Porig égett a nürnbergi református templom

2014. június 07., szombat

A magyar gyülekezetnek is otthont adó Szent Márta templom június 5-én a hajnali órákban vált a tűz martalékává. Csak a főfalak állnak, de azok is leomlással fenyegetnek – adta hírül a pünkösdi hírlevelében Németországi Református Szövetség.

A súlyos tűzesettel szemben a kiérkező tűzoltók is tehetetlenek voltak, csak a tűz továbbterjedését tudták megakadályozni. Szemtanúk arról számoltak be, hogy az éppen teljes felújítás alatt álló templom tetőszerkezete fogott lángot és omlott be, magával ragadva a harangot és az orgonát is. A belső terek is teljesen kiégtek, egyedül a város legrégebbi, gótikus ólomüvegablakai maradtak épen annak köszönhetően, hogy éppen a szomszédos Münchenben restaurálják őket. A tűz okait még vizsgálják, annyi bizonyos, hogy több millió eurós kár keletkezett.

A térség református gyülekezeteit az amúgy evangélikus Bajor Egyházon belül összefogó és képviselő zsinati szövetség elnöke, Simon Froben is megdöbbenésének adott hangot és támogatásáról biztosította a „zsinat szíveként működő" nürnbergi gyülekezetet, egyben köszönetet mondott a helyi ökumenikus összefogásért. A bajor egyház elnöke, Martin Heimbucher országos adománygyűjtést hirdetett a szolidaritás jeleként, amiből a nürnbergiek „reményt és erőt meríthetnek az új kezdethez".

A Márta templomot 1385-ben szentelték fel és Nürnberg egyik legrégebbi egyházi épülete. A templom 1800 óta a református gyülekezet otthona. A templomra teljes felújítás várt, a tűz következtében az építési terület közvetlen szomszédságában álló, a lelkészi hivatalnak is otthont adó gyülekezeti irodát, illetve az óvodát is be kellet zárni bizonytalan időre. A református közösség pillanatnyilag a szomszédos katolikus templomban tartja istentiszteleteit, a pünkösdöt is ott ünnepli. A gyülekezet presbitériumának részeként Németországban egyedülállóan egy magyar bizottság is működik. A magyar presbiterek képviselik a nürnbergi magyar református közösséget, amely a gyülekezet teljes jogú tagjaként biztosítja a magyar nyelvű igehirdetést és lelkigondozást.

Georg Rieger, Ulf Preuß/Külügyi Iroda
A kép forrása: Nordbayern.de 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.