Ekkor így szólt Péter: Íme, mi otthagytunk mindent, és követtünk téged. Ő pedig ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, az a sokszorosát kapja vissza már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet. Azután maga mellé vette a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. Átadják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpik, és miután megostorozták, megölik, de a harmadik napon feltámad. Ők azonban semmit sem értettek ezekből. Ez a beszéd rejtve maradt előlük, és nem értették meg a mondottakat. (Lukács evangéliuma 18,28-34)
Kedves Testvéreim!
Különös helyzetben vagyunk most együtt. Olyanban, amilyet akár néhány nappal ezelőtt el sem tudtunk volna képzelni. Vasárnapi istentisztelet van, s én, az igehirdető, itt állok a pápai templom úrasztala mögött, de a templom amúgy üres. Nem ül velem szemben a megszokott gyülekezet, csak néhányan vagyunk itt. Persze, van igehallgató gyülekezet, de nem itt figyel Isten szavára, hanem otthon, a facebookon keresztül. Akárhogyan is, nehéz, szokatlan helyzet.
Egyrészt, nem kell ezt tagadnunk, fájdalommal éljük át. Mert a templom mégis csak a templom. Mert a templom valahogy hozzánk tartozik. Mert a vasárnapi gyülekezet az életünk része. A templomtól és egymástól elválasztva lenni nem jó. Találkoztam valakivel, aki elmondta, hogy mikor felrémlett előtte, hogy talán húsvétkor sem mehet templomba, s nem vehet úrvacsorát, elsírta magát. Gyászolta a templomot. Ne féljünk kimondani: elválasztva lenni a templomunktól nehéz és fájdalmas tapasztalat. Meg vagyunk rendülve. Gyászolunk.
Másrészt kérdéseink vannak, nem is akármilyenek. Hitünk nagy kérdései. Olvastam valahol, egy hívő testvérünk írta, hogy ha valaki nem mer most elmenni a templomba, akkor annak gyenge a hite, s nem bízik eléggé Isten hatalmában. Bizony, ez a nehéz helyzet a bezárt templomokkal hitünket is komoly kihívás elé állítja.
Nézzük, ebben a helyzetben mit tud nekünk mondani Isten Igéje?
A felolvasott szakasz azzal kezdődik, hogy Péter Jézushoz fordul és ezt mondja neki: „Íme. mi mindent elhagytunk, és követtünk téged." Pont. A mondat nem folytatódik. Ezután már Jézus szólal meg. Péter mondata így, önmagában nem érthető. Miért mondja ezt Péter? Mit akar ezzel mondani? Úgy képzelem el a konkrét szituációt, hogy Péter, miután azt mondja Jézusnak, hogy „Íme, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged", kérdően Jézusra néz. Formailag ez egy kijelentő mondat, egy ténymegállapítás, de valójában egy kérdés feszül mögötte.
Kedves Testvéreim, sokszor van úgy a Bibliában, hogy egy szakasz, egy mondat önmagában nem, vagy nehezen érthető, s ilyenkor mindig el kell olvasni, mi van a nehezen érthető rész előtt. Nos, amit Péter Jézushoz intézett mondata előtt olvasunk az a gazdag ifjú esete Jézussal. Itt ugye arról van szó, hogy egy gazdag fiatalember azzal a kérdéssel fordul Jézushoz, hogy mit tegyen, hogy az örök életet elnyerje? Mire Jézus úgy válaszol, hogy tartsa be a törvényeket. Mire a fiatalember úgy reagál, hogy ő minden törvényt betartott. Mire Jézus ismét válaszol, s azt mondja a gazdag ifjúnak, hogy adja el minden vagyonát, s aztán legyen az ő követője. Azt olvassuk, hogy erre a fiatalember nagyon elszomorodott. Vagyis, nem válhatott Jézus követőjévé, mert ragaszkodott a vagyonához. Nem tudta Jézust az első helyre tenni, s ezért nem is lehetett belőle Jézus követője.
