Nemzetközi jogi versenyeken vettek részt a Károli hallgatói

2012. május 26., szombat

A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói háromfős csapatokat alkotva vettek részt két különböző helyszínen zajló angol nyelvű, nemzetközi jogi versenyen áprilisban. Az egyik a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság szimulációs versenye (ICC Trial Competition), a másik a „Jean Pictet" Nemzetközi Humanitárius Jogi verseny volt, amelynek ebben az évben Dél-Afrika adott otthont. A versenyről, az élményeikről meséltek május 16-án a KRE jogi karán a megmérettetett hallgatók.

Antalóczy Péter, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja a következő szavakkal nyitotta meg a sajtóbeszélgetést, és egyben szólította meg a versenyeken részt vett hallgatókat: „Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy ilyen rendkívüli eseményeken, mint a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság versenyén és a Nemzetközi Humanitárius Jogi versenyen a mi pici Magyarországunkról elsőként a mi pici egyetemünkről vettek részt hallgatók. Mindkét versenyen komoly teljesítményt nyújtottak, és olyan élményekkel gazdagodtak, amelyek nemcsak a verseny napjait tették izgalmassá, hanem bizonnyal egész életükre hatással lesznek."

Ezt követően a hallgatók felkészítő tanára, Dobrocsi Szilvia részletezte elsőként az ötödik alkalommal megrendezett Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság szimulációs versenyét, amin a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatói már második alkalommal vettek részt. „A szimulációs verseny első fordulójában a háromfős csapatoknak egy írásbeli feladatot kellett teljesíteniük még itthonról, majd ezt követte a Hágában megrendezett egyhetes második forduló, ahol a csapatoknak a valóságnak megfeleltethető, de fiktív ügyet kellett megoldaniuk egy tárgyalás keretén belül. A csapattagoknak kellett megtestesítetniük az ügyész, a védő és a kormány képviselőjének a szerepét" – értelmezte a versenyt Dobrocsi Szilvia, majd hozzátette, hogy a verseny tárgya a nemzetközi büntetőjog ismerete és alkalmazása volt. „Ez nemcsak azért jelentős, mert a felkészülés során új ismeretekhez jutottak a hallgatóink, hanem mert a nemzetközi büntetőjog ismerete nem jellemző a magyar joghallgatókra, mivel azt nem, vagy csak kisebb csoportoknak, kiegészítő anyagként oktatják hazánkban."

A Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság szimulációs versenyén idén húsz ország huszonhat csapata vett részt. A magyar csapat tagjai voltak Kurucz Zsuzsanna, Lantos Áhim és Halmos Márton, akik nemcsak azért hálásak felkészítő tanáruknak és az iskolájuknak, mert élményekben gazdag lehetőséget kaptak, hanem mert olyan szakmailag is új tapasztalatokkal, felismerésekkel és tudással gazdagodtak, amelyek elősegíthetik jövőbeni életük alakulását. „A legnehezebb az egész verseny alatt az volt, hogy olyan dolgokkal kellett előrukkolnunk, amit még a bírók sem tudtak, amire még nincs precedens" – mondta Halmos Márton, majd hozzátette: „A felkészülési idő alatt nemcsak egy új joganyagot sajátítottunk el, hanem fejlesztettük angol nyelvtudásunkat és érveléstechnikánkat is. Valamint a szakmai programokon túl közösségi eseményeken is részt vettük, ezzel is gazdagítva kulturális ismereteinket."

Majd ismét Dobrocsi Szilvia szólalt fel, ismertetve a „Jean Pictet" Nemzetközi Humanitárius Jogi versenyt, amely a genfi székhelyű Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága által évente megrendezett magas presztízsű szakmai vetélkedő. „A verseny tárgya a humanitárius nemzetközi jog, illetve a hadijog gyakorlati alkalmazása és kérdéseinek megvitatása. A jelentkezett csapatoknak egy írásbeli fordulón kell továbbjutniuk a második, szóbeli fordulóhoz, aminek sajátossága, hogy a versenyzőknek a valóságoshoz hasonló helyzetekhez mérten kell bizonyságot tenniük arról, hogy nemcsak ismerik a humanitárius és az általános nemzetközi jog idevonatkozó szabályait, hanem egy feltételezett válsághelyzetben alkalmazni is tudják azokat."

A magyar csapat tagjai: Tóth Andrea, Dóka Milán és Szalontai Máté számos jogterületen szerezhettek új tapasztalatokat, hiszen különböző csapatfeladatokat, tényfeltáró missziókat, egyéni teszteket kellett megoldaniuk. „A hagyományos versenyekkel ellentétben ez a megmérettetés elsősorban a felkészülés során szerzett ismeretek alkalmazására irányul" – mondta Szalontai Máté. „Az is megtörtént, hogy a verseny zsűrije ellenséges fegyveres erőknek öltözve rabolt el minket, s rabságban szenvedőkként kellett megvédenünk saját érdekeinket. Ebből is látszik, hogy ez a verseny sokkal dinamikusabb és rendkívül összetett, egyben különleges. Mintha terepgyakorlaton vettünk volna részt." Dóka Milán a következőkkel egészítette ki csapattársa gondolatait: „Ez a magasabb színvonalú verseny olyan élményekkel gazdagított minket, ami nemcsak a személyiségünket, de a hozzáállásunkat és nézeteinket is átformálta. A feladatok teljesítése során ugyanis meg kellett azt tanulnunk, hogy háborús, fegyveres konfliktusokban sincsen egyértelműen soha fekete és fehér, hisz a jogban is lehet és kell is mindkét oldalt támadni, illetve védeni."

Dobrocsi Szilvia még hozzátette: „Sajnos Magyarország jogot oktató egyetemein, így a Károlin sem oktatják kellő mélységekbe merülve ezeknek a nemzetközi jogi versenyeknek a tárgyát és anyagát. Csupán választható tantárgyakként kínálják fel azokat a hallgatók számára. Pedig e tudás ismerete és elsajátítása óriási előnyt jelenthet Magyarországon, de még külföldön is." Az esemény végén Antalóczy Péter még hozzátette: „Jogi karunk nemzetközi versenyeken való részvétele rendkívüli lehetőséget biztosít a hallgatók szakmai fejlődésére, a kapcsolatépítésre és a tapasztalatszerzésre.

Sajnos ehhez nem elegendőek a Kar által biztosítani képes anyagi keretek. De ahogy áprilisban is történt, mindig vannak olyan támogatók, akik ha csak anyagilag is de támogatni kívánják egyetemünket, és leginkább a hallgatóság tanulmányait."A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Állam- és Jogtudományi Karának hallgatói háromfős csapatokat alkotva vettek részt két különböző helyszínen zajló angol nyelvű, nemzetközi jogi versenyen áprilisban. 

Bolbás Bettina, Reformátusok Lapja

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.