Miért járnak a diákok egyetemi gyülekezetbe ahelyett, hogy csatlakoznának például egy debreceni városi gyülekezethez?

Vannak, akik a város más gyülekezetébe járnak, de hozzánk is jönnek olyanok, akik a városban máshol gyülekezeti tagok. Az egyetemek többsége azonban még ma is zárt világ. Az egyetemisták pedig azokban a dolgokban vesznek részt szívesen, amelyek az egyetemen belül, vagy legalábbis annak a peremén szerveződnek. Sokan nem veszik a fáradságot, hogy máshová menjenek olyan programokra, amelyeken részt vesznek, ha az egyetemen találkoznak velük. Az egyetemi gyülekezetek célja, hogy legyen befogadó közösségük azoknak a diákoknak, akiknek szükségük van a tanulmányuk idejére lelki otthonra. Fontos, hogy könnyen elérhető módon ott vagyunk a kollégiumban és a campuson. 

Hogyan lehet gyülekezetet építeni egy egyetemen, ahol csak néhány évet vagy esetleg hónapokat töltenek el a fiatalok?

Nem könnyű a feladat. Mindenki tisztában van vele, hogy az egyetem és így a gyülekezet is átmeneti otthon. Minden városban más a helyzet. Mi itt Debrecenben nagy hangsúlyt fektetünk a közösségépítésre. Nagyon különböző emberek élnek itt együtt, és rövid időnk van arra, hogy bármilyen kezdeményezés kialakulhasson. Ha valami láthatóan nem működik, akkor nálunk könnyen átszervezhető. Annak idején az első lépésünk az volt, hogy befogadó, nyitott közösséggé formáljuk az akkori huszonöt fős közösséget. Szépen lassan haladtunk előre. Amikor nyolcvanan lettünk, akkor kezdtük el azt mondani, hogy most már túlléptük azt a létszámot, ahol mindenki mindenkit ismer. Ezért időnként, amikor elérünk egy bizonyos létszámot, mindig változtatunk valamit.

Sok programot szerveznek?

A megszokott kiscsoport-struktúra nálunk nem működik, mert a hallgatók négy-öt napot vannak az egyetemen, és már az is nagy dolog, ha egy estét a gyülekezetre szánnak. Most úgy működünk, hogy a kiscsoportjaink a szerdai istentiszteletünk szolgáló csoportjai. Ilyen értelemben körülbelül negyven szolgálati területet tudnék most említeni. Nem a programok sokasága a lényeg, hanem az a fontos, hogy vonzó legyen az, amit szervezünk. Megyünk például gyülekezeti kiszállásokra is, de nálunk a központi program az ifjúsági istentisztelet.

Mire van leginkább szükségük az egyetemistáknak a gyülekezetben: lelkigondozásra, jó közösségre, Jézus Krisztusra?

Elsősorban Jézus Krisztusra. Érezzük azt, hogy szükség van lelkigondozásra, de ez kétszáz embernél fizikailag nem megy. Lelkészként hiszek abban, hogy egy jó közösségnek önmagában gyógyító és megtartó ereje van. Azokat a problémákat, amelyekkel a diákok küszködnek, sokszor feloldja a jó közösség. Fontos, hogy az itt lévő emberek egymással jó barátok tudjanak lenni, együtt imádkozzanak. Akkor is, ha különböző környezetből jönnek. Krisztus, közösség, Biblia: a gyülekezetünk összetartói.

Milyen a kapcsolatuk az egyetem vezetőivel?

Nagyon jó. Az egyetem vezetése mindig pozitívan állt hozzánk. Ha ismerik azt, hogy a diákok mekkora lelki krízisben vannak, akkor minden olyan ügyet támogatnak, amelyek a hallgatók közösségét és lelki-mentális egészségét erősítik. Vannak olyan diákok, akik szakmailag jól teljesítenek, de lelkileg nincsenek megfelelő állapotban. Az egyetem a saját mentálhigiénés programjára és a mi támogatásunkra is mozgósít energiákat. A júniusi konferenciánkhoz például kaptunk kistermeket, a rektor köszöntőt mondott és beszélgetett az egyetemi lelkészekkel. 