No, erre jön Péter mondata, ami egy reakció a gazdag ifjú esetére. „Mi mindent elhagytunk, s követtünk téged" – mondja Péter. Ezzel mintha azt akarná mondani, hogy ő és a tanítványok nem olyanok, mint a gazdag ifjú. Ők nem ragaszkodtak semmihez sem, követték Jézust. S a ki nem mondott kérdés, ami ott feszül a mondat mögött, valami olyasmi, hogy akkor mit kapunk cserébe? Vagy mi is úgy járunk, mint a gazdag ifjú? Bennünket is elküldesz? S kérdően néznek Jézusra. Drámai helyzet. A tanítványi létük forog kockán.
Péternek ebben a mondatában, hogy „mi mindent elhagytunk, s követtünk téged" az súlyos kérdés feszül, hogy miért érdemes Jézus tanítványának lenni? Péter mintha csak azt mondaná, hogy rendben van, Mester, mi követünk téged. de mit tudsz nekünk ígérni?
Mai nyelvre lefordítva: miért legyek keresztyén? Mi az, ami arra venne rá bárkit is, hogy Jézus követője legyen? Van itt valami olyan meggyőző érv, amely egyértelművé teszi, hogy keresztyénnek lenni a legjobb dolog a világon? Feltetted már ezt a kérdést? Te miért vagy keresztyén? Ezt hozta a sors? Véletlen? Így alakult? Ezt dobta ki a gép? Ez lett a kialakult helyzet? Mintha ott sem lettem volna?
Súlyos kérdés ez, ne kerüljük ki. Pláne, most ne kerüljük ki. Itt van például ez a veszélyhelyzet. Ennek tükrében, miért legyek keresztyén, hiszen a keresztyének Istene, aki állítólag a világ ura, még arra sem képes, hogy megállítsa a vírust. Mi több, még a templomait is bezáratja, ahova állítólag azért mennek a keresztyének, mert hisznek egy Istenben, aki megvédi őket. De ha már a templom is veszélyes hely, akkor miről beszélünk? Hova tűnt Jézus Krisztus? Vagy már ő is karanténban van, s épp most tették rá a lélegeztetőgépre?
Kedves Testvéreim, bocsánat a nyers fogalmazásért. Csak érzékeltetni akartam, hogy Péter mondata mögött miféle súlyos kérdés van, s megpróbáltam az akkori beszélgetést áttenni mai konkrét helyzetünkre.
Mert a kérdés bizony, ebben a kritikus helyzetben, ebben a fenyegetettségben, bezárt templomok rémisztő valóságával, itt feszül bennünk. Miért legyek keresztyén? Hol van Isten? Miért legyek Jézus Krisztus követője, miért tegyem őt az első helyre, ha még arra sem képes, hogy ettől a nyavalyás vírustól megmentsen?
De Jézus nem hagyja válasz nélkül Péter mondatát. Azt mondja, hogy aki feltétel nélkül követi őt, az sokszorosát kapja vissza már itt ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet. Utána pedig elkezd beszélni szenvedéseiről, s arról, hogy a harmadik napon feltámad. Vagyis a Péternek mondott örök élet ígéretét összekapcsolja a feltámadásával. Mintha csak azt mondaná a tanítványoknak, hogy amit cserébe kapnak, amiért feltétel nélkül követik őt, az az örök élet, mi több, annak már részesei lehetnek ebben a világban is. Más szóval, amit Jézus a tanítványainak ígér, az üdvösség. Az Istennel való végső és teljes közösség.
No, itt szokott megállni a tudományunk. Örök élet? Üdvösség? Miféle szavak ezek? Mert azt a mai ember még csak valahogy el tudja képzelni, hogy volt egy mester, akit Jézusnak hívtak, voltak neki tanítványai, s vannak ma is követői. Olyan ez, hogy sokféle mester van, akiket tanítványok követnek, s ilyenek a keresztyének is. A keresztyének követik Jézust. Jézust, a jó embert. Szóval ez még belefér a mai gondolkodásba. De az, hogy Jézus követői örök életet nyernek, ez más sok. Miféle örök életet? Miféle üdvösséget? Ezek ma érhetetlen szavak.
