Papgyerek kerestetik

2015. május 24., vasárnap

A magyarországi református gyülekezetek száma meghaladja az ezerkétszázat. Ebből az adatból kiindulva, akár több ezer „papgyerek" élhet országszerte – mondta Böszörményi Gergely, aki május utolsó hétvégéjére álmodta meg az I. Országos Papgyerek Találkozót. A Református Zenei Fesztivál programjába illesztett rendezvényre korosztálytól függetlenül minden református lelkész leszármazottját várják a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnáziumba.

A papgyerekek – már ahogy mi, református lelkipásztorok gyerekei hívjuk magunkat egymás között – tapasztalatom szerint sokszor a partvonalon kívül állnak, nem látogatják a különböző egyházi rendezvényeket, sőt vannak, akik templomba sem járnak – véli a papgyerek-találkozó szervezője, a Református Zenei Fesztivál igazgatója, Böszörményi Gergely.

A Magyar Örökség-díjas fesztiváligazgató úgy fogalmazott: az utóbbi időben egyre komolyabban foglalkoztatta a gondolat, hogy abban az országban, ahol több mint ezerkétszáz református gyülekezet van, mit gondolnak az egyházról, a táradalomról, a világról a lelkészek leszármazottai.

„A közelmúltban részt vettem egy lelkésztalálkozón, ahol az idősebb generáció egyfolytában csak arról panaszkodott, hogy milyen szomorú volt a kommunista rendszer, és ez valóban így volt. Eltelt azonban negyven-ötven év, felnőtt egy új generáció. Ma már arról is érdemes lenne szólni, hogy a lelkészek leszármazottai, a hívő reformátusok mit tehetnek az egyházukért, a közösségek építéséért a saját helyükön. Nagy kérdés, hogy vállaljuk-e a hitünket a templomfalakon kívül. Ha rosszindulatú megjegyzést kapunk, beburkolózunk, vagy éppen ellenkezőleg, párbeszédbe elegyedünk azzal, aki megsértett. Jézus arról beszélt, hogy azokat küldjék hozzá, akik nem hisznek, így magam is azt vallom, hogy nemcsak a hívőkkel kell az egyház ügyeiről gondolkodni, hanem azokkal is, akiknek semmi közük a református egyházhoz, ebben pedig nekünk, papgyerekeknek is felelősségünk van."

Böszörményi Gergely szerint olyan kapcsolatrendszer épülhet ki az országos papgyerek-találkozón, ami erősítheti a társdalom és az egyház párbeszédét, valamint az egyházon belüli kommunikációt is.

„A papgyerekeket tekintve, azt hiszem, nagyon széles lehet a merítés: az egyik lelkész leszármazottja szépen tud énekelni, a másik kiváló asztalos vagy tanár, a harmadik pedig tudja, hogyan repüljünk fel a Holdra. Fontos, hogy megismerjük egymást, tudjunk a másikról és ebből bármi jó elindulhat, erősödhet a református egyház, ez pedig lényegi kérdés a 21. században."

A szervező úgy véli, hogy számos dolog van, amit csak a papgyerekek értenek meg egymás között, és nagyon jó ezeket közösen kibeszélni. „A közelmúltban egy papgyerek-találkozón jártam Hódmezővásárhelyen, ahol rengeteget nevettünk visszaemlékezve a régi dolgokra. Számos humoros történet bukkant fel a múltból. Jó volt anekdotázni."

Böszörményi Gergely e-mailben kereste meg a magyarországi református lelkipásztorokat, hogy adják tovább gyermekeiknek a felhívást: mindenkit szeretettel várnak május 30-án, szombaton délben Budapesten a Lónyay utcai Református Gimnáziumban.

„Készülünk kisebb vendéglátással is, a találkozó után elvegyülhetünk a zenei fesztivál forgatagában, de a legfontosabb az, hogy felvegyük a kapcsolatot, megismerjük egymást, és nagyokat beszélgessünk. Jó lenne rácáfolni a sztereotípiára, hogy a református családok unalmas, szomorú, feketékbe öltözött családok."

Fekete Zsuzsa, Parókia Portál

Forrás: parokia.hu 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.