„Térey János halálával a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotóját veszítettük el. Egy olyan nagy formátumú szerzőt, akit Csokonai Vitéz Mihály, Szabó Magda vagy Borbély Szilárd társaságában emlegethetünk” – fogalmaz a szomorú alkalomból szülővárosa, Debrecen polgármesteri hivatalának közleménye. „Nemzedékének legnagyobb költője”, „a kortárs magyar dráma megújítója”, „a mai Magyarország egyik legpontosabban látó és legihletettebben író krónikása” – olvashatjuk a halálhírre reagáló elmúlt napokban megjelent első megemlékezésekben.

Térey János 1970-ben született Debrecenben. 1989-től 1991-ig a budapesti Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakán tanult, 1996-ban az ELTE Bölcsészkarán szerzett magyar szakos oklevelet. 1998 óta szabadfoglalkozású író volt. Elsősorban költőként vált ismertté, első versei 1990-ben jelentek meg. Pályáján kiemelkedik az 1991-es Szétszóratás, a 2000-ben megjelent Drezda februárban című verseskötet, valamint a 2006-os Ulta című kötete. A kötött versformák mellett érdeklődést mutatott a hosszabb elbeszélő jellegű művek iránt, s ennek eredményeként született meg a Paulus című verses regénye (2001), majd A Niebelung-lakópark című drámatetralógiája. Kortárs német, cseh, francia és bolgár költőket fordított, nevéhez fűződik Paul Verlaine Szaturnuszi költeményeinek első teljes, magyar nyelvű fordítása is. Az epikus műfajok mellett első komolyabb, színpadhoz kapcsolódó munkája Puskin Borisz Godunov című drámájának új fordítása volt. Drámaíróként sikerrel játszották Asztalizene (2008), Jeremiás avagy az isten hidege (2009), Protokoll (2010) című színműveit. Kazamaták című drámája (2006), amely az 1956-os eseményeket új szemszögből mutatta be, Papp Andrással közös alkotása. Egyik legutóbbi munkája, a Káli holtak című regény tavaly jelent meg. Munkásságát több jelentős díjjal jutalmazták: 2001-ben József Attila-díjban részesült, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét 2006-ban, a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjat 2010-ben vehette át.

„Az első verseitől kezdve önazonos volt, megszólalni is versben szólalt meg, mindegy, hogy sztorit mesélt, kritikát mondott, színdarabot elemzett, vagy csak odavetett egy fanyar poént” – jellemzi a pályatárs, Péterfy Gergely író, aki szerint Térey János hívő volt és konzervatív egy olyan világban, „amely sem a konzervativizmusról, sem a kereszténységről nem tud immár semmit, sőt, attól borzad csak igazán”.

„Kőkemény volt, de mindig következetes. Tiszta. Minden körülmények között az igazhoz igazodott, kívül állt a szekértáborokon, nem mérlegelte a kézzelfogható hasznot” – értékeli munkásságát Poós Zoltán író, a Nullahategy.hu főszerkesztője. „Kívül állt, úgy beszél a morál fehéren izzó kérdéseiről, keresztyén hitéről, hogy soha nem kínálta fel a humanizmust, mint gyógycukorkát. Nehezebb utat jár be. A lehető legteljesebb mértékben szuverén maradt” – írja címével Térey János egyik verssorát („Mikor padlóra hull a sürgöny, megremeg a spaletta összes ablakomon”) idéző visszaemlékezésében. Poós Zoltán úgy véli, nemcsak zseniális műveket hagyott hátra, de folyamatosan a legmagasabb színvonalon tartott mindent, amit kiadott a kezei közül.

„Halála egy korszak végét jelzi, mint ahogy megjelenése fordulatot jelzett az akkori korszakban” – jegyzi meg Nagy Gergely. A Qubit szerzője szerint Térey János azzal újította meg a kortárs irodalmat, hogy ráébresztette, megteremthető egy olyan friss költészeti nyelv, amelyben „valamiképp összegződik a közvetlen és közvetett elődök egész sora, miközben minden szava, ennek a nyelvnek minden pillanata eltéveszthetetlenül saját, mélyen személyes és nem mellesleg tökéletesen fedésben van az adott korral is”.

2012-ben Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője adta át neki az íróházaspár szellemi hagyatékát gondozó Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítvány tehetséges fiatal művészek munkáját elismerő díját Debrecenben. Térey János köszönőbeszédében ekkor kiemelte: nagy megtiszteltetés, hogy reformátusként és debreceniként éppen a Református Kollégiumban vehette át a díjat.

A református közösséghez kapcsolódó otthonosságérzés Vári György Magyar Narancsban megjelent 2013-as interjújában is szóba kerül, amikor az a kérdés hangzik el, hogy meg szokott-e fordulni a fejében, hogy hosszabb időre elmegy innen. „Öt hónapos a kisfiunk, egyelőre Pomáz vagy Gödöllő sem jön szóba. De amúgy is, elmenni? Még belegondolni sem szeretnék. Igen, az ember természete mégiscsak jobban érdekel, mint a tájé. Itt tudom, miből mi lett és mi lesz. Itt számon tart minket néhány barát és olvasó, a svábhegyi református gyülekezet, és itt szólítanak sporttársnak az uszodában” – válaszol Térey János. Majd hozzáteszi: „Amikor külföldön vagyok, impresszionista mozi megy a fejemben, és impresszionista líra lesz belőle, ami elsősorban Magyarországhoz képest nyeri el a jelentését.”

A 95 emlékkőből álló – reformáció emlékéve alkalmából készített – köztéri installáció egyik darabja Térey János versidézetével a budapesti Kálvin téren június 5-én

„Térey János örökségét, életművét még sokan fogják értékelni és értelmezni az elkövetkezőkben” – állapítja meg Wekerle Szabolcs. „Hiányozni fognak a művei, irodalmi és közéleti éleslátása – azon kevesek közé tartozott a magyar értelmiségben, akik a lehető legjózanabbul próbálták szemlélni a körülöttünk zajló történéseket –, és hiányozni fog ő maga” – fogalmaz az újságíró.

„Negyvennyolc évesen, a folyamatosan épülő, alakuló és változó életmű ebben a pillanatban felmérhetetlennek tűnik” – írja a Könyves blog szerzője, akivel együtt összegzésül mi is kijelenthetjük: csak azt látni, milyen súlyos és izgalmas életművet hagyott hátra, amit egyfelől ismerünk, másfelől újra felfedezésre vár.

Térey Jánostól június 18-án, kedden 14 órakor vesznek végső búcsút Budapesten, a Farkasréti temetőben (1124 Budapest, Németvölgyi út 99.). Barátai és kollégái nevében Csaplár Vilmos és Spiró György búcsúzik, majd Nagygéci Kovács József és Kovács Gergely református lelkészek hirdetnek igét a ravatalnál és a sírnál. A tragikus hirtelenséggel június 3-án elhunyt író családjának kérése, hogy a búcsúzók egy szál virággal róják le kegyeletüket a sírnál, s mindazt, amit koszorúra költenének, azt ajánlják fel az özvegynek és két kisfiának az alábbi számlaszámra: Dr. Harmath Artemisz – OTP 11773078-07641639.

Czanik András, fotó: Bach Máté, ttre.hu, Szabó Levente