Mi a célja az imaórának?

Az ökumenikus imahét utolsó napján megtartott keresztyén–zsidó imaórát 2012 óta minden esztendőben megtartjuk. A kezdeményezés XVI. Benedek pápától indult, Magyarországon Erdő Péter bíboros úr e pápai kérésnek eleget téve indította el a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz templomban. Az a célja, hogy az Ó- és az Újszövetség népe együtt imádkozva kifejezze, hogy „bennünket, zsidókat és keresztyéneket sokkal több minden köt össze, mint ami elválaszt".

Miért imádkozhatunk együtt zsidó testvéreinkkel?

Fontos lépések történtek e területen 2015-ben is. Az egyik az ortodox rabbinikus nyilatkozat, ebből idéztem az imént is. A dokumentumra idehaza még kevesen reagáltak hivatalosan. A nyilatkozat hét pontban hangsúlyozza, hogy zsidóknak és keresztyéneknek közösen kell korunk erkölcsi kihívásira választ adni. Az irat utal a „Nostra Aetate" kezdetű vatikáni nyilatkozat ötven évvel ezelőtti kihirdetésére, amely elindította a kiengesztelés folyamatát. Ferenc pápa tavaly év végén ismét hangsúlyozta a keresztyénség zsidó gyökereit. Protestáns részről számos bibliai, teológiai érv segítheti a közeledést, közös gyökereink megerősödését, így a közös imádságot. Izráel egyedülálló helyet foglal el az üdvtörténetben, az Ószövetség és az Újszövetség Istene ugyanaz az Isten, szent irataink egyik nagy egysége közös, mi is valljuk a menny és a föld Istenének egyetlenségét, az isteni gondviselés hatalmát, Isten és Izráel örök szövetségét, éppen ezért közös küldetésünket a világban, egy ebből következő közös értékrendszer mentén. E közös imádság persze nem minimalizálja a két vallás különbözőségeit

Hol tart ma a keresztyén–zsidó párbeszéd? Feladatunk-e még a zsidóság megtérítése? Tavaly decemberben a Vatikán úgy nyilatkozott: Isten nem bontotta föl a zsidókkal a szövetséget, illetve ők is Isten Igéjének a hirdetői.

E kérdésre hívő keresztyénként a témától függetlenül is csak az alábbiakat felelhetem. Előttem van a rómaiakoz írt páli levél ígérete Isten népéről (Róm 11). A missziói parancs kapcsán (Mt 28,18–20) pedig hangsúlyozni kell, hogy senkit nem akarunk megtéríteni, hiszen Isten az, aki megtérít. A hívő keresztyén ember azonban nem teheti, hogy ne mondja el azt, amit látott és hallott (ApCsel 4,20), nem teheti, hogy ne tegyen bizonyságot a benne lévő reménységről (1Pét 3,15), nem teheti, hogy ne szólja és élje az evangéliumot. Ha ugyanis tétlen, akkor hűtlen a saját hitéhez. A többit pedig Isten cselekszi mindenkivel. Ezt egyébként lényegében a Ferenc pápa által kiadott, 2015. december 10-én nyilvánosságra hozott dokumentum is vallja, miszerint „Jézus Krisztusba vetett hitünkről a zsidók előtt is tanúskodnunk kell, viszont szerény és tapintatos módon tehetjük ezt, elismerve, hogy a zsidók Isten Igéjének hirdetői". A fenti teológiai, hitből és jó lelkiismeretből mondott érveimet ugyancsak alátámasztja az imént említett dokumentum, hiszen „az intézményes hittérítés elvi, teológiai alapon is elutasítandó". A hívő keresztyén ember és gyülekezet a Jézus Krisztus követésében csakis engedelmes eszköz lehet, de mindig Isten az, aki cselekszik.

Ötödször tartanak keresztyén–zsi­dó imaórát az ökumenikus imahét utolsó napján, január 24-én 17 órától a budapest-terézvárosi Nagymező utca és Király utca sarkán álló, Avilai Nagy Szent Terézről elnevezett katolikus templomban. Az eseményen a protestáns egyházak, illetve a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is képviselteti magát.

Kiss Sándor

Az interjú megjelent a Reformátusok Lapja 2016. január 24-i számában.