A díjátadóval egybekötött konferencián Szabó István dunamelléki püspök tartott áhítatot a Zak 2 alapján. A felolvasott szakasz egykori történelmi értelme ismert: lejárt a fogság, kezdődhet az újjáépítés. A prófétai szó buzdítás a megfáradt szolgálóknak, egyben intelem azoknak, akik még nem álltak be a munkába. A próféta jövendölései történetileg már beteljesedtek: megkezdődött a templomépítés, helyreállt az ország történelmi, politikai, vallási rendje. Isten beteljesedett ígéretei azonban új ígéreteket nyitnak meg – itt a lelki anyaszentegyházról, amelyet gyermekes cselekedet megpróbálni megmérni, körbekeríteni.

A félig teli templomban is a növekedés ígérete van, az anyaszentegyház nem áll meg a mi határainknál. „Hálásak vagyunk, hogy újrakezdődhetett az egyházban a nők szervezett munkája, és az asszonyok végzik azt a különleges és páratlan szolgálatot, amit az Úr rájuk bízott. Talán látnak és hallanak embereket, akik még nem indultak el, de ebben a hálában a próféta szavával csendre hív" – fogalmazott a püspök. Megdöbbentő a szakasz végi intelem: hallgasson mindenki, az építők, a még nem építők, a cinikusan kritizálók is. Sokszor nem tudjuk, mit kérünk, mit akarunk, és Istent is legszívesebben kioktatnánk. Ha hallgatunk, akkor odafigyelünk Isten szavára. A vele való beszélgetés mindig csenddel kezdődik.

„A Zsindelyné-díjak átadása mindig rendkívüli ünnep" – fogalmazott megnyitó beszédében Pásztor Jánosné, a Nőszövetség elnöke. Ravasz Lászlót idézve elmondta a szövetség születéséről: „Olyan nagy a baj, hogy most már asszonykezekre van szükség." Nemcsak a második világháború borzalmaiban, hanem a húsz évvel ezelőtti újrainduláskor és ma is. „Baj most is van, asszonykezekre van szükség – nemcsak enni adni valakinek, hanem elmenni oda, ahol szükség van rám és a vigasztalásra, arra a kincsre, amelyet Istentől kapok" – tette hozzá a Nőszövetség elnöke.

Az ünnepi alkalmon Tarr Zoltán zsinati tanácsos tartott előadást a református egyház helyzetéről és feladatairól. Mint mondta, problémának látja, hogy sokszor annak ellenére, hogy fórumai adottak, nem sikerül kibeszélni a felmerülő belső feszültségeket, hogy még mindig inkább statikus az egyházi közgondolkodás, annak ellenére, hogy egy gyorsuló ütemben változó világban élünk. Egy további nehézség, hogy lényegében 1881 óta nem változott meg az egyház szervezete. Egyre jobban jelentkezik az egyház hitéleti tevékenysége és az állami közfeladatok átvállalásából fakadó kötelezettségei közötti egyensúly megbillenése. Tarr Zoltán kiemelte: az egyház elsőrendű küldetése az evangélium hirdetése korszerűen, előremutatóan, a hétköznapok problémái között fogódzót ajánlva az embereknek. Egy prédikációt idézve elmondta: nemcsak azért kellett Izráel népének negyven évet vándorolni, hogy elhagyják Egyiptomot, hanem azért is, hogy Egyiptom kimenjen belőlük – így az is lassú folyamat, amíg kitisztul az egyházból mindaz, ami oly sok évtizeden át mételyezte. A tanácsos hangsúlyozta: nem pártként, nem szakszervezetként, de oda kell állni a perifériára szorultak mellé, felvállalni a felvállalhatatlan sorsokat és akár a politikai konfliktusokat is. Ezen kívül felhívta a figyelmet az egyház jövője érdekében a fiatalabb nemzedék megszólításának fontosságára, a helyi közösségek kezdeményezéseinek támogatására, tapasztalatcserékre és a hálaadásra. „Az egyház sokszor a hálaadásban, a köszönetben leggyengébb. Építeni kell azokra, akik évtizedek óta hűségesen szolgálnak" – mondta Tarr Zoltán, és hálát adott a szolgálókért, és azért, hogy ez a hálaadás megjelenik a díjátadás alkalmával a Nőszövetség életében.

Gilicze Andrásné, az Országos Református Nőszövetség titkára „A Református Nőszövetség feladatai változó társadalmunkban, református válaszok korunk szociális, diakóniai kérdéseire" címmel tartott előadást. Az '50-es években megszűntek a szövetségek és egyletek, csak a gyülekezeti élettér maradt. Itt nyilvánvalóvá lett, hogy nem szerkezetre, alapszabályra, hanem lelkületre van szükség. Beszélt arról a bonyolult összefüggésrendszerről, amelyben a mai nők és asszonyok élnek, és a családon kívül vállalt munkájuk mellett is szeretnének jó segítőtársak és anyák lenni, de ez szinte lehetetlen. A Nőszövetség feladata, hogy keresztyén módon válaszoljon a társadalmi változásokra. „A diakónia valódi célja nem a szociális segítségnyújtás, hanem a kapcsolatok építése. A diakónia mélységét és tartalmát kapcsolataink minősége határozza meg a családunkkal, környezetünkkel és Istennel" – fogalmazott a titkár asszony. Előadásában a kapcsolatépítés három irányához adott gyakorlati tanácsokat, ötleteket: a gyülekezeten belüli, aztán a missziói célú, illetve a határokon átívelő kapcsolatokhoz. A gyülekezeten belül a sérült kapcsolatok javítása a cél, szerető közösséget, törődést, odafigyelést és főleg meghallgatást biztosítva. A gyülekezeten kívül fontos a missziós irányultságú diakóniai gondozás, segítés, támogatás: környezetfigyelés, hajléktalangondozás, igei alkalmak idősotthonban lakóknak, sérülteknek, nyitott kulturális programok, agrármissziós tevékenység vagy akár tantárgyi korrepetálás felkínálása. A határokon átívelő kapcsolatokról szólva egymás erősítését, a kapcsolatok folyamatos bővítését hangsúlyozta Gilicze Andrásné: „Legyen legalább egy református gyülekezet vagy oktatási intézmény, amellyel kapcsolatot építünk ki és tartunk fenn, és támogassuk, hogy a diákok határon túlra menjenek osztálykirándulásra, és vigyenek magukkal adományokat a gyülekezettől – így életközelben találkozhatnak a diakóniával. Isten szeretete és vezetése, tanítása, amit tőle imádságban elkérünk és hittel, alázattal elfogadunk, nagyon sok mindent eszünkbe juttathat."

Csak áldozatkészen érdemes élni – erre emlékeztek az immár harmadik Zsindelyné Tüdős Klára díjátadáson. Ez évben az Országos Nőszövetség ajánlásában Voglné Szathmári Ilona, Dunamellékről Antoni Erzsébet, Dunántúlról Németh Gyuláné, Tiszáninnenről Benke Györgyné, Tiszántúlról pedig Baráth Miklósné vehette át a kitüntetést évtizedeken át hűséggel végzett szeretetszolgálati, szervezési munkájukért, az általuk támogatott, élő testvérkapcsolatokért, adománygyűjtésekért, gyermekmissziós munkáért vagy kántori szolgálatért.      

Bagdán Zsuzsanna, Kép: Sereg Krisztián, Földesi Gyula