Aktuális kérdések

Friedrich Schweitzer, a tübingeni egyetem vallásoktatás és gyakorlati teológiaprofesszora főelőadásai által a résztvevők közelebbről is megismerkedhettek egy három éve készült kutatás eredményeivel, amely nyolc ország kétezer fiataljának bevonásával többek között aktuális kérdésekre is kereste a választ. Mi következik a konfirmáció után? Hogyan viszonyulnak a fiatalok a konfirmációhoz? Mik az újmegszólítási lehetőségek, hogyan éljünk velük? A professzor segítségével a konferenciázók szembesülhettek erősségeikkel és hibáikkal. Lehetőséget kaptak arra, hogy kitekintsenek saját határaik mögül, és tágabb képet kapjanak a konfirmációs oktatás nemzetközi helyzetéről.

Oktatni – másképp

Az idén felajánlott műhelyek is e köré a téma köré épültek, esélyt adva arra, hogy a résztvevők néhány új, kreatív oktatási módszert lessenek el, betekintést nyerhessenek a kulisszatitkokba, és szembesüljenek a fiataljaik aktuális igényeivel. Bányai Sándor élménypedagógus vezetésével a Konfi+-on megjelentek előhívhatták gyermeki énjüket, és megtapasztalhatták a játékos tanulás előnyeit. Láthatták, hogy a pedagógia nemcsak tudomány, hanem élmény is, nemcsak vezetés, hanem kíséret is. Láthatták, hogy a tanulás útja lehet mókás, mindemellett meghagyva az üzenetet és annak jelentőségét is. A résztvevők csoporttá alakulva olyan kihívásokkal néztek szembe, mint a bizalomépítés, szavak nélküli kommunikáció, együttműködés.

Pécsi Rita neveléskutató a konfirmanduskor lélektani sajátosságaiban segített elmerülni, eszményeket és identitásokat keresve, hangsúlyozva a szövetség és a hovatartozás fontosságát. Fiataljaink tömegtársadalomban nőnek fel, és nap mint nap szembenéznek azzal a kihívással, hogy egyedien maradjanak egyének és egyedek, anélkül, hogy beadnák derekukat a tömegízlés sodrásának. A konfirmáció ideje pont egybeesik a személyiség formálódásának képlékeny időszakával. Egymás után jönnek az ideálok, a példák, a motivációk. Az eszmény ötlete törékeny és ugyanannyira képlékeny, mint konfirmandusaink személyisége.

Szavaink hitelessége

Mi a konfirmáció célja? Mire irányul az oktatásunk, az értelmi vagy az érzelmi intelligenciára? Mindezek mellett mik azok a módszerek, amelyek segítségével a fiatalok felé fordulhatunk? Generációs szakadék tátong a lelkészek, hitoktatók és konfirmandusaik, vagy éppen az ifjúsági csoport tagjai között. Hogyan szólítsuk meg a digitális nemzedéket? Ezekre a kérdésekre kereste a választ hallgatóival Miklya-Luzsányi Mónika író, pedagógus. Korunkban megkérdőjeleződik Isten létezése, szükségessége. A tudományos előrehaladás elmossa a határokat a lehetséges és a lehetetlen között, identitásában megzavart társadalmunkban mindenki magára próbálhatja a transzcendens szerepét. Gyermekeink információs törvények között nevelkednek, minden információ kattintásnyira van tőlük és tőlünk, nincs többé hitelessége szavainknak, hacsak ezeket nem támasztja alá az internet. A digitális világ sokmás kihívás elé is állítja a fiatalokkal foglalkozókat. Változik a gyermekek figyelőképessége, olvasási mintája. Ez azt mutatja, hogy új és kreatív módszerekre van szükség. Ebben a műhelyben is előkerült az identitás és az énkép témája. Az online világ lehetővé teszi a teljes anonimitást, a szerepválogatást és -változtatást, az azonosulást a tömeggel és sajnos a közösségi magányt is.