Pedig ezt olvassuk itt. S itt találjuk meg a választ arra a kérdésre, hogy miért legyek Jézus Krisztus követője, miért legyek keresztyén? Nem arról van tehát szó, hogy azért legyek Jézus követője, mert akkor bölcsebb leszek, okosabb leszek, lelki vígaszt kapok, de hát aztán meghalok, mint minden ember, s ezzel vége a történetnek. Hanem azért, mert a feltámadott Jézus Krisztussal való közösségben örök életet nyerek. Üdvösségem lesz. Amikor Jézus a tanítványoknak beszél közeli szenvedéséről, haláláról, feltámadásáról, akkor azt jelenti be, hogy benne megnyílt az ember számára az üdvösség útja. Ugye milyen különös, hogy ez a veszélyhelyzet épp húsvétra, Jézus Krisztus feltámadásának az ünnepére készülődve ér bennünket? Talán éppen azért, hogy még ezt a mostani fenyegetett helyzetünket is a feltámadott Úr Jézus Krisztus valósága felől nézzük. Az ígért üdvösségünk felől.
Mit is jelent az, hogy az ember az életét, akármin is kell keresztülmennie, az üdvössége felől nézheti? Mi ebben a többlet? Mi ebben az, amire azt kell mondani, hogy ezért érdemes keresztyénnek lenni? Nos, azt mindnyájan érezzük, hogy az üdvösség a jövőről szól. De milyen jövőről? Hadd fogalmazzak így: az ember végérvényes, végső jövőjéről. Arról, ami túl van a halálon, az itteni életen. Arról, ami az emberi lét beteljesedése. Amikor Jézus azt mondja Péternek válaszolva, hogy aki feltétel nélkül követi őt, a sokszorosát kapja vissza már itt ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet, ezzel felemeli a tanítványait az emberi lét egy magasabb síkjára, túl életen és halálon, a földi esetlegességeken s kinyitja szemüket az örökkévalóságra.
Mi emberek általában a jelenből tekintünk a jövő felé. Mint most is. Reménykedünk, s várjuk, hogy ez a veszélyhelyzet mikor ér véget. Jól tesszük, s imádkozunk is azért, hogy az Úr vegye le rólunk ezt terhet, adjon erőt nekünk ezekben a nehéz napokban. De ha kinyílik a szemünk, s az üdvösségről beszélünk, akkor már nem a jelenből tekintünk az ismeretlen jövő felé, hanem pont fordítva, a Jézus Krisztusban ígért végérvényes jövő, az örök élet, az üdvösségünk felől tekintünk a jelenünkre. Mekkora különbség! Amikor az üdvösségünkről beszélünk, akkor azt mondjuk, hogy van a személyes létemnek egy olyan síkja, ami sérthetetlen, ami megingathatatlan, ami örök, aminek nem árthat sem vírus, sem halál, sem semmiféle fenyegetettség, bármi történjék is velem.
Nos, miért legyek keresztyén? Hát ezért. Mert a létem átkerült egy másik dimenzióba. Mert nem élek a mindenkori jelen kiszolgáltatottságában. Mert biztos lehetek abban, hogy egész életem és a végső jövőm Isten kezében van. Mert már most otthon vagyok az örökkévalóságban. Mert nem vagyok a múló idő rabja. Mert szabad vagyok.
De ez nem azt jelenti, hogy akkor semmit sem kell tennem. Hogy nyugodtan dőljek hátra, ne küzdjek a vírus ellen, ne figyeljek magamra és másokra, hanem bízzam magamat a vak sorsra. Sőt inkább részt kell vennem Isten gondviselésében. Különös módon most úgy, hogy ha lehet, otthon kell maradni, vissza kell vonulni.
De mégis, ami erőt ad, ami megtart, ami vígasztal, hogy a végső jövőm, az üdvösségem felől láthatom már a küzdelmes jelenemet is, s nem vagyok a vak sors, a szerencse kiszolgáltatottja. Miért legyek keresztyén? Hát ezért.
Az Úr Jézus Krisztus feltámadt! Nincs ennél több, nincs ennél vígasztalóbb igazság mai helyzetünkben sem. Ámen.
Köntös László
Az igehirdető református lelkipásztor, dunántúli lelkészi főjegyző. Elhangzott a Pápai Református Egyházközség templomában 2020. március 22-én.