Nagyhét van. Ezek a napok minőségükben különböznek a többi naptól, ha odafigyelünk rájuk. Nem csak egy távoli történetre emlékezünk, arra, hogy Jézus Krisztus egyszer meghalt és feltámadt, hanem a mi életünket belehelyezhetjük ebbe a történésbe. Én magam lehetek Pilátus, vagy lehetek cirénei Simon, aki hordja a keresztet. Bolyki Jánossal Fekete Ágnes beszélgetett.

Évről évre másképpen olvassa Jézus történetét?

Valamikor a hős Jézust láttam magam előtt, máskor a hatalmasat, most pedig az odaszánt Jézust látom leginkább, aki nagyon sokszor példát mutat. „Atyám, a te kezedbe teszem le a lelkemet.” Pont akkor mondja ezt, amikor az Atyáért olyan sokat szenved. Szuverenitás csendül meg ebben a mondatban. Az élet nem olyan, mint egy aranygyűrű: nem elég, hogy egyet gondolok, és átteszem egyik kezemről a másikra. Mégis meg lehet tenni.

Az idős ember más szempontokat is lát már: rendszerint halállal, szenvedéssel kapcsolatos dolgokra fogékony. Akik megírták ezeket a történeteket, nem azért tették, hogy legyen egy könyv, ami tele van bajjal, szenvedéssel, kiúttalansággal. Kiegészítették egymást. Négy evangélium született, és nincs egyezés közöttük. Isten nem azt mondta Márknak, hogy írja meg az evangéliumot, és közben használjon indigópapírt, hogy egy csapásra elkészüljön mind a négy könyv. Megbízta Márkot, Mátét, Lukácsot és Jánost, hogy írják meg, mi történik a középen. Az evangéliumokból kikerekedik egy csodálatos, összetett, mégis egyező Jézus-kép.

Szokták mondani, hogy hitelesebbé teszi az evangéliumot az, hogy négy van belőle. Pont a különbözőségek szolgálják a hitelességet.

Ez teljesen így van. Ha az ember arra vetemedik, hogy keresztyén vagy zsidó apokaliptikus könyveket olvas, amelyeket az egyház nem fogadott el hitelesnek, hanem legendának minősítette őket, akkor is azt tapasztalja meg, hogy mennyivel másabbak, összetartozóak a kánonba bekerült evangéliumok.

Máté gyakran használja a következő fordulatot: „Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék…” Zsidókeresztyén volt, és elsődleges célja az volt, hogy a zsidók figyelmét felhívja arra, hogy isteni erők kezdtek el dolgozni, és hatalomra jutni. Izgalmas ezt észrevenni.

Számára a passió beteljesedés.

Így van. Nagyon szépek az ismétlések is. Máté gyakran megelőlegezve elmondja, hogy miről lesz szó, aztán elkezdi kifejteni. Jézus a passiótörténetben megmutatja, hogy nem a főpapoké az utolsó szó. Az egyházi bíróság, a nagytanács elítéli a Világ Bíráját.  Máté szépen leírja, hogy tulajdonképpen a világ van krízisben. A krízis nem csak azt jelentheti, hogy kevesebbet vásárolhatok a pénzemből a korábbihoz képest, hanem azt, hogy nem tudok továbbmenni. Döntés előtt áll a világ, amikor krízisben van.

Márk egy másik oldalról közelíti meg a történéseket. Amikor leírja az evangéliumot, már használatban vannak a Jézusról szóló hitvallások, a Jézust dicsérő köszönések, mondások, de azt még senki nem írta le, hogy ki pontosan Jézus. Leírja, hogy ki volt Jézus, mikor élt. Ő az evangélium műfajának megalkotója.
A Messiás-titok is az ő evangéliumában pattan ki. Ez azt jelenti, hogy sokáig nem mondja ki Jézusról, hogy Ő az Isten Fia, Messiás, hanem a démonokkal mondatja ki. Az emberek közül pedig az utolsó percben egy pogány katona szájába adja a Jézusról szóló bizonyságtételt: „Bizony, ez az ember az Isten fia volt.”

Márk sokszor nem említi a történetek szereplőinek neveit, valószínűleg féltette őket. Azt írja például Jézus elfogatásáról, hogy egy valaki az ott állók közül kirántotta a kardját, amikor Jézust elfogták, és lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. János azt írja ugyanerről a jelenetről: Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét: a szolga neve pedig Málkus volt. Ő később írta meg az evangéliumot, a történet szereplői már meghaltak, ő is igen idős ember lett.  Márk időben annyira közel állt még ezekhez az eseményekhez, hogy bajba sodorhatta volna az érintetteteket, ha a nevükön nevezeti őket.

Tehát János idejére már nem volt súlya a részleteknek.

Már nem volt veszélyes senki számára erről ilyen nyíltan és részletesen írni. Ha pedig Lukácsot vizsgáljuk, az első, amit el kell mondanunk róla, hogy ő egy hellenista pogány ember volt, mielőtt keresztyén lett. Utánajárt mindennek. Lukács szerint a kereszten Jézusnak két kérése van. Az egyik: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek!” Vajon kikre gondolhatott Jézus? A zsidó vallási vezetőkre vagy a feldühödött, buta népre? Nem, hanem a kivégzőosztagra. Ők tényleg tudatlanok voltak.

Még Márkkal kapcsolatban el szeretnék mondani egy-két dolgot. Azt írja, hogy amikor Jézus a kereszten gyötrődött, sötétség támadt az egész földön három óráig. Ezt sokszor magyarázzák úgy, hogy mivel Keleten gyakoriak a homokviharok, valószínűleg egy ilyennek tudható be ez a sötétség is. Én sokkal inkább azt gondolom, hogy beteljesedett, amit Ámos próféta írt meg: „Akkor pedig sóvárogtok Isten kijelentése után, de nem fogjátok megkapni.” Ezt jelenti a beállt sötétség.

Márk felidézi azt is, amit az ott állók gúnyolódva mondtak. „Nosza te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!” „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni.” „A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk.”  Azt hiszik, hogy az ember csak úgy találkozhat Istennel, hogy Ő megszabadítja szenvedéseitől. Pedig úgy is lehet, hogy erőt kap a szenvedések elviselésére. Belesimul az isteni akaratba a márki passióban szenvedő Jézus.

Tehát a korabeli zsidóság gondolata szerint Istennek az a dolga, hogy az embert megszabadítsa a szenvedéstől?

Igen, de ez ma is így van. Egy átlagos egyháztag ugyanezt gondolja. Sokszor hallottam már, hogy valakinek azért nem kell az Isten, mert nem segítette meg. Ki az, aki úgy reagált volna egy Jézuséhoz hasonló helyzetben, mint Ő? Még jobban belesimult az Atya akaratába.
Márk evangéliuma szerint Jézust kétféle itallal kínálták szenvedése során: mirhás és ecetes borral. Mindkettő hozzátartozott a katonák felszereléséhez. Több előnye is volt ezeknek az italoknak: könnyen tudták vinni, az ecetes bor oltotta a szomjat, a mirhás pedig kábította a tudatállapotot. Az ecetes bort Jézus elfogadta, a másikat nem.

Jánosról már tudjuk, hogy nyíltabban írhatott a szenvedéstörténetről, evangéliuma tartalmazza a leghosszabb leírást.

Így van, már a 13. fejezetnél elkezdődik, azaz szinte az evangélium közepén. János evangéliuma a passióban el akarja hárítani a Jézus ellen szóló vádakat. Azt írja például: Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. 

Ki volt az, aki látta és tudta? Ő maga, mert ő valóban látta mindezeket a kereszt alól, ahol ő mindvégig kitartott. Akkor már az asszonyok is hátrahúzódtak, csak János és Mária maradt ott. Jézus egymásra bízza őket, János innen eredezteti az egyházat.

Jézusnak a passióban két furcsa ellensége volt: a zsidó Nagytanács, amely likvidálni akarta Jézust, és Pilátus, amely a lelkiismeretünk története. Már-már hajlik arra, hogy felmentse Jézust, mert ártatlannak találja, de mivel önmagát jobban félti, mégis a zsidók kezébe adja.
A történet a görög drámához igazodik: váltakoznak a helyszínek, négy fordulat adja az ívét.

János evangéliumának története összehasonlítható Márkkal. Mindkét evangéliumban szerepel a Gecsemáné, ugyanígy a Szanhedrin éjszakai ülése, ami szabályellenes volt, cirénei Simon megragadása és arra való kényszerítése, hogy vigye egy darabon a keresztet. Ezek a momentumok csak Jánosnál és Márknál szerepelnek. János Mátét sehol sem idézi. Péter egyre inkább csúszik a tagadás útján lefelé, Jézus pedig egyre inkább emelkedik a hitvallás útján. Ott volt, látta, megértette: higgyetek! – ez az üzenete Jánosnak.

Kik voltak a kedvenc szereplői a passió-történetben?

Arimátiai Józsefről minden zsidó embernek Sámuel jutott az eszébe. Abból a városból származott, ahonnan József is. Jézust mindig egy József viszi, amikor tehetetlen. Máté evangéliuma elején, mint egy kisbabát, egy szót sem szólva, engedelmeskedve, itt pedig, mint halottat. Nem szégyelli Jézust, hanem arról tárgyal, hogy adják ki neki a holttestét. Ez előzi meg a csendet, a várakozást, Húsvét hajnalát.

(Elhangzott az MR1 Kossuth Rádióban, a Református félóra 2010. március 31-i műsorában.)