Önkéntes szervezőket várnak Grazba – elmarad

2020. február 15., szombat

Fiatal segítők (stewardok) jelentkezését várják az idei év kiemelkedő protestáns eseményére, a Graz városában július 3. és 5. között meghirdetett egyházi napokra.

2020 nyarán már 10. alkalommal rendezik meg a Közép-európai Keresztény Találkozót, ezúttal az ausztriai Grazban. A Generális Konvent elnöksége is részvételre buzdította a magyar reformátusokat. A többezer érdeklődő részvételével zajló fesztiválon többek között bemutatkozik a Kárpát-medencei cigánymisszió, valamint a program részeként a magyar református egyházak közös, a kárpát-medencei református közösség szolgálatát bemutató standot állítanak fel a szervezők.

A magyar protestánsok mellett Németországból, Szlovákiából, Ukrajnából, Romániából, Szerbiából, Horvátországból és Szlovéniából is érkeznek résztvevők és fellépők.  

Az önkéntes segítők bevetése már július 1-én elkezdődik. Az úgynevezett steward-ok segédkeznek a programhelyszínek felépítésénél és berendezésénél, a résztvevők regisztrációjában, tájékoztatják a vendégeket, programfüzetet osztanak ki és sok, az esemény zökkenőmentes lebonyolításához szükséges feladatot látnak el. A sikeres pályázók utazásáról a Zsinati Hivatal külügyi irodája gondoskodik (kapcsolat: oikumene@reformatus.hu).

Olyan aktív gyülekezeti tagok jelentkezését várják a szervezők, akik betöltötték 17. életévüket és nem jelent gondot számukra az, hogy angol nyelven kommunikáljanak. Az önkéntesek szolgálatukért cserébe ingyen vehetnek részt a rendezvényen, közösségi szállást és ellátást biztosítanak számukra és térítésmentesen használhatják a tömegközlekedési eszközöket. Emellett hivatalos pólót és szerény zsebpénzt kapnak és szabadon beléphetnek.

Jelentkezési határidő 2020. április 30. A regisztrációt a szervezők a beérkezés sorrendjében bírálják el. A jelentkezéshez rövid angol nyelvű életrajzot és motivációs levelet kell csatolni. 

További információ és online jelentkezés a rendezvény hivatalos honlapján.

www.face2face2020.at

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.