Az IFES (Nemzetközi Evangéliumi Diákszövetség) európai konferenciája, amelyet négyévente rendeznek meg, 2012. április 5. és 10. között Győrben kapott helyett. (Akárcsak nyolc évvel ezelőtt.) A Széchenyi István Egyetemen megtartott konferencia idén az Undivided elenvezést kapta, ami annyit jelent: osztatlan. „A cím kifejezi, hogy osztatlan szívvel szeretnénk Isten felé fordulni, ledönteni a bálványainkat, amik elválasztanak tőle. Hiteles képviselői akarunk lenni az evangéliumnak" – mindezt negyvenhárom ország ezerhétszáz diákja vallotta saját céljának.

A magyarországi egyetemeken, főiskolákon – csakúgy, mint szerte a világon – keresztyén diákok önszerveződő csoportjai működnek. Közösen olvasnak Bibliát, együtt imádkoznak, keresztyénként gondolkodnak egyetemi tanulmányaik hasznosíthatóságáról, és főleg: mint krisztuskövetők vannak jelen diáktársaik között. Őket fogja össze, támogatja a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség, a MEKDSZ pedig tagja egy keresztyén világszervezetnek, az IFES-nek. 

Nemzetközi osztatlanság

Zárjunk össze öt napra negyvenhárom országból származó egyetemistát, és nézzük meg, hogyan értik meg egymást! A tapasztalat szerint nagyon jól. Az étkezésekkor németekkel beszélgetni a magyar sajtószabadságról, bolgár tolmáccsal a hivatásról, Hollandiából érkezett maláj fiúval az egyetemisták kérdéseiről – ez teljesen magától értetődő volt.

A reggeli és esti „témára hangoló drámák" abszolút nemzetek felettiek voltak, szavak nélkül mondtak mély igazságokat az osztatlan szívről, a megtérésről, az evangelizáció sürgetettségéről, a személytelenség elleni küzdelemről. Húsvétvasárnap a Miatyánk szavai mindenki szájából az anyanyelvén hangoztak el, ahhoz az Istenhez, aki mindegyiket ugyanúgy értette és fogadta.

A különböző nemzetek megmutathattak egy kicsit saját életmódjukból is az Európai Gasztronómiai Vásárnak nevezett programon. Nemcsak a hollandok mindenhol felbukkanó édességéből, az ausztrál pasztából, a különböző süteményekből kapott ízelítőt az érdeklődő, hanem a vendégszeretetből és a hazaszeretetből is.

Az ima és a kávé esete az önkéntessel

„Tudod, ritkán iszom kávét, de most nagy szükségem volt rá" – mondja a több mint száz magyar önkéntes egyike. A délelőtti tanítás alatt majdnem elaludtam, pedig John Lennox, a főelőadó hihetetlenül jól beszél! Nekem teljesen új a tudomány szemével látni a Teremtőt! Jó az, hogy érvekkel, a »természetes ész fényénél« gondolkodhatok a hitem alapjairól. De ennek ellenére szükségem volt arra a kávéra. Igazából hatásos volt, mert a tanítást követő beszélgetésen eszembe jutottak kérdések az elhangzottakkal kapcsolatban, és feltettem őket a főelőadónak. Jó ideig sikerült aktívnak maradnom."

Csak úgy dől belőle a szó, amikor élményeiről kérdezem: „Aztán másnap elfogyott a kávé, és gondoltam bemegyek helyette az imaszobába. A malajziai imatémákért imádkoztam: hogy az ott élők, az egyetemisták, mint én, tudják hirdetni az evangéliumot, megtalálják ehhez a legmegfelelőbb utakat. És hogy helyt tudjanak állni a munkájukban, közben pedig tudjanak ott keresztyénként jelen lenni."

Már kérdezni sem kell, úgy mondja: „Volt több ilyen szoba is, az egyikben a nem hívő barátaimért imádkozhattam. Ezt bárhol megtehetem, de ott volt egy speciális imaösvény. Különböző állomások, képek, igerészek, feliratok, feladatok vezették a gondolataimat. A lényeg viszont, hogy fél óra ima pont olyan energiát adott, mint a kávé."

Eltörölte

Lehet, hogy a nagypéntek a legnagyobb keresztény ünnep? Aznap még kavarogtak a fejekben a bevezető gondolatok – legalábbis az arcokon ez tükröződött –, mikor csend lett: mindenki végiggondolhatta, mik a bálványai, mit követett Krisztus helyett, mik a bűnei. Nehéz szembesülések voltak, lehetett érezni. Aztán megszólalt egy hang: „Van egy jóhírem. Jézus eltörölte ezeket. Ma." A résztvevők kaptak egy-egy diafilm-kockát; mindenki egy picit, amit felrakhatott egy lepelre, ami aztán a keresztre került. Eltörölte.

Misszió mai eszközökkel

A missziós ötletek piacán másnap nagy volt a nyüzsgés: igazi zsibvásári hangulat volt. Talán az előző esti gondolatok tették kíváncsivá az odalátogatókat, talán tovább akarnak majd adni valamit az örömhírből. A Mission Market Place kreatív ötleteket kínált a körülöttünk lévők megszólítására. Az ajándék rózsa mellé tett Atyai „szerelmeslevél", a nem hívő barátainkkal közös Bibliatanulmányozás, vagy a nálunk is ismert Folytköv (a MEKDSZ által 2009-ben szervezett egyetemi missziós sorozat – a szerk.) lehetőséget adnak személyes kapcsolatra és hitről való beszélgetésre.

Az örömhír hirdetésének témája megjelent a szemináriumokon is. A Facebook-evangelizációról szóló kiscsoportos megbeszélés például a technika világát használta, ezért a résztvevők – stílusosan – skype-on folytattak diskurzust Andy Moore-ral, az IFES kommunikációs csapatának vezetőjével. Andy szerint az internetes formák sem „egyszerűbb lehetőségek", sokat kell tanulnunk a közösségi média világáról, érdemes egymással megosztani tapasztalatainkat.

A közös gondolkodás a szemináriumon az angolszász országokban már ismert „WWTJ?", azaz „Mit Tweetelne Jézus?" kérdés mentén zajlott. A beszélgetés vezetője felvetette azt a kérdést is, hogy vajon ha Jézus most kezdené tanítását, használná-e a Facebookot? Sokan úgy vélték, Jézus ott van, ahol az emberek: közéjük megy. Biztosan fenn lenne a legnagyobb közösségi hálón, és ott szólítaná meg őket. Hogy mindezt hogy tenné személyessé, azt már nehezebb kérdésnek találták a résztvevők. Arra pedig, hogy egy egyetemista milyen módon lehet bizonyságtevő, akár a Facebookon is, folyamatosan kell keresni a választ.

Szabadon, örömmel

Sabine Kalthoff, az IFES egyik munkatársa, beszélt a bibliaolvasás fontosságáról, és arról, hogyan lehet örömmel kézbe venni az Igét. Szerinte annyira hozzá kell tartoznia ennek a mindennapjainkhoz, mint a kézmosásnak. Ötleteket adott, hogy hogyan lehet színesíteni, megtalálni a megfelelő módszert az olvasáshoz. Példaként említette a különböző fordítások tanulmányozását, az audio Bibliák hallgatását, az induktív bibliatanulmányozást. Úgy véli, még akkor is fontos naponta olvasni Isten Igéjét, ha csak kevés időnk van, mert szükségünk van a napi lelki táplálékra. Olyan ez, mint a gyorséttermi étel fogyasztása: hosszútávon nem hasznos az egészségünkre nézve, de ha nincs más, jobb mégis megenni, mint egész nap éhezni.

Christne, az egyik résztvevő elmondta, neki fontos, hogy ne egyedül kelljen olvasnia a Bibliát, ezért örül annak, hogy a diákkörében ezt együtt tudják tenni. Ő gyakran csak kötelességtudatból olvassa, ezért nem leli benne örömét, nem tekinti Isten Igéjét ajándéknak. Azt mondja, a Sabine hatására változott a negatív hozzáállása, és szeretne találni egy tapasztalt keresztyént, aki tud neki ebben segíteni, akivel értőn tudják olvasni a Bibliát.

Válasz az üzenetre

A bibliaolvasással kapcsolatban az ima szükségessége is felmerült. Több előadásban elhangzott, hogy ha hisszük, hogy a Biblia Isten üzenete, akkor arra is gondolnunk kell, hogy válaszoljunk rá, például az imánkkal, a dicsőítésünkkel.

Az termekben, folyosókon mindig lehetett látni csendben imádkozó alakokat. Mikor beléptem az egyik imaszobának kialakított helyiségbe, már voltak bent néhányan. Fáradtak lehettek, de kitartóan imádkoztak. Legalább három kontinens egyetemistái. De ami ennél meglepőbb volt, volt közöttük egy fiú, aki mosolyogva imádkozott. Ült egy párnán, csukva volt a szeme és mosolygott. Az arca azt sugallta, hogy az ima egy élvezetes beszélgetést jelent számára. Melyben a beszélgetőtársától figyelmet kap, s ő is azt ad, miközben válaszol arra a szeretetre, amit megtapasztalt. Örült, hogy beszélgethet azzal, aki gondoskodik róla.

Nem volt hétköznapi látvány az sem, hogy az egyetemisták még az étkezőkben is Bibliát olvasnak. Voltak, akik csoportosan tanulmányozták a Könyvet, volt, aki elvonult vele. Olyan is akadt köztük, aki hangosan olvasta fel, és ízlelgette a szavakat. Más csak csendben gondolkozott felettük. A közös az volt bennük, hogy fontosnak találták minden időben meghallani Isten szavát.

Külön szobát rendeztek be a dicsőítésre, ahol mindig lehetett találni egy-két gitárost és sok más fiatalt, akik együtt énekeltek az Úrnak. Már két lépcsőházzal messzebbről lehetett hallani a hangjukat. Voltak, akik nem tudták a dallamot vagy a szöveget, de azt érezhették, hogy ezek nem is számítanak igazán. Ami számított, hogy milyen szívvel van jelen az ember. Osztatlanul Isten felé fordulva.

Keresztyénként a világban

Az utolsó délelőtti tanításban esett szó arról, hogy a konferencia nem egyenlő a keresztyén élettel. Az akkor folytatódik igazán, amikor visszatérünk a megszokott környezetünkbe, az egyetemeinkre. Könnyű hívők között hívőnek lenni, a nem keresztyén környezetben pedig feladatunk van, melyhez a konferencián kaptunk segítséget.

Ethan, lelkesedésével és terveivel talán képviseli a konferencia résztvevőinek többségét. Ethan Kenyából származik, Hollandiában tanul. Azt mondja, nagyon kellemes számára a holland környezet, az élet ott egyszerűnek tűnik. Minden karnyújtásnyira van tőle, minden elérhető, megvalósítható. Ő mégis szeretne visszamenni a szülőhazájába, mert úgy érzi, ott van rá szükség – ebben megerősítette a konferencia is.

Elnézem, ahogy teljes odaadással beszél terveiről, elszánt arra, hogy a kényelmes életét felcserélje. Nem tűnik egyszerűnek a vállalása. Kenyában 2009-ben harminckilenc millió lakosból huszonhét millió vallotta magát kereszténynek, de sokan nem élik a hitüket. Ethan köztük szeretne élni, hogy Isten valóban átformálhassa őket.

Fussatok! Nézzétek, a sír üres! Feltámadt!

Tocsogtunk a tócsákban, de rendíthetetlenül futottunk. Utolértem egy csoport szótlanul szaladó fiatalt, akik néha elbizonytalanodni látszottak abban, miért is futnak. De a mögöttük haladó bíztatta őket, hogy csak menjenek tovább, mindjárt odaérnek a bejárathoz, és majd mindent meglátnak. Aztán odaértünk... Mikor beléptünk, nagy táblák figyelmeztettek minket a csendre. De feleslegesek voltak. A dobozokból épített sír üres volt, de ott volt mellette a kenyér és a bor.

Szijjártó Zsófia, fotó: Alex Torres, Péterffy Márton