Kihívások előtt a református világközösség

2012. május 18., péntek

Május 17-én zárult le a Református Egyházak Világközösségének (REV) vezetőségi ülése. A Végrehajtóbizottság az elkövetkező két év kiemelt céljait határozta meg, különös hangsúlyt fektetve a szervezet szervezeti és pénzügyi reformjára. Utóbbi a tagdíjfizetés új rendszerének elfogadását és a REV genfi központjának tervezett áthelyezését is magába foglalja.

Teológiai képzés, gazdasági igazságosság és a pénzügyi nehézségek megoldása lesz a REV munkájának fő hangsúlya 2013-ig. A hat napig Indonéziában ülésező vezetőtestület jóváhagyta az erről szóló tervet és határozott döntéseket hozott a szervezet pénzügyi nehézségeivel kapcsolatban.

„Tudjuk, mi vár ránk az előttünk álló hónapokban. Nem lesz egyszerű feladat, de elkötelezettek vagyunk abban, hogy a szervezet jövőjét pénzügyi szempontból is biztosító struktúrát alakítsunk ki, ami képessé tesz minket víziónk és céljaink megvalósítására Isten missziójának részeseként" – fogalmazott Jerry Pillay, a szervezet elnöke. A Németországi Református Egyház alelnöke, Johann Wesmann, akit a bizottságból leköszönő Gottrfied Locher utódjaként a szervezet pénzügyeiért felelős kincstárnokának választott meg, rámutatott arra, hogy az anyagi nehézségek legfőbb oka a svájci frank és az euró közötti kedvezőtlen devizaárfolyam.

A REV irodája Genfben van, míg az egyházak javarészt euróban fizetik tagdíjukat. A német jogász a nehézségek másik okaként említette, hogy sok egyház nem fizet tagdíjat, vagy az elvárhatónál kisebb mértékben járul hozzá a közös teherviseléshez. A Végrehajtóbizottság ezzel kapcsolatban úgy döntött, hogy létrehoz egy munkacsoportot, amely a szervezet költözését készíti elő. Másrészt megállapította a tagdíjfizetés új rendjét, amely a méltányos részesedés elvére épít.

Az ülésen elfogadták a REV következő kétéves programját is, amelyben szerepel a Világmissziós Tanáccsal és az Egyházak Világközösségével közösen szervezett tanácskozás egy új globális pénzügyi struktúráról, amelyet a keresztyén értékek mentén a jelenlegi gazdasági világrendtől eltérően az igazságosság és az erőforrások megosztása határozza meg.

„Az októberben Brazíliában sorra kerülő tanácskozás célja, hogy világszinten is jelentős szakértők és gondolkozók bevonásával konkrét alternatívákat fogalmazzon meg az aktuális gazdasági és pénzügyi rendszerrel szemben, amely egyértelműen nem szolgálja Isten minden teremtményének és teremtett világa egészének szükségleteit" – fogalmazott a REV „Igazságosság és Partnerség" irodájának vezetője, a kubai Dora Arce-Valentin.

A bizottság jóváhagyta a teológiai diákok és fiatal lelkészek közös képzésére vonatkozó terveket. A Globális Teológiai Intézet (GIT) ökumenikus képzésére 2014-ben Dél-Amerikában kerül sor. „A GIT elsődleges célja, hogy bevonja a világ minden pontjáról érkezett fiatal teológusokat a református identitás és teológia tanulmányozásába, amely választ adhat többek között a vallások közötti feszült kapcsolat, a gazdasági igazságtalanság és a felekezeti szétforgácsoltság kihívásaira is" – tette hozzá Bas Plaisier, a REV európai alelnöke. A szervezet támogatásával idén két magyar résztvevője lesz az Indonéziában sorra kerülő képzésnek.

Az ülés záró napjának napirendjén szerepelt még a szervezet főtitkári tisztségére vonatkozó pályázati folyamat elfogadása. Az új vezető 2014-ben veheti át a jelenlegi főtitkár, Setri Nyomi helyét.

Külügyi Iroda

Forrás: www.wcrc.ch

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.