„De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát,

aki asszonytól született a törvénynek alávetve,

hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.”

(Gal 4,4) 

A XX. század egyik legfényesebb magyar elméje, Hamvas Béla az állapotunkról a következőt jegyzi fel Interview című esszéjében:

„Elkezdtem keresni a sötét pontot. Visszafelé haladtam a múltszázad közepétől a francia forradalomig, a felvilágosodásig, a racionalizmusig, a humanizmusig, a középkoron át a görögökig, a héberekig, az egyiptomiakig, a primitívekig. A válságot mindenütt megtaláltam, de minden válság mélyebbre mutatott. … a sötét pontot magamon kívül kerestem, holott bennem volt. A válságcentrumot mindenki magában hordja.”

Árnyék vetülne a lélek felületére? Valami kitakarná a belső ábrázatunk virágoskertjét, és ez az árnyék a teljes képet eltorzítja?  Igen. Nem lehet kétségünk felőle. Jézus így fogalmaz: „Láttam a Sátánt villámlásként leesni az égből.” (Lk 10,18) A hetvenkét tanítvány munkája nyomán tisztul az ég. De a Sátán még nagyon valóságosan pusztít. Nem kímél senkit, mi több az első vonalban lévők ostromára helyezi a legnagyobb hangsúlyt. Kicsit több mint 10 fejezettel később Jézus már figyelmezteti őket: „Simon, Simon, íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát….” (Lk 22,31) Mi több, egy tanítványt a tizenkettőből birtokba is vett. Az utolsó vacsorán történtekről ezt olvassuk: „Bemártotta a falatot és odaadta Júdás Iskáriótesnek, a Simon fiának, és akkor a falat után belement a Sátán.” (Jn 13,26-27) Mel Gibson híres-hírhedt Passió című filmjében ezt úgy ábrázolja, hogy Jézust nem csak a szájtáti tömeg, a fájdalmas szívű anya, a megrökönyödött tanítványok és az elégedett klérus kíséri, hanem maga a Sátán is.

Ezt a kitettséget, ütközőzónát, harcászati övezetet, amiben minden nap meg kell állnunk, Isten egy védhető, biztonságos helyé akarta tenni. „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeid, mint a tyúk a csibéit a szárnya alá, de nem akartátok.” (Lk 13,34) Íme, az emberi ellenállás, íme, a sötét pont a lélek szövetén, íme, a csak azért sem. Nem egyedül a közömbösség doktrínája uralja az emberiséget. Ha csak legyintenénk az isteni szándékra… Az ember belső története, világa viszont valóban sötét, erőszakos és gyilkos. Önmagában menthetetlen. S a törvény sem tudja saját maga felé emelni az emberi sorsot. Az Isten által adott törvényt olvasva tisztába jöhetek nyomorúságos helyzetemmel. Felismerhetem elveszett állapotomat. Jónás a cethal gyomrában így imádkozik: „A halál torkából kiáltottam segítségét… Lesüllyedtem a hegyek alapjáig, örökre bezárult mögöttem a föld.” (Jón 2,3.7) A Galata levél ezt a kiskorúság állapotának nevezi, ahol a törvény, mint felvigyázó, inspektor van kijelölve. S ezt tovább nehezíti, hogy jelen világunk elemei alá vagyunk rekesztve. A ránk befolyással bíró fizikai lét viszonyai közül kitekinteni szinte alig lehetséges. Anatol France, Az angyalok lázadása című művében a bukott angyalok nem tettek le róla, hogy visszatérjenek a mennyek országába. Viszont azok az angyalok, akik megelégedtek a földi élet nyújtotta örömökkel megvetés tárgyává lettek.

„Sajnálom magát - szólt a szép arkangyal Arcadehoz.   Nincs már messze a nap, amelynek eljövetelére hiába várakoztunk az idők kezdete óta…. és ön, akit égetett a vágy, hogy felszabadítsa az Egek birodalmát…, ön egyszerre megfeledkezik nagyratörő terveiről és az emberek lányai sorvasztó karjai között alussza át idejét. Önnek nincs ereje ahhoz, hogy cselekedjék.”

Bár a gonosz szőlőművesek példázatában is az erőszakban hisznek, hogy úgy juthatnak hozzá az örökéghez. (Mt 12,1-9) A mennyek birodalmának a bevételéhez nem bukott angyalok seregére, gyilkos indulatú béresekre, hanem egy igazi alázatos Királyra van szükség. Olyan vezérre, aki az alkalmas pillanatban, az idők teljességében érkezik. Ő a Fiúisten, aki megosztja velünk örökségét. Miképp történhetett ez?

Valakinek a törvény alá kellett esnie, hogy mi megszabadultunk az elmarasztaló ítélettől. Az ítélet egy szó lett volna: halál. Bűneink, emberi önszeretetünk, felhígult erkölcseink ennyire elegek. Egész lényünk pusztulását jelentik, mert a lelkünk sötét foltja nem engedi, hogy láthassuk az Isten szerinti igazságot. Viszont a nagypéntek halálos drámája és a húsvét gyönyörűséges katarzisa, az üres sír minden számításon, előjelzésen túltett. A győzelem nem a minden körülmények közötti megmaradásból ered, hanem a megsemmisülésből. Jézus engedte, hogy azt tegyenek vele, amit akarnak. Mintha a sötétség kerekedne felül. Viszont a feladást, az engedelmes meghajlást, a végletekig való lemondást az Atya akarata előtt dicsőséges feltámadás követte. Meghalt ennek a világnak, hogy a mennyei világ újra visszafogadja. Ezzel mutatta meg a számunkra az utat a fiúsághoz. Az idei húsvéton a Szentháromság Isten hívja a fiakat, kínálja a számukra az örökségüket:

„Jöjjetek Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és eljöttetek hozzám.” (Mt 25,34-36)

Ámen.

Szalay László Pál

A szerző telkibányai református lelkipásztor.