszünk részt a jogászképzésben a többi jogi kar mellett, és ezt a hallgatóink országos versenyeken elért eredményei is igazolják. A húszéves jubileum tehát feltétlenül megállásra késztet bennünket: amikor fölmerül, mit szeretnénk, akkor azt is látnunk kell, mit értünk el eddig.

– Mi jellemzi a Károli mostani képzését a jogi karon?

– Természetesen mindenben az elvárásokhoz, a felsőoktatási törvényhez igazodunk. Viszont éppen a református szellemiség, a keresztyén lelkiség miatt nagyobb odafigyeléssel tudunk egy-egy hallgató felé fordulni. Az elmélet oktatása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati foglalkozásokra is. Családias légkör jellemzi az oktatók és a hallgatók közötti viszonyt, ezért a képzést követően is megtaláljuk egymást. Az egyetemünkön kialakuló közösség és a kapcsolatok egy életre meghatározhatják a leendő jogászok pályafutását.

– Miért a református egyetem induló jogászképzését választotta több mint húsz évvel ezelőtt?

– Mindig meghatározó volt számomra, hogy reformátusnak neveltek a szüleim, ezért fontos volt, hogy református felsőoktatási intézménybe menjek. Erre biztatott anyai nagybátyám, Bónis Béla Amerikában szolgáló református lelkész is. Amint az egyetemi tanulmányaimat követően elmélyültem a munkámban, kaptam lehetőséget arra, hogy oktatóként folytassam a pályafutásomat a jogi karon. Egyre inkább nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ez nemcsak egy jogi kar a nyolc közül, hanem a református egyház fenntartásában működő intézmény. Vonzó volt számomra a tudományos pálya. Anyai nagyapám, Kosztin Árpád jogász volt, a római jog tudósa. Talán egész életében bánta, hogy nemet mondott a hívó szóra, amikor a római jog oktatója lehetett volna a kolozsvári egyetemen. Gyermekként, ifjúként a példaképem volt – ki tudja, talán az ő életét is szerettem volna folytatni. A tudományos munka mellett, a gyakorlatban ügyvédként is dolgozom munkajogi és társadalombiztosítási jogi területen, azonban a fő hivatásomnak az oktatást tekintem.

– Március 15. alkalmából miniszteri elismeréseket kaptak jogi kari oktatók, köztük ön is. Mit jelent ez a kitüntetés?

– Azt gondolom, a miniszteri elismerés részben a kecskeméti jog­akadémiáról írt kötetnek szól, hiszen Trócsányi László igazságügyi miniszter fontosnak tartotta, hogy tárjuk fel a múltunkat. Azt is remélem azonban, hogy az egyetemi szakmai munkásságomat is elismerték, hiszen ezen előzmény nélkül nem születhetett volna meg a jogakadémia kötete. A minisztérium nemcsak a jogakadémiáról összeállított könyvet támogatta, hanem – egyebek mellett – a modern technológiai kihívás területén végzett kutatásokat is, amelyek eredményeit tudományos konferencián, illetve kötetben is megjelenítettük. Nívós szerzőgárdával igyekeztünk minél szélesebb körben feltárni, hogy az új technológiáknak, a digitalizációnak milyen hatásai várhatók az egyes jogterületeken. Az elmúlt évben végzett munkánk tehát kettős: az egyik oldalról történeti kutatást folytattunk, másrészt a jövőbe is tekintettünk. Ezt a kutatást is a karunkon működő Szemere Bertalan Kutatóközpont vezetőjeként irányítottam. Biztos vagyok benne, hogy többek között ennek a munkának is szól ez az elismerés. 

Németh László, fotó: Sebestyén László

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapjaj 2019. húsvéti számában.