Igazságos békét sürgetnek a reformátusok

2020. február 11., kedd

A Református Egyházak Világközössége (REV) és több tagegyháza is kritikával fogadta a Trump-kormányzat által kidolgozott új közel-keleti béketervet.

A REV határozottan visszautasítja a Trump-kormányzat által előterjesztett közel-keleti béketervet és olyan tervet sürget, amelyik tekintetbe vesz Palesztina és Izrael teljes lakosságának érdekeit, beleértve az otthonaikat elhagyni kényszerült menekülteket is.

Több tagegyházával, köztük az amerikai Krisztus Egyesült Egyházával (UCC), a Presbiteriánus Egyházzal (PCUSA) és Skót Egyházzal egyetértésben a REV úgy ítéli meg, hogy a Trump-kormányzat által előterjesztett javaslat se nem igazságos, se nem reális. A „Béke a jóléthez: látomás a palesztin és izraeli emberek életfeltételeinek javításáról” címet viselő javaslat lehetővé tenné ugyanis Izrael számára, hogy bekebelezze a Ciszjordániában és a Jordán völgyében található zsidó telepeket. Ez pedig ellentétes mind a vonatkozó ENSZ határozatokkal, mind a Nemzetközi Bíróság releváns döntéseivel, amelyek ezeket a telepeket illegálisnak tartják.  

A fennmaradó, szétszórt, egymástól elszakított palesztin területekre való eljutást pedig mind a földön, mind a levegőben az izraeli haderő felügyelné, amiben kevéssé érhető tetten a palesztin államiság gondolata. Az úgynevezett államiság kapcsán ráadásul olyan elvárásokat fogalmaz meg a javaslat, amelyek súlyos terhet rónának a palesztinokra és továbbra is megfosztanák őket alapvető politikai, gazdasági és emberi jogaiktól. Az elképzelés ráadásul kizárná az 1948-as háború palesztin menekültjeinek az ENSZ közgyűlés 194. számú határozatban rögzített jogát a hazatérésre.

A béketerv érvényen kívül helyezi a palesztinok igényét Jeruzsálemre, a várost és környékét izraeli kontrol alá helyezné megtagadva az évszázadok óta ott élő muszlimok és keresztyének hozzáférését és fennhatóságát.

Mindebből nyilvánvaló, hogy a javaslat semmibe veszi a palesztinok jogait éppúgy, mint a nemzetköz jogot és a Szentföld békéje kapcsán kialakult közmegegyezést.

A REV elkötelezett az igazságosság és a közel-keleti béke ügye mellett, tagsága pedig azzal bízta meg, hogy a palesztin nép, azon belül is a keresztyén közösség panaszait képviselje, minthogy „a keresztyén hit és gyakorlat forog kockán” a térségben (a 2017. évi REV Nagygyűlés 55. számú határozata értelmében).

Arra hívjuk tagegyházainkat, a szélesebb keresztyén közösséget és nemzetközi közösséget, imádkozzanak és tegyenek a közel-keleti békéért. Kérjük továbbá mind a keresztyéneket, mind a nemzetközi közösséget, hogy szólaljanak fel a palesztin nép érdekében és osztozzanak fájdalmukban.

Egyben kérjük azokat a tagegyházainkat és tagszervezeteinket, akik ezt megtehetik, hogy járjanak közbe kormányuknál egy olyan igazságos béketerv érdekében, amely figyelembe veszi a nemzetközi jogi normákat és a palesztin nép jogait. 

Külügyi Iroda

Forrás: www.wcrc.ch

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.