Közösen kell szembenéznünk a kor kihívásaival

2013. január 29., kedd

Ezzel a címmel jelent meg interjú Bölcskei Gusztáv református püspökkel, a zsinat lelkészi elnökével az Új Ember katolikus hetilap 2013. január 27-i számában.  A püspök beszélt az ökumenéről, és őszintén válaszolt a kárhozatos bálványimádással kapcsolatos kérdésekre.

A tiszántúli püspök a katolikus-református–párbeszéddel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az őszi református zsinaton megemlékezett egyházunk a II. vatikáni zsinat 50. évfordulójáról is, mivel az nem csak a katolikus egyház belügye volt. Kiemelte, a II. vatikánum egy olyan mérföldkő volt az ökumenikus mozgalom melletti elkötelezettségben, amely után már nem lehet úgy tenni, mintha nem történt volna meg.

A lelkész rámutatott arra is, hogy bár sok kérdésben sikerült meghaladni a régi ellentéteket, mégis vannak bizonyos határpontok, amikor azt mondják a felek, hogy ezen az úton most nem tudunk közösen továbbmenni. „Vannak, akik sürgetnék a felekezeti közeledést, mások a kibékíthetetlen ellentmondásokat hangsúlyozzák. Én valahol a kettő között látom az igazságot" – nyilatkozta a püspök.

Arra kérdésre válaszolva, vajon az egyházak közti konfliktusok abból erednek-e, hogy nem ismerjük igazán egymás hitét, Bölcskei Gusztáv rávilágított arra a problémára, hogy vannak, akik azt gondolják, attól lesznek jobbak, ha a másikat ócsárolják. Hangsúlyozta azt is, hogy fontos az egymás iránti nyitottság. „Azt vallom, csak akkor lesz valaki jobb keresztény, ha saját meggyőződését bátran és nyugodt lelkiismerettel tudja képviselni, ugyanakkor tiszteletben tartja, ha valaki nem pontosan úgy hisz és úgy imádkozik, mint ő" – mondta a püspök, majd az ökumenikus imahetet a falusi szomszédoláshoz hasonlította. Az ember felfedezheti a szomszédjánál a hasonlóságot és a különbözőséget is, olvasható az Új ember hasábjain.

„Ebben az együttlétben, ismerkedésben nagyon fontos elem a közös imádkozás, éneklés és jó cselekedet. Én nem szeretem, ha ki akarják játszani egymással szemben a teológiai igazságokkal foglalkozó ökumenikus törekvést, illetve a megélt hit és spiritualitás ökumenikus szándékát. Mind a kettőt a maga helyén kell látni és kezelni."

A beszélgetés következő részében a Heidelbergi káté 80. pontjáról volt szó. Arról, hogy az új szövegezés kapcsán a református zsinat májusi határozata elutasította a hitvallás szövegének a megváltoztatását, és a katolikus szentmisét „kárhozatos bálványimádásnak" tituláló régi megfogalmazást változatlanul hagyta.

„Azt a kifejezést, amely négyszázötven évvel ezelőtt bevett volt, nyilvánvalóan soha nem használtam, és nem is használnám. Azt hiszem, sem egy református egyházi közösség vagy testület, sem pedig egy magát valóban Krisztus követőjének, szolgálójának tartó lelkipásztor vagy hittanár nem abból akar magának népszerűséget kovácsolni, hogy ilyen kifejezést a szájára venne."

A témáról szólva a Zsinat lelkészi elnöke azt is ismertette, hogyan is került bele ez az ominózus 80. pont a kátéba, miért is nem maradt ki belőle az új fordításnál, miért nem lehetett lábjegyeztes megjegyzéssel ellátni, ami megoldást egyébként ő maga is szorgalmazott.

„Valamennyien érezzük és tudjuk, hogy ma a református hittanban nincs helye ezeknek a kifejezéseknek – nyomatékosította. – Ezért a Kárpát-medencei magyar református közösségek vezető testülete, a Generális Konvent úgy döntött, hogy bár ezt a szöveget a régi betoldással fogja kiadni magyar, szlovák, román és horvát nyelven, ugyanakkor készül egy tanulmánykötet is, amelyben a Heidelbergi Káté értelmezésének kérdése is felvetődik. Nagyon fontosnak tartom, hogy létrehívtunk egy új bizottságot is, amelynek az a feladata, hogy írja meg a XXI. században használható és használatos új magyar református katekizmust. Ebben az említett vagy ehhez hasonlóan sértő kifejezés nem fog szerepelni."

Az interjú utolsó témája arról szólt, hogy a kereszténységet érő támadok közepette, most igazán szükség volna az összefogásra. A püspök csak helyeselni tudta az újságíró, Rátkai Balázs (az Új Ember főszerkesztője) kijelentését, és feleletében felevenítette Erdő Péter bíboros beiktatását, ahol a protestánsok nevében mondhatott rövid köszöntőt.

„Amikor lövészárkok vannak, ritkák a hitviták – idézte Ravasz László mondatát. – Bizony, ma a kereszténység ki van téve olyan kihívásoknak, támadásoknak, amelyekre csak közösen tudunk választ adni. Nekem mindig az volt a meggyőződésem, hogy a mai világban az ökumenizmus hozzátartozik a keresztény bizonyságtétel hitelességéhez. Aki ezt nem látja vagy nem akarja tudomásul venni, az valóban nagyon elvakult."

reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.