A téma előterjesztője a hasznosítási koncepció kidolgozásával megbízott Elter István dunántúli zsinati képviselő volt. A veszprémi egyházmegyei gondnok először a Zsinati Tanács, majd a Zsinat tagjainak számolt be az elmúlt hónapokban elvégzett munkájáról. Javaslata szerint a református egyház kezelésében maradt volna a komplexum, melynek működtetésében egy eszmei és egy idegenforgalmi szegmens egészítette volna ki egymást. Az előbbi értelmében – a telep hagyományaira alapozva – a cél egy 21. századi, az egyház társadalmi misszióját közvetítő Szárszó létrehozása lett volna. Az utóbbi, az idegenforgalmi-kereskedelmi rész arra lett volna hivatott, hogy egyre fokozódó mértékben olyan nem egyházi forgalmat realizáljon, ami lehetővé tette volna, hogy Szárszó saját lábára álljon, majd pedig biztosította volna az első szegmenshez tartozó programok bővítését is.

A javaslat elvetette a központ bezárásának lehetőségét, és Elter István két másik, egy szerényebb anyagi befektetéssel járó, illetve egy drágább, a komplexumot nemzetközi rangú konferenciaközponttá fejlesztő megoldást dolgozott ki munkatársaival.

Mennyibe kerülne az egyházi üzemeltetés?

A felvetés heves vitát kavart: az elmúlt évek során felmerült valamennyi szempont ismét előjött az eszmecsere során. Volt, aki szerint mindenképpen meg kell őrizni Szárszó hagyományait, más szerint le kell tudni mondani a mítoszokról, sőt még az is felmerült, hogy be kellene zárni a komplexumot. Volt, aki szerint kulturális, más szerint oktatási centrumot kellene létrehozni Szárszóból, és volt, aki a református ifjúságra alapozná a telep jövőjét.

Szücs Attila szerint Szárszó nemcsak a múltról, de a jövőről is szól, és az egyháznak meg kell ragadnia a benne rejlő lehetőséget. A Tatai Egyházmegye világi képviselője többek között azt javasolta, hogy a komplexumban hozzák létre az egysége Magyar Református Egyház irodáját, ezzel is emelve annak presztízsét. A felszólalásokban egy közös pont volt: mindegyik esetben felmerült a kérdés, mennyibe kerülne a működtetés, és miként lehetne fedezni a költségeket.

Az SDG-telep konferenciaépülete, fotó: Kalocsai Richárd

A turizmus ágazatának visszaszorulására figyelmeztetett Simonfi Sándor budapest-északi esperes, míg Molnár János nagykunsági gondnok, a berekfürdői Megbékélés Háza igazgatója azt hangsúlyozta, hogy csak egyházi programokkal nem tölthető meg a komplexum, és az egyházkerületi konferenciaközpontok érdekeit is szem előtt kell tartani. Márkus Mihály nyugalmazott dunántúli püspök szerint ennek az intézménynek az élére olyan lelki adottságokkal rendelkező vezetőt kell találni, aki gazdasági ismeretekkel is rendelkezik.

Bizottságot bíznak meg a pályázat kiírásával

Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a vita összegzése után a Zsinati Elnökségi Tanács nevében egy olyan javaslatot terjesztett a döntéshozók elé, amely felvetette: az SDG Konferenciaközpontot ne egyedül működtesse a Magyarországi Református Egyház, hanem a korábbi üzemeltetővel év végéig meghosszabbított szerződést mondja fel, és december végéig írjon ki nyilvános pályázatot az üzemeltetésre. A Zsinati Elnökségi Tanács azt javasolta, hogy a pályázat kiírására kérjék fel Bellai Zoltán dunántúli püspöki főtanácsost, a Zsinat Gazdasági Bizottságának elnökét, Simonfi Sándort, Szücs Attilát és Molnár Jánost. Szücs Attila nem fogadta el a jelölést, így a zsinati képviselők javaslatai alapján Baráth István dunántúli világi főjegyzőt és Bertalan János tiszántúli világi képviselőt jelölték a pályázatot kiíró bizottságba, Simonfi Sándor pedig januártól vállalta a részvételt a munkában.

A másfél órás eszmecsere végén a Zsinat a Zsinati Elnökségi Tanács javaslatát szavazta meg ezekkel a változástatásokkal. A pályázati kiírás tervezetét a Zsinati Tanács decemberi ülésére kell behoznia a bizottságnak, az üzemeltetőről pedig februárban dönt a Tanács.

Összefoglalta: K. S.