Szász Júlia Szende, KRE-HTK/BTK, történelem-vallástanár

Mint magyar fiatal, csodálattal és lelkesedéssel gondolok erre a napra és a szabadságharcra is. Büszkén emlékezem azokra az ifjakra és kevésbé ifjakra, akik bátran és elszántan kiálltak a hazájukért, félre téve minden mást. Mint történelem szakos egyetemi hallgatót az 1948-49-es események sok kérdéssel és kétséggel árasztanak el. Látom a nemzetiségi kérdés problematikáját, látom a közteherviselés és az örökváltság kérdésének létjogosultságát, a Habsburg elnyomást és a nemzeti ébredést. Sok kényes kérdés, melyek megválaszolásához, megoldásához olyan nagy emberek kellettek, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc és még sokan mások. Nagy emberek, nagy terhekkel és még nagyobb elszántsággal és hazaszeretettel. Természetesen ott vannak a kétségek is, hogy jól csinálták-e a dolgukat, jó döntéseket hoztak-e? Azt gondolom, hogy innen a távolból nézve könnyű bírálni őket, annak ellenére, hogy én magam is végzetes hibának tartom a nemzetiségi kérdés elhanyagolását. Számomra mindezek ellenére példaként élnek mindannyian, politikusok, költők, katonák, papok, férfiak és asszonyok. Nem voltak tévedhetetlenek, de életüket és vérüket adták a hazájukért. Nem csupán elvárták, hogy jobb legyen a sorsuk, hanem tettek érte. Hittek Istenben, Hazában, egy szebb jövőben. Minden év márciusában ez a hit, lelkesedés és tenni akarás tölti el a szívemet.

Kaszai Lili, KRE-BTK, kommunikáció- és médiatudomány szak

Emlékképek az életemből:
4 évesen: Sokan állunk egy téren, én apu nyakában ülök, sok kis nemzeti színű zászló lobog, egy bácsi hangosan beszél a múzeum lépcsőjén, Petőfi nagyságáról, a nemzeti szellemről. Anyu, fázok. Menjünk már haza…
6 évesen: Ne engedjétek el egymás kezét, tessék sorba állni! És most településünk óvodásai leszúrják a 48’-as emlékműhez az általuk festett zászlókat. Tapsoljuk meg őket…
10 évesen: Az általános iskola negyedik osztálya. Kötelező volt megtanulni a Nemzeti dalt, mi kórusban mondtuk, okos, szorgalmas gyermekek lévén: „…kik szabadon éltek-haltak, szolgaföldben nem nyughatnak…” Tanító néni, mi az, hogy szolgaföld?
12 évesen: Tavaszi hadjárat Szolnoktól Tápióbicskén és Jászberényen át egészen Hatvanig. Minden helyszínen megelevenednek a harcok. Édesapám és testvérem huszárok, nem egyszer mentek a sereggel, hol lóháton, hol gyalogosan feleleveníteni a történteket.
14 évesen: Lacikám, milyen pacuhán nézel ki, gombold be az inged! Ne izegjél már, nem hiszem el, hogy egy nyolcadikos gyerek nem tud egy helyben megállni. „Isten áldd meg a magyart…” Fiam, te tényleg nem érted miről van szó?! Ezek az emberek az életüket adták azért, hogy te ma nem osztrák fennhatóság alatt élsz. Áhh, hagyjuk…
18 évesen: 1848. március 15-én esős nap volt. Esernyőkkel védték magukat az emberek a bőrigázástól. 160 évvel később nem az eső ellen védett az esernyő egyeseket…
21 évesen: Kaptam egy lehetőséget a párommal, hogy tíz napot Svédországban tölthessünk két huszárral. Egy 1848-as emlékműsort utaztatunk hat városon keresztül. Népzene, néptánc, népviselet, huszár ruha, harcászati bemutató, történelmi háttér. Engem idén Svédországban ér a március 15-e. Magyarként megyek olyan magyarokhoz, akik kényszerűségből, vagy szabad akaratukból, de elhagyták ezt az országot. Követ leszek. Nem nagykövet, de a magyar tánc, zene és szellem követe biztosan…

Miklósi H. Koppány, KRE-HTK, teológus

Mint minden ünnepnek, ennek is két dimenziója van. Az egyik a múltba való visszatekintés, az emlékezés, a másik pedig az előretekintés. A múltban megtörtént események erőt adnak, és egy olyan hagyatékot bíznak az emberre, amit ápolni kell, és annak a függvényében cselekedni, hiszen az ünnep mozgósító erejű. Március 15. is egy olyan nagy üzenetet hordoz a ma élő magyarságnak, hogy ahhoz hogy ez az ország előreléphessen, kimászhasson ebből a gödörből, amiben van, ehhez összefogás szükséges, úgy, ahogy 1848-49-ben. Akkor egy egész ország össze tudott fogni és egyként, egy akarattal cselekedni és az ügy mögé felsorakozni. Megjegyezném, hogy elsősorban nem politikai összefogást értek ez alatt, hanem ennél többet. Amikor tudjuk azt, hogy magyarok vagyunk, és amikor el tudunk vonatkoztatni a pártállásoktól, mert ez csak tagoltságot okoz. Ennél magasabb szinten szükségeltetik az összefogás.

Horváth Gabriella, KRE-BTK

Egész évben folyamatosan gondolok ’48-ra. Budapesten tanulok és gyakran szoktam a városban sétálni. Ilyenkor úton-útfélen lehet emléktáblákat, szobrokat látni. Ezek az emlékművek folyamosan emlékeztetnek bennünket a történelemre és arra, hogy „Állj meg egy percre és gondolkodj el!”. Gyakran elrohanunk a figyelmeztető jelek mellett, pedig mindig gondolni és figyelni kell ezekre. Ez erősíti meg az embert, hogy van történelmünk, van múltunk, amire büszkék lehetünk. 1848-49-re gondolva egyszerre érzek büszkeséget és fájdalmat. Büszkeséget a bátor magyarokért, és fájdalmat a túlerő okozta vereség miatt, a megtorlás keserű, lelki terrorban tartott emberekre gondolva. Ilyen, vegyes érzelmek vannak bennem a forradalom és szabadságharc kapcsán. Március 15-én városi megemlékezésen szoktam részt venni. Ilyenkor büszkén viselem a kokárdát, a forradalom jelképét és elszomorodom, ha olyan embereket látok, akik nem teszik ki. Idén a karunkon működő Rákóczi Szövetség keretén belül Nagyváradra megyünk kirándulni. Az ottani egyetem szeretettel fogad minket és közösen részt veszünk az ottani megemlékezésen, és megtekintjük a várost is.

Ablonczy Tamás, KRE-HTK, teológus

Szeretem az ünnepeinket, köztük március 15-ét is. Nem mindig tudom, hogy mit is kellene éreznem, vagy gondolnom, emiatt általában kicsit zavarban is vagyok. Talán hazafias volna, forradalmi tűz mégsem ég bennem. Nem is igazán tudnék azzal mit kezdeni, bár a Nemzeti Dal szavai mindig lázba hoznak, szívesen szavalom el. Mégis, inkább egyfajta nyugalom jellemzi az ünnepnapomat, ez teszi mássá.
Az iskolában minden évben voltak március 15-e előtt megemlékezések, néhányról máig élnek bennem képek: például ahogyan kis forradalmárokként végigharcoltuk magunkat egy akadályversenyen, vagy kokárdákat gyártottunk. Viszont éppen ezért 15-én ritkán vettem részt valamilyen közösségi ünneplésen. Sokkal inkább családi kirándulások élményei kötődnek számomra ehhez a naphoz.
Ha belegondolok, hálás vagyok az előttem járók bátor kiállásáért, aminek köszönhetően most egy szabad nemzet polgáraként békességben tölthetem ezt, és az év többi napját is. Talán valami hasonló reményében léptek ki Petőfiék annak a bizonyos kávéháznak az ajtaján, valami ilyesmit álmodhatott a Nemzeti Dalt szavaló pesti ifjúság.

Az összeállítást Hegedűs Márk készítette