Nikolaus Schneider váratlanul lemondott

2014. július 01., kedd

A Német Protestáns Egyház (EKD) tanácsának református elnöke felesége betegsége miatt jelentette be hétfőn lemondását Berlinben.

A német egyházfő novemberben, egy évvel megbízatásának lejárta előtt köszön le az EKD elnöki tisztéről. „Ez egy olyan időszak, amikor a feleségem iránti szeretet elsőbbséget élvez" – indokolta Schneider döntését, utalva arra, hogy feleségénél alig néhány napja diagnosztizáltak mellrákot.

„A feleségemnél múlt hét szerdán melldaganatot diagnosztizáltak, amit a csütörtöki laboreredmények megerősítettek. Anna mellrákban szenved, ami a nyirokrendszert is elérte. Még ezen a héten megkezdődnek a kezelések: kemoterápia, operáció, sugárkezelések. Azt is tisztázni kell, hogy a rák nem támadott-e meg más szerveket. A feleségem orvosilag jó kezekben van. Bármi legyen is a kimenet: nehéz év áll előttünk. A most kezdődő intenzív gyógykezelések alatt szeretnék Anne mellett állni és a lehető legtöbb időt a családom körében tölteni. Ez a vágyam nem egyeztethető össze az EKD-ban vállalt tisztségeimmel... Anne és én több mint negyven éve élünk házasságban. Közösen megéltünk magasságokat és mélységeket.

Ebben a nehéz helyzetben is megerősít a köztünk lévő kölcsönös szeretet, a család és barátok támogatása és Isten szeretetében való elrejtettségünk tudata, ami az életünk legsötétebb pillanataiban sem hagy el minket. A június 27-én péntekre rendelt igevers ebben bátorított minket: „atyád Istene, aki megsegít téged, a Mindenható, aki megáld téged az ég áldásával felülről" (1Móz 49,25). Bizonyosak vagyunk abban, hogy Isten áldása nem azonos az egészséggel és a külső jóléttel. Áldása a „halál árnyéka völgyében" is elkísér minket, bármi történjék is. Kérem Önöket, hogy gondoljanak ránk és imádkozzanak értünk." (Részlet Schneider nyilvános bejelentéséből)

Anne és Nikolaus Schneider 1970 óta házasok, még teológiai tanulmányaik alatt ismerkedtek meg egymással. Anne Schneider vallás- és matematika tanárként dolgozott. Házasságukból három lány született, közülük a legfiatalabb 2005-ben, 22 éves korában hunyt el leukémiában, amiről a házaspár könyvet is írt.

Schneider 2010 óta áll a 23,4 millió tagot számláló EKD élén. 2013-ben a Rajnai Protestáns Egyház lelkészi elnökeként vonult nyugdíjba. Eredeti tervei szerint a választási ciklust kitöltve 2015-ig szolgált volna jelenlegi tisztségében. Schneider utódját egy évre ügyvezetőként az EKD tanácsának novemberi ülésén választják meg. Az egyházvezető addig minden valóban szükséges találkozójának eleget tesz, és feladatait helyettese, Jochen Bohl szász püspök aktív segítségével látja el.

Schneider munkáját és személyes döntését számos német, illetve nemzetközi egyházi és politikai vezető, köztük Joachim Gauck német elnök is méltatta. Gauck, aki maga is evangélikus lelkész, nyílt levelében az egyház és társadalom egységéért való fáradozását, és az ellentétek közötti közvetítésre való képességét emelte ki, amivel „az egyházon belül és kívül is tiszteletet és hálát vívott ki magának". Reinhard Marx kardinális, a német püspökkari konferencia elnöke „az ökumené megbízható hídverőjeként" jellemezte, míg Dieter Graumann, a zsidók központi tanácsának elnöke személyes érintettségét hangsúlyozta a megrázó hír hallatán.

Schneider a 2000-es évek elejétől, még a Rajnai Egyház elnökeként számos alkalommal látogatott Magyarországra, hogy a két egyház közötti együttműködést rögzítő 2009-ben aláírt megállapodást Bölcskei Gusztávval, az MRE zsinatának lelkészi elnökével előkészítse. Útjaira több alkalommal felesége is elkísérte. Bölcskei Gusztáv személyes barátja legutóbb egy éve járt Budapesten, amikor díszdoktori címet adományozott számára a Károli Gáspár Református Egyetem. 

Külügyi Iroda
 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió