November végén, adventet megelőzően a gyülekezetek hitmélyítő, evangélizációs alkalmakat tartanak. Miért pont ekkor? Hogyan alakult ki ennek a hagyománya?

Egyrészt karácsony ünnepének jelentőségét emeljük ki azzal, hogy önvizsgálattal, hitvizsgálattal, hitmélyítéssel készülünk Krisztus testet öltésének ünnepére. Másrészt ennek történeti oka is van: a karácsony körülbelül a negyedik század után kezdett meggyökeresedni, és amikor a keresztyénség első évszázadai lezárultak, akkor a karácsony vízkereszttel együtt ugyanolyan keresztelési ünneppé lett, mint amilyen a húsvét volt. Erre felkészülésként tartottak hitmélyítő alkalmakat. Miután általánossá vált a születés utáni közvetlen keresztelés, a már megkereszteltekben elevenítették fel az ünnepi titkokat. Az evangélizációs alkalmak alapvetően mindig prédikációs istentiszteletek voltak. A sorozatprédikációkon általában egy-egy témát magyaráztak, és ez segítette az ember önismeretét és a keresztyén hit újbóli tudatos felvállalását.

Miért készülünk már advent előtt is karácsonyra?

Advent is felkészülési időszak, és egyben új kezdetet, az egyházi év kezdetét is jelenti. A kezdeti idő súlya mindig erőteljes, valószínűleg a kezdetre készülve rögzülhetett, hogy már egyúttal karácsonyra is készülünk.

Az adventnek hol van a helye a református hagyományokban?

Az adventet a várakozás idejének szokták mondani, azonban figyeljünk a szó eredeti értelmére, ami eljövetelt jelent. Úrjövet, Krisztus eljövetelének az ideje, és Krisztus második eljövetelére is készültek ekkor a keresztyének. Ez utóbbi hosszú ideig nagyon erőteljesen élt: készen kell lenni, mert nem tudhatjuk, melyik órában jön el a mi Urunk. Azt érzem, hogy az advent ma leginkább a karácsonyra készülés időszaka, pedig eredeti értelmében nem feltétlenül a Krisztus születésének ünnepére, hanem az Úr második eljövetelére készülést jelenti. Talán jobban tudatosítani kellene ma a gyülekezeti tagokban, hogy az Úr eljött és eljövendő. A felkészülés mellett természetesen a „levezetés" is fontos, és erre az egyházi ünneplés egészen ősi időktől kezdve gondolt. Ravasz László is hangsúlyozta, hogy karácsony nem ér véget december 26-án.

Ha Krisztus második eljövetelére gondolunk, akkor mondhatjuk, hogy örök adventben élünk?

Igen. A Miatyánkban is erre gondolva imádkozzuk: „jöjjön el a te országod". Adventet egyébként nem tudjuk közvetlen biblikus előképekre visszavezetni. A korábbi időszakokban hat hétig tartott, majd később megszilárdult a négy adventi vasárnap. Az ortodox hagyományban pedig nincs advent, böjti napokat tartanak. A nyugati egyházban is él adventnek, mint böjti időszaknak a jellege, de inkább mintegy érzületként, nem szigorú böjtként.

Adventhez az újkorban kialakult szokások is kapcsolódnak.

Az adventi koszorú, vagy éppen a kalendárium egyaránt figyelmeztet minket arra, hogy a rohanás közben álljunk meg, és figyeljünk arra, hogy valami nagy dolog érkezik. Amikor manapság átszalad rajtunk az idő, nagyon fontos, hogy a családi és a gyülekezeti közösség együtt mozogjon az ünnep idején.

Pap Ferenc református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Hittudományi Kara Újszövetségi Tanszékének egyetemi docense, a Tanítóképző Főiskolai Kar Teológiai Intézetének intézetvezetője. 2001-ben végezte el a KRE Hittudományi Karát, közben germanisztikát hallgatott, majd Münsterben ösztöndíjas volt. 2009-ben a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen szerzett doktori (PhD) fokozatot. 2002-2007 között a Nagykőrösi Református Egyházközség segéd-, beosztott-, majd intézeti lelkésze. A Szenci Molnár Albert Egyházművészeti Intézet liturgiai szakcsoportjának vezetője, a Generális Konvent Liturgiai Bizottságának meghívott szakértője.

T. Németh László, kép: Kalocsai Richárd

A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2012. december 2-i számában