– Mi adta az élménypedagógia bevezetésének ötletét a hitoktatásba?

– A fejlődés tette szükségessé az új módszerek megjelenését ezen a területen is. Úgy éreztem, hogy a régi módszerek ma már nem megfelelőek: a világ átalakult, a hitoktatás célja továbbra is csak a tudás átadása maradt, pedig az ennél sokkal komplexebb folyamat. Isten az egész embert akarja, nemcsak a fejünket, hanem a szívünket, a lelkünket, sőt a kezeinket és a lábainkat is. A hit Isten ajándéka, mégis csupán oktatni próbáljuk, pedig segíthetnénk is vele. Az élménypedagógia csodája, hogy az érzelmeink szintjén mozgatja meg teljes lényünket teremtettségünk és Isten-kapcsolatunk bonyolultságában. Ne féljünk átadni magunkat a játékokban, mert amennyit beleteszünk, annyit kapunk vissza is, ez a lelki fejlődésünk, az ön- és Istenismeretünk titka.

– Miben különbözik ez a pedagógiai módszer a hagyományos oktatási formáktól?

– Az élménypedagógia életszerű környezetet hoz létre, amelyben kimondatja a gyerekekben feszülő frusztrációkat és segít tudatosítani a felszínre hozott érzelmeiket. Nagyon fontos a kulcsok megfogalmazása, vagyis a konfliktusok feloldásában főszerepet játszó mozzanatok pontos megnevezése, mert azokat hasonló helyzetekben újból elő tudják hívni. Gyakran dolgozunk szimbólumokkal, mert sok gyermek nem tudja, vagy nem meri szavakba önteni az érzéseit, a számukra is érthető jelképek azonban megkönnyítik a dolgukat. A lényeg, hogy mindenki elmondhassa, hogyan látta és élte meg a történteket. A cél itt nem az oktatás, hanem a nevelés és a fejlesztés, a gyerekek tanulási folyamatának segítése. Ehhez azonban nem elég csak az élményt megteremteni, azt végig is kell vinni a feldolgozás és a tudatosítás fázisain, hogy a tapasztalataikat egy magasabb szintű tanulási helyzetben is hasznosíthassák. Egy teljes foglalkozás legalább másfél óra, ezért általában szabad gyülekezeti alkalmakra javasoljuk, egy szombat délelőtt vagy egy gyereknap tökéletes alkalom erre.

– Mi a szerepe ebben a folyamatban a tanárnak?

– Ő teremti meg a helyzetet, vagyis a szituációs játékot, ő választ témát és pontosan ismerteti a feladatot. Nagy hiba, ha nem egyértelmű, mit vár el a vezető, a csoport, a közös tevékenység a résztvevőktől. Az is fontos feladata a tanárnak, hogy bízzon a gyerekekben és hagyja őket dolgozni, még akkor is, ha látja, hogy kudarc lesz a vége. A megvalósítás fázisában figyelemmel kíséri az eseményeket és csupán akkor avatkozhat be, ha a gyerekek testi vagy lelki épsége veszélybe kerül. Az igazi munkája a feldolgozás vezetése: iránymutatást ad a csoporttagoknak, hogyan mondják el az érzéseiket és hallgassák meg türelmesen minden társukat. 

– Van-e különbség egy keresztyén és nem keresztyén foglalkozás között?

– A módszerében nem igazán, de a tartalmában valószínűleg igen. Az igazi különbség, hogy míg a hagyományos oktatás hosszútávú célja a jó szakemberek képzése, a keresztyén élménypedagógia ezen túlmutatva azt szeretné, hogy a gyerekekből egész életüket Istennek odaszánó, felelősségteljes, embertársaikért és közösségeikért tenni akaró felnőttek váljanak. Ez a magasabb cél lebeg a szemünk előtt, ezért is fontos, hogy olyan impulzusokat kapjanak, amik az aktív keresztyén élet útján indítják el őket. Istenhitünk és keresztyén életszemléletünk nyitja meg előttünk a horizontot: nemcsak azt tudjuk, hogy felettünk a szoba plafonja van, hanem azt is, hogy ez a szoba benne van a mennyországban, így azt is be tudjuk hozni a foglalkozásokba. 

– Tíz éve kezdte el a fazekasságot, ami erős élményeket ad. Hogyan kapcsolható össze a hittel?

– A Szentírás számos helyen utal erre az ősi mesterségre. Az agyag tapasztalatával jutunk vissza a teremtő Atyához, mert másként kapcsolódunk hozzá, miután meggyúrtuk az agyagot, ahogyan Isten is meggyúrt minket. A fazekasság felveti a teremtés és az alkotás közti különbség kérdését is: nekünk szükségünk van vízre, korongra, agyagra, hogy elkészíthessünk valamit, de képtelenek vagyunk a semmiből teremtésre, az Isten kiváltsága. Felhozza a nevelés felelősségét is: ahogy gyúrom az agyagot, úgy formálom a gyermekeket is. Egy cserépedény tízezer évig is megmarad, de vajon mi marad meg belőlem, a tanításomból a gyerekekben?  Nagyon jó, ha az agyagozással fejlődik a személyiségem, az is jó, ha előre viszi a kapcsolataimat az emberekkel és Istennel, de az a legjobb, ha tovább tudom őket lendíteni Isten felé.

A huszonötéves Vakációs Bibliaheteken évente több mint harmincezer gyermek ismeri meg élményt adó módszerekkel az Igét szerte a Kárpát-medencében. A 2018-as táborok anyagát a Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány (KOEN) kárpát-medencei munkacsoportjai közül idén először a dunántúli csapat készítette el, címe: „Állati küldetés”. Öt állatos bibliai történettel szeretnék erősíteni és elmélyíteni a gyermekek hitét és bibliaismeretét. A KOEN évente szervez képzést a hitoktatóknak, a lelkészeknek, az ifjúsági munkásoknak is. Demeter Irén szerint – aki 2016-ig vezette a szervezetet – ez azért fontos, mert elsősorban a tanítókban kell változásnak történni ahhoz, hogy azt hitelesen adhassák tovább a gyerekeknek. További információk az alapítvány honlapján érhetők el. 

Szoták Orsolya, Fotó: Vargosz