Milyen mentális nehézségekre gondol?

Tíz évvel ezelőtt még másképpen működött az egyetem: a hallgatók három-négy ágyas kollégiumi szobákban laktak, még mevolt a klasszikus évfolyamrendszer, és sok civil kezdeményezés indult. Ezzel szemben ma egy-két ágyas szobák vannak, a kreditrendszer szétverte az évfolyamokat, a bolognai struktúra miatt a diákok már csak három évig tanulnak együtt, a civil szervezetek pedig már alig működnek. Ma meg tudja tenni azt egy egyetemista, hogy szeptember elején beköltözik a kollégiumba és decemberig senkihez sem szól. Legfeljebb a büfében kér egy kakaós csigát. Ennek következménye, hogy kommunikációs téren leépülnek a kapcsolatok, nincsenek igazi közösségek, sok diák küzd az elmagányosodással. Ma ott tartunk, hogy a debreceni református gyülekezet az egyetem legnagyobb civil szervezete. Ha a fiatalok azt látják nálunk, hogy a keresztyénség által közösség alakul ki ember és Isten, ember és ember között, akkor a gyülekezet nagyon vonzó a magányos emberek számára.

Kapcsolatok címmel júniusban Debrecenben rendezték meg az Európai Egyetemi Lelkészek Konferenciáját. Idén jutott el először Közép-Európába ez a találkozó.

Az Európai Egyetemi Lelkészek Konferenciája közel húszéves múltra tekint vissza. Fő célja, hogy minden évben legyen egy találkozási pont valahol Európában. Négyévente viszont világméretű konferencián találkoznak az egyetemi lelkészek, legutóbb 2008-ban Tamperében, 2009-ben Kristiansandban, 2010-ben pedig Coventryben volt, jövőre pedig az Amerikai Egyesült Államokban lesz találkozó kétszázötven-háromszáz egyetemi lelkész részvételével. 

Hogyan nyerte el Debrecen a rendezés lehetőségét?

Két éve fogalmazódott meg bennünk, hogy Magyarország is helyet adhatna a találkozónak, amelynek általában a fő bázisa Északnyugat-Európa. Két éve megkerestem a magyarországi kollégákat, nemcsak a reformátusokat, hanem a többi felekezetet is, hogy tudnának-e segíteni a szervezésben. Elnyertük a rendezési jogot, és a tavalyi konferenciára már a szórólapjainkat is vittük. Az angol nyelvű, komolyan felépített konferencia fő célja a kapcsolatépítés és egymás munkájának megismerése volt. A nyugat-európai lelkészek nagy részének nincs egyetemi gyülekezete, ők leginkább lelkigondozással foglalkoznak. Nálunk pedig klasszikus gyülekezet működik. Számunkra ez a konferencia fontos volt az egyetem és az egyház felé is, hiszen láthatták, hogy a mi munkánk világméretekben működik.

Milyen eredménnyel zárult a találkozó?

A debreceni rendezés legnagyobb újítása az volt, hogy az elmúlt évek professzionális, konferenciaközpontokban rendezett találkozói után mi úgy döntöttünk, hogy az eseményt egy egyetemi templomba helyezzük. Önkéntesek segítettek a szervezésben, és szerda este megtartottuk a hetente szokásos istentiszteletünket két nyelven, Markus Anker svájci lelkész prédikációjával. Ez sokak számára nagy élményt nyújtott. Nagyon izgalmas volt a nyugat-európaiak számára átélni, hogy milyen Magyarországon egy egyetemi gyülekezet. Ténylegesen érezték, hogy itt vannak fiatalok. Számunkra pedig fontos tapasztalat, hogy Magyarország nincs fenn Nyugat-Európa térképén. Éppen ezért egyházainknak a létező legtöbb konferenciát ide kellene hozni, hogy a nyugatiak megismerjenek bennünket.

T. Németh László