Áthidalni a szakadékot

Hogyan segíthetnek a hitoktatók, lelkészek a fiataloknak egészséges énképet kialakítani anélkül, hogy rájuk erőltetnék az akaratukat? A Biblia világa távolinak tűnik a digitális függöny mögül szemlélve. A hagyomány szép és jó, de nem aktuális. Hogyan bizonyíthatjuk be ezen állítás ellentétét? Miklya-Luzsányi Mónika kiemelte, mennyire része a modern médiának, popkultúrának a Biblia üzenete, a bibliai minták. Sokan tartózkodnak a Harry Potter vagy a Csillagok háborúja világától, mégis –mint ahogyan arra az előadó felhívta a figyelmet – ezek segítségével építhető híd a generációs szakadék fölé. A transzcendensre való igény nem tűnt el az emberekből, sokkal inkább beépült az irodalomba és a filmkultúrába. Az embereknek, a fiataloknak ma is szükségük van a csodákra és a varázslatra. A keresztyének feladata megmutatni nekik az Istenben megtalálható igazi csodát, a Krisztusban rejtőzködő lehetségessé vált lehetetlenek tárházát. Ehhez viszont meg kell tanulnunk az ő nyelvükön, az ő eszközeik által kommunikálni.

Közösséget kínálni

A szavak nélküli kommunikáció lehetséges, és rövid távon ugyan szórakoztató, hosszú távon viszont eredménytelen. A kommunikáció része a másik számon tartása, a személyes kapcsolat. A cybermagány és a valóságos magány egyik legnagyobb góliátunk. Szembeszállunk-e vele, mint egykor Dávid? Arany Barbara, a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet lelkipásztora műhelyében ezekkel a kérdésekkel birkóztak meg a résztvevők. Ugyanis lehetőség van a gyülekezetekben az őszinte beszélgetésre, alkalomadtán elhangozhat egy „Mi újság?”, esetleg elég csak egy mosoly. Ezek látszólag apró dolgok, mégis óriási hiánycikkeknek bizonyulnak siker után kapkodó, hajszolt mindennapjainkban. A valakihez tartozás igénye talán az egyetlen, ami kortól függetlenül velünk maradt. Nap mint nap emberek ezrei mellett haladunk el, és képesek vagyunk ebben a tömegben egyedül lenni gyerekként, tiniként vagy felnőttként. Lelkészként, hitoktatóként, pedagógusként viszont vezethetünk, kezet és közösséget nyújthatunk, legyen szó akár egy délutáni beszélgetésről, akár egy Facebook-üzenetről. Mert a gyülekezeti munka és a konfirmációs oktatás része a közösségre nevelés. Friedrich Schweitzer többször is kiemelte, mennyire fontos a konfirmandusok számára a közösségérzet, annak a tudata, hogy egy csoport tagjai. Vajon biztosítjuk-e ezt a közösségérzetet?

Konfirmációra készülni hittanórán

Jakab-SzásziAndrea, a Református Pedagógiai Intézet katechetikai szakértője a Konfirmáció és hittanoktatás közös pontjai és lehetőségei című műhelyén elsősorban azokat a lelkipásztorokat/hittanoktatókat szerette volna megszólítani, akik konfirmációs felkészítést végeznek. Cél volt a jelenlegi helyzet feltérképezése és alternatívák felmutatása arra, hogyan lehet megoldást találni akkor, ha a felkészítésnek nincs önálló alkalma – azaz csak a hittanórához kapcsolódva oldható meg. Ehhez az új hit- és erkölcstan taneszközök és a konfirmációs olvasókönyv kapcsolópontjait térképezték fel a beszélgetésekben, valamint olyan módszertani lehetőségeket vettek szemügyre, amelyeket a konfirmációs alkalmakon jól lehet a korosztály és a témák függvényében használni. A három nap során kiderült, hogy a résztvevők egy része nem vesz részt konfirmációs felkészítésben, de foglalkozik hittanórán vagy ifjúsági alkalmakon ezzel a korosztállyal. Így a korábban megfogalmazott témához képest arra is lehetőség adódott a résztvevőknek, hogy az adott napon elhangzott előadásokhoz kapcsolódjanak, a hallottakat átbeszéljék és közösen átgondolják, keresve a mindennapokban való alkalmazás lehetőségeit is.

Gyakorlatközpontú konferencia

A Konfi+ műhelyeinek célját leginkább így, a konfirmációs kutatás gyakorlati felhasználása lehetőségeinek keresésével lehet összefoglalni. Több műhely központi témája gyakorlati aspektusokra fókuszált és jó példákat mutatott be: hogyan, mit és mikor alkalmazzunk. Miért fontos, amit tanítunk? Miért fontos, ahogyan tanítunk? Mi a konfirmáció kihagyhatatlan lehetősége? Ezeket a kérdéseket tárgyalta Thoma László gazdagréti lelkipásztor a gyülekezeti munka tágabb és általánosabb értelmében is, alátámasztva mondandóját a saját gyülekezetéből hozott példákkal. Thoma László előadásmódjával is példázta a 21. századi rugalmas lelkész képét, aki nemcsak a konfirmandus korosztály kérdéseire próbál választ találni, hanem az olykor ugyanolyan tanácstalan felnőttekére is. Ugyancsak gyakorlati példákkal szolgált a Püski Eszter és Molnár Szabolcs által tartott Konfirmáció reloaded nevű műhely.

Miért tesszük mindezt?

Az utolsó napi főelőadás a missziói küldetésről szólt, amelyről Dani Eszter, a zsinati missziói iroda vezetője beszélt. Az előadás során a hallgatóság többször megkérdőjelezhette motivációit, a misszió fő hajtóerejét, önmaguk látását. Milyen céllal végezzük szolgálatunkat a fiatalok között? Mi hajtja a missziónkat? Hogyan látjuk a fiatalokat? A konferencián gyakorlatok tömkelegét sajátíthatták el a résztvevők. Hogyan legyünk kreatívak, hogyan legyünk modernek és mégis hagyományainkhoz hűek, hogyan legyünk személyes, közösségbe befogadó vezetők? Dani Eszter rákérdezett: miért tesszük mindezt? Ha a misszióról, a konfirmációs oktatásról úgy beszélünk, mint egy futamversenyről, minek a reménye motivál arra, hogy erőnk felett fussuk le az utolsó pár métert?

Egymás terhét hordozzuk

Nem vákuumban élünk: részesei vagyunk a világ realitásának, annak minden örömével és ürömével együtt. Konfirmandusaink számára – talán a lélektani sajátosságaik és a perspektívaváltás miatt – úgy tűnhet, a világ szürke és reménytelen. Csúf az ő realitásuk, és az a miénk is. Az ő bánatuk a miénk, hisz egymás terhét hordozzuk. A tanúságtételnek, a tanítványságnak, a közösségnek a szépsége viszont az, hogy sokan vagyunk különbözőek, mégis egy valóság részei. A mi valóságunk már egyszer átszíneződött Krisztus mesteri ecsetvonása által gyönyörű színek kavalkádjává. Most a mi kezünkben van az ecset, Isten kezében az irányítás, és bízhatunk abban, hogy gyönyörű lesz a végeredmény. Részei vagyunk Isten szövetségének: ezt élhették át a záró úrvacsorás istentisztelet résztvevői. Az úrvacsora az a közösség, amelybe meghívhatjuk a fiatalokat. A konferencia ehhez a meghíváshoz kínált eszközöket, hogy az ifjakat kézen fogva, játszva, digitálisan és oly sok más módon ismertessük meg velük Istenünknek csodálatos országát. Ahogy az egyik résztvevő mondta: „Már ismerjük a módszert, most már csak cselekedni kell.”

Erbach Viola, fotó: Vargosz

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja augusztus 28-i számában.