Nyitás a legkisebbek felé

2013. szeptember 08., vasárnap

Fejlődési rendellenességeket már a korai gyermekkorban diagnosztizáló, családbarát segítséget kínáló intézményt hozott létre a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (EGYMI) és a Bethesda-kórház.

Kora gyermekkori Intervenciós Diagnosztikai Szolgáltatóval bővült a Bethesda Gyermekkórház ellátórendszere. A Református EGYMI és a kórház együttműködéséből létrehozott, Bethesda KIDSz névre keresztelt gyógypedagógiai szolgálat ünnepélyes megnyitóját 2013. szeptember 5-én tartották.

Időben felismerni, átfogóan segíteni

A Bethesda KIDSz olyan, négy évnél fiatalabb gyermekek teljes körű kivizsgálását és képesség-felmérését végzi, akiknél felmerül a gyanú, hogy fejlődésükben valamilyen formában elmaradnak korosztályuktól (megkésett a mozgás-, vagy beszédfejlődés, pszichomotoros fejlődés). „Ezek a legfontosabb évek, ekkor alapozódik meg a személyiség, ezért fontos a korai felismerés és a tudatos segítség." Erről Lányiné Dr. Engelmayer Ágnes, az ELTE gyógypedagógiai karának nyugalmazott intézetvezetője beszélt a megnyitón.

Az ELTE tanszékvezetője méltatja a kezdeményezést

A gyermekeket egyéni és csoportos foglalkozás alatt, kötött és szabad játék közben is megfigyelik a KIDSz munkatársai: felmérik mozgásszintjüket, beszédfejlődésüket, képességeiket, hogy minél teljesebb képet kapjanak róluk és esetleges nehézségeikről. A kivizsgálások ambuláns módon, a szülők bevonásával zajlanak, a kórház közelségének köszönhetően mégis osztályos háttérrel működik majd az intézmény.

A diagnózis mellett a teljes körű ellátás fontosságát is kiemelte a nyugalmazott egyetemi oktató, mert mint mondta, komplex, életkor szerint eltérő segítségre van szükségük a sérülteknek. Ezért is üdvözli a református kezdeményezést, hisz a Bethesda osztályán szakorvosokból, pszichológusokból, gyógypedagógusokból, gyógytornászokból, zeneterapeutákból, művészetterapeutákból és családterapeutákból álló gyógyító közösség dolgozik együtt.

Herczegh Anita és Topolánszkyné Zsindelyes Katalin

Céljuk a gyermekek sérült vagy lassabban kialakuló készségeinek fejlesztése, harmonikus fejlődésének és beilleszkedésének elősegítése, valamint a jobb életminőség és a szociális kapcsolatok támogatása. A segítséget a családok lehetőségeihez és szükségleteihez igazítanák, s a református családgondozó szakembereit bevonva a szülőknek is lelki támaszt nyújtanának a KIDSz munkatársai.

Gondokkal küzdő ellátás
Engelmayer Ágnes hangsúlyozta, bár külföldön már a huszadik század közepén elindult ez a fajta segítségnyújtás, Magyarországon sokáig hiányterület volt. A kilencvenes években itthon is születtek példaértékű modellek, leginkább civil kezdeményezések, de az ellátás nem egységes színvonalú, túlságosan Budapest-központú, s a felmérések szerint a hazai rászorulók negyven százaléka nem jut megfelelő segítséghez. „Nagy a szükséglet, de nem ideális a környezete a fejlődésükben lemaradt gyermekek ellátásának" – ismerte el az ünneplő közönség előtt Cserháti Péter egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár. A nemzetközi szinten is jelentős eredményeket elért magyar gyógypedagógia finanszírozását európai uniós forrásokból látja megoldhatónak.

„Jó mulatság, női munka"

Bölcskei Gusztáv Pál apostol szavaival imádkozott a gyógypedagógiai osztály munkatársaiért, hogy Isten töltse el őket „teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit minden erejével" (2 Thessz 1,11). Az itt dolgozók nem tehetnek mást, félre kell tenniük a sok rosszat, amivel szembesülnek, így segíthetnek azoknak a szülőknek, akik reménykedve vagy remény nélkül érkeznek hozzájuk – mondta a Zsinat lelkészi elnöke. „Szolgálatunk új hajtása plántálódjon be a fába, amely Krisztusban gyökerezik" – kívánta a tiszántúli püspök

„El tud ámulni az ember, ha túl kevés az információ vagy túl sok ajánlat közül kell eldöntenie, mi a legjobb gyermekének" – ecsetelte a szülők nehézségeit Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége. Az intézmény fővédnöke azt kívánta, nyújtson lelki támaszt számukra a munkatársi közösség.

A szimbolikus ablaknyitás előtt

„Jó mulatság, női munka" – így értékelte a Bethesda KIDSz létrehozását Velkey György. A Bethesda főigazgatója megemlékezett a református kórház történetével összefonódott Bodoky család nőtagjairól, akik meleg anyai szeretetükkel átitatták az intézmény falait, köszönetet mondott a beteg gyermekeket nevelő édesanyáknak, a gondos ápolóknak, s az intézményt kitartó munkájukkal létrehozó asszonyoknak, végül az új intézménynek azt kívánta, legyen az ilyen meleg szeretettel átitatott hely.

A Bethesda KIDSz Topolánszkyné Zsindely Katalin álma volt, s széles körű református összefogásból jött létre. A gyermek-szakpszichológus, tizenhárom évig dolgozott a Budapesti Korai Fejlesztő Központban, de egyházának akarta felajánlani szolgálatait. Nem titkolta, a filadelfia-diakonisszák szellemiségében kívánják betegápoló munkájukat végezni. Kristóf Emőkével és barátaikkal társadalmi munkában kidolgozták az intézmény működési tervét, a kórház, a zsinati oktatásügyi, valamint a szeretetszolgálati iroda vezetői intézték az engedélyeztetést. A helyszínt, a Magyar Református Szeretetszolgálat szomszédságában álló épület (egykori diakonissza-ház) földszinti lakását is református mesteremberek újították fel. A projektet svájci, német és magyar adományokból, valamint pályázati forrásokból finanszírozták.

A Schweitzer Albert Református Szeretetotthonban tartott ünnepség után a résztvevők átvonultak a Bethesda KIDSz épületébe, ahol Szabó István dunamelléki református püspök imádsága után szokatlan módon, szimbolikus ablaknyitással adták át a református gyógypedagógiai szolgáltatót. Nyitás volt ez a beteg gyermekek és családjaik felé, s nyitás az őket sújtó előítéletek ellen.

Feke György, képek: Sereg Krisztián

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.