1. rész: Boldogok a szelídek • 2. rész: Szelídek vagyunk?

Nehéz ponthoz érkeztünk el, mert erősen lehangoló, hogy minden kérdésre az a válaszunk, hogy „nem vagyunk szelídek", nem követjük a hegyi beszéd tanítását. De ne legyünk igazságtalanok! Mert egyrészt vannak szép példák is. Nem mondhatjuk, hogy a fenti hét pontban az egész emberiség elmarasztalható. Legalábbis vannak törekvések. Ilyen pl. már önmagában az is, hogy egyáltalán megünnepeljük a Teremtés Hetét, s legalább törekszünk a jóra. Ki sikeresebben, ki kevésbé, de már a törekvés is pozitívum.

Másrészt föltehető a kérdés, hogy megvalósítható-e egyáltalán maradéktalanul a „nem bántás" törvénye. Vagy nem lehetséges-e, hogy időnként és helyenként – és persze mértékkel! – kikerülhetetlen (vagy akár még hasznos és ésszerű is) lehet valamiféle „nem-szelídség"?

1) Ha nem bányásznánk ki a hegyekből a köveket, akkor nemcsak autópályák nem épülhetnének, hanem kórházak vagy templomok sem.

2) Ha nem építenénk duzzasztóműveket, s csak töredékesen használnánk ki a folyók energiáját, akkor egyrészt bajban lennénk az öntözéssel, másrészt lemondanánk egy (végül is!) megújuló energiaforrás nagy részéről.

3) Ha egyáltalán nem használnánk kemikáliákat a szántóföldeken és a gyümölcsösökben, akkor könnyen bekövetkezhetne, hogy egy „kártevő" rovar befészkeli magát és egyetlen éjszaka tarra rágja az egészet.

4) Az élővilág természetes része, hogy az egyik élőlény megeszi a másikat. A juh a füvet, az ember pedig a juhot. Lehetünk ugyan teljes mértékben vegetáriusok, de hiszen a sárgarépát is „megöljük", ha kihúzzuk a földből és megesszük. Ha soha nem használtunk volna állatokat kísérleti célra, akkor a biológia és az orvostudomány még talán csak a középkori szinten állna.

5) Gyermekek és nők bántalmazására csak nagyon-nagyon vékony és bizonytalan igazságú érveket lehet találni – ha egyáltalán! Szertartásos körülmetélésük továbbélése is vitatható.

6) A háború és az ellenfél megölése rossz dolog; ugyanakkor gondolkodnunk kell azon, hogy vajon a háborúskodás teljesen kihagyható-e az emberiség jövőbeli történelméből. Erre egyelőre nem tudunk választ adni.

7) A humán etológusok már sok kiadványban elmagyarázták, hogy a hajdani törzsi társadalmak korában a törzs saját kultúrájának, saját szokásainak minden áron való védelme – s ezzel együtt a más törzsbeliekkel, s azok kultúrájával, nyelvével, szokásaival, hiedelemvilágával való ellenséges, elutasító alapállás – nagyon fontos része volt a törzsek sikerességének és megmaradásának. Vagyis a „másmilyenekkel" szembeni idegenkedés, ellenérzés biológiailag belénk rögzült viselkedésforma.

Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ez meghaladható, felülírható. S a bolygóméretű társadalom sikeressége érdekében – magasabb szempontok alapján, ha úgy tetszik: a krisztusi tanítás jegyében – erre képesek is vagyunk, s erre törekednünk kell.

Összefoglalva: Amiként a szeretet krisztusi „parancsa" (inkább adománya) is olyan maxima, amely megvalósíthatatlan, ugyanakkor állandó erkölcsi kötelességünk a közelítés, a mégis minél teljesebb mértékű megvalósítás, akként a szelídség is ilyen. Nem az a baj, hogy a maga teljességében úgysem érhető el (miként a végtelen sem), hanem az, ha nem is törekszünk – vagy nem törekszünk eléggé – a közelítésére.

Kik öröklik tehát a földet? Akik a hegyi beszéd tanítása – vagy ha valakinek úgy jobban tetszik: az ahimsza – értelmében teljes szívükkel, agyukkal, lelkükkel törekszenek a „szelíd" lét minél teljesebb megközelítésére.

Victor András

Az írás az Ökumenikus Teremtésvédelmi Munkacsoport idei Teremtés heti segédanyagának bevezetője.