Idén is lesz Református Zenei Fesztivál

2014. február 27., csütörtök

Tájékoztatás református intézmények, kórusok, karnagyok, iskolák és gyülekezetek részére.

A Református Zenei Fesztivál szervezői szeretettel hívnak minden református intézményt és gyülekezetet, hogy vegyen részt a XI. Református Zenei Fesztivál eseményein 2014. május 23-án és 24-én Budapesten. A tavalyi fesztiválra számos református iskola diákjai és tanárai, valamint gyülekezetek tagjai jöttek el, bemutatkoztak kórusénekkel, tánccal, verssel.

Pénteken és szombaton (a fesztivál első két napján) igen változatos program várja a résztvevőket és közönségként jelenlévőket is: zsoltáros fáklyás menet, késő esti zenés áhítat, 500 fős fesztiválkórus a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, Kálvin-kertje építés, éjjeli táncház, kézműves vásár, kerekasztal-beszélgetések, kórustalálkozó, rézfúvós találkozó, néptánc, és sok-sok zenekar koncertje (Sebő együttes, Misztrál, Cimbaliband, Berka, Ismerős Arcok, Invocatio Musicalis, Szalonna és bandája Anima Soni, stb.).

A Református Zenei Fesztivál az idei évben is a Református Egység Ünnepének kiemelt kulturális rendezvénye. Ezért külön is hívnak minden hazai és határon túli iskolát és gyülekezetet, hogy kisebb-nagyobb csoporttal, vagy legalább néhány taggal képviselje gyülekezetét.

A szervezők közzétették a Nemzeti Múzeum lépcsőjén éneklő 500 fős fesztiválkórus énekrendjét, kottáit és a szükséges információkat. Kérik,hogy akik részt kívánnak venni ebben a kórusban, küldjék el jelentkezésüket, nyomtassák ki a 14 oldalas pdf dokumentumot (énekrend + kották), és tegyék egy fekete mappába.

A 2014. május 23-i fesztiválkórus forgatókönyve: gyülekezés a Kálvin téri református templomban 14:00-14:30 óráig, főpróba 14:30-16:30 óráig, utána 20 perc szünet, 16:50-17:00 sorakozó a templom előtt, 17:00 órakor átvonulás a Nemzeti Múzeum kertjébe, köszöntő, majd koncert, ami kb. 18:30 órára ér véget.

rzf.reformatus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió