Elnéptelenedő templomok, széthúzó és egymással párbeszédet folytatni, közösséget vállalni nem tudó, az ellenségeskedés sötét völgyeibe süppedő csoportok és szekértáborok helyett élő hitű, gyarapodó gyülekezeteket, Krisztusra mutató, mindenki által felismerhető (Jn 13,35), Isten szavára figyelő, egymással is szót érteni igyekvő tanítványokat vágyunk látni egyházunkban. Ilyen Jézus-követőkké kívánunk mi is formálódni, mert tudjuk, hogy „nem rejthető el a hegyen épült város" (Mt 5,14b).

A Szentlélek jelenléte nélküli emberi igyekvés – még a legjobb szándék mellett is – lelketlenséggé silányulva rommá zülleszti mindazt, aminek élőnek kell lennie. Pünkösd, Lélekvétel nélkül nincs élő gyülekezet, jó gyümölcsöket termő, növekvő egyház, hiszen a Szentlélek kitöltése után „az Úr pedig napról napra növelte a gyülekezetet az üdvözülőkkel" (ApCsel 2,47b). Nem elég a kegyesség látszatát, a hagyományt megőrizni (2Tim 3,5), nem elég csupán kövekből építkezni: élő kövekké kell válni, és akkor üresedő templomok helyett gyarapodó gyülekezeteket lát a világ. A Szentlélek erőterében növekszik az egyház, ha a keresztyén ember „levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást" (1Pt 2,1) megváltó Urához, Jézushoz, az egyetlen alaphoz ragaszkodva az egyháznak élő tagjává válik, és engedelmeskedik a felszólításnak: „ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá..." (1Pt 2,5a)

Kőből épített templomainkat ma is élő, lélegző gyülekezetekkel akarja az Úr megtölteni, Krisztus pedig az ő Igéje és Szentlelke által hozza létre és őrzi egyházát (Heidelbergi Káté 54. kérdés-felelet). Mindnyájan kérhetjük a Szentlelket Istentől, aki mindazoknak ad, akik tőle kérik (Lk 11,13b). Engedelmeskednünk kell az apostol tanácsának: „...teljetek meg Lélekkel..." (Ef 5,18b) A Szentlélek olyan pártfogó, védelmező, közbenjáró és vigasztaló, aki emlékeztet minket arra, amit Jézustól tanultunk. Az evangélium tiszta tanítására napjainkban égető szükség van! A lelkünket megelevenítő Lélek ma is árad, Krisztushoz fordít, eszünkbe juttat mindent, amit ő tanított (Jn 14,26). Összekapcsol bennünket életünk forrásával, Istennel, hogy ne csak egymást, hanem Isten akaratát is értsük, örömmel teljesítve azt! A Szentlélekkel töltekezés, az Atyával és a Fiúval élt személyes kapcsolat nem szűnhet meg, nem lehet esetleges vagy időszakos! Bárcsak minél többen mondhatnánk Istennek hálát adó szívvel, hogy „ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, akit kitöltött ránk gazdagon Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek" (Tit 3,5b–7).

Kun András Nándor

Az írás megjelent a Reformátusok Lapja pünkösdi számában