Mi az oka annak, hogy nem az egyházügyeket viszi tovább?

Államtitkári kinevezésemig tíz éven át Brüsszelben dolgoztam. Amikor Balog Zoltán miniszter úr felkérésére két évvel ezelőtt kormányzati szerepet vállaltam, jeleztem: alkalomadtán szívesen folytatnám az ott megkezdett munkát. Most lehetőség adódott arra, hogy európai parlamenti képviselőként európai szinten foglalkozzam az állam és az egyház viszonyával, illetve az egyház és a kereszténység társadalomban betöltött szerepével. Ez égető kérdés most Európában, ezért a lehetőséggel élni kell.

Milyen szerepe lehet Európában az egyházaknak, a keresztyénségnek?

Meggyőződésem, hogy nélkülük elképzelhetetlen a válságban vergődő Európa társadalmi újjászületése. Bár jelentős politikai erők próbálják több-kevesebb sikerrel visszaszorítani az egyházakat, szolgálatuk valójában nélkülözhetetlen. Persze érthető az egyházakkal szemben kialakult érzékenység is, de az olykor jogos kritika nem fedheti el pótolhatatlanságukat. Megérteni és megértetni – ez a két cél vezet ebben a diskurzusban. Nagy útkeresés zajlik: egyrészt rá kell jönniük az egyházaknak, miként tudnak megújulni a szekularizált 21. századi környezetben, másrészt Európának is választ kell adnia arra, hogy mit jelent számára vallási-kulturális öröksége és az ahhoz kapcsolódó értékek.

Hogy látja, az egyházak hol tartanak ebben az útkeresésben?

Az egyházak komoly defenzívában vannak Európában. Ahhoz, hogy ebből kitörhessenek, hogy a tendencia megfordulhasson, elsőként arra van szükség, hogy maguk is elhiggyék: megkerülhetetlenek. A sikerhez e felismerés és a már említett megújulás mellett a felekezetek közötti együttműködésre is szükség van. A vallástalan tömegek számára csak ez teheti hitelessé a kereszténységet.

Ön szerint melyek voltak az elmúlt négy év legfontosabb kormányzati eredményei az egyházügyekben?

Bár csak félidőben vettem át az egyházi ügyeket, de a kormány mögött különösen intenzív négy év áll, hiszen olykor negyedszázados mulasztásokat kellett jóvátennie. Ezek közé tartozik a hit- és erkölcstanoktatás bevezetése is. Bár nem volt zökkenőmentes, mégiscsak önmagáért beszél, az egyházak iránti társadalmi bizalmat jelzi, hogy tavaly az első osztályosok több mint fele választotta valamelyik egyház hit- és erkölcstanóráját. Óriási lehetőség ez számukra, hisz olyan gyerekekhez szólhatnak így, akik egyébként aligha jutottak volna el a gyülekezetekbe. De számos más eredményt is említhetünk: az egyházi ingatlanrendezés két évtizedes folyamatának lezárását, az egyházak EU-s forrásokhoz való hozzáférésének kiszélesítését, vagy éppen az egyházak számára folyósított állami támogatások jelentős növekedését. Jelentősen nőtt az egyházak társadalmi szerepvállalása is.

Nyilván nincs munka mulasztás, hiba vagy akár kudarc nélkül...

Nehézség természetesen bőven akad. Ezek megoldását segíti viszont az állam és az egyházak közötti bizalmon alapuló, folyamatos párbeszéd. A felek kölcsönösen tiszteletben tartják egymás autonómiáját, és az állam elismeri és értékeli az egyházak társadalmi szerepét. Ez sok közös feladatot ad. De hogy konkrétumot is említsek: Bölcskei Gusztáv püspök úr nyilatkozataiban rendszeresen emlékeztet a hosszú távon is kiszámítható egyházfinanszírozás meg­oldatlanságára, és a tárgyalóasztalnál is többször beszélgettünk már erről a cseppet sem könnyű kérdésről vele. Kétségkívül a következő évek egyik legnagyobb feladata lesz ennek a megoldása. Komoly elvárás ez az egyházak részéről, ugyanakkor azt is meg kell jegyeznem: az egyházak önálló, belső stratégiájának, jövőképének a megalkotása nélkül nehezen képzelhető el a megoldás.

Az elmúlt évekre az új egyházi törvény körüli huzavona is rányomta a bélyegét.

Valóban komoly kihívást jelent az egyházakról szóló törvény is. De látni kell: az elmúlt negyedszázadban már-már a kriminalisztika határát súroló szervezetek működtek egyházként Magyarországon. A kormány ezt az érzékeny, gyulladt sebet most kezelni kezdte, és ez konfliktusokat szült. Azonban ma hazánkban – Európában szinte egyedülálló módon – harminckét bevett egyház van, ez önmagáért beszél. Egyúttal világossá kell tenni: mind az egyházi, mind a vallási tevékenységet végző szervezeti forma biztosítja a vallás szabad gyakorlását. Hangsúlyozom azt is, hogy a vallási szervezetek túlnyomó részének semmi problémát nem jelent a jogszabályi változás, ezért a maradék néhány szervezetnek is meg kell találnia a módját az integrálódásra.

Hölvényi György 1962-ben született, nős, három gyermek édesapja. Tanári végzettsége van és szakközgazdász tanulmányokat foly­tatott, 2000 és 2004 között a Barankovics Akadémia Alapítvány elnöke volt, a KDNP és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Unió alapító tagja. Dolgozott a Schuman Alapítvány főtitkárhelyetteseként, illetve 2012-es államtitkári kinevezése előtt az Európai Parlament néppárti frakciójának a vallások közötti párbeszédet ösztönző programját vezette.

Kiss Sándor, kép: Kalocsai Richárd

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja 2014. június 15-i